Meghatározó történelmi események, háborúk, rendszerváltások és forradalmak globális szinten zajló társadalmi átstrukturálódást eredményeznek. Ezek megfigyelésével és feldolgozásával nemcsak politológusok, szociológusok, szerzők, hanem művészek is nagy számban foglalkoznak.
A ki- és bevándorlás és a menekültügy egyre fontosabb és az Európai Unió által is támogatott kutatási téma lett, ez azonban óvatosságra inti mind a kreatív alkotók körét, mind pedig a kritikus befogadók tömegét. A tematika népszerűsége ugyanis minőségi felhígulást eredményez és társadalmi visszatetszést okoz, ami megnehezíti a tárgykörrel elmélyülten és szakszerűen foglalkozó művészek helyzetét. A jelenségről és a képzőművészek ehhez köthető szerepéről szól Sigrun Drapatz képzőművésszel és kurátorral folytatott beszélgetésünk.
Sigrun Drapatz tanulmányai során Budapesten is volt ösztöndíjas, de hosszabb időszakot Törökországban töltött és ott alakult ki szoros kapcsolata az orientális művészettel, a közel-keleti kultúrával és a muszlim nők helyzetének témájával. Figyelmének fókusza 2013-14 táján irányult a bevándorlók és röviddel később a menekültek helyzetére. Ekkoriban Berlinben a bevándorlók száma radikálisan megugrott, és Kreuzberg egyik központi terén, az Oranienplatz-on folyamatosan afrikai bevándorlók demonstráltak, camping sátrak tucatjait állítva fel a helyszínen.
A térhez nagyon közel eső scotty enterprises galéria elsők között kezdett el a témára fókuszálni, itt Drapatz 2014-ben „On Water“ címmel kiállítást is rendezett saját és más alkotók munkáiból. Az esemény sikere a kiállítás utaztatását tette lehetővé, így 2015-ben Kiel-ben nyílt meg a tárlat.
On Water: kiállítási meghívó
On Water, kiállítási enteriőr, Kiel, Atelierhaus im Anscharpark, Heinrich-Böll-Stiftung együttműködésével, 2015
A cím a bizonytalanság és instabilitás érzését kívánja kifejezni és a Földközi-tengeren zajló küzdelmekre és traumákra utal. Drapatz a tényeket fikciós elemekkel vegyíti a kiállítás során, ő művészként absztrakt pozicíót képvisel, míg az általa meghívott Refugee Report projektcsapata vagy Kemal Vural Tarlan és Jon Davis párosa a dokumentarista fotó és az etnológiai gyűjtőmunka eszközeit alkalmazza. A munkák így együttesen alkotják meg az előre kitalált teret és képviselni kívánt üzenetet, amihez – Drapatz szerint – a művész és kutató szerepére egyaránt szüksége volt. „Ha egy művész kutat, az többletértéket teremt, de ha egy kutató a művészethez nyúl, kontárnak tűnhet. Fel kell tenni a kérdést, mik az értékeim, milyen eszközökkel tudok gy üzenetet releváns módon közvetíteni. A szereplők, akiket meghívtam a csoportos kiállításra, nem művészként definiálják magukat. Aktivisták és oknyomozó riporterek magatartását és módszereit alkalmazzák, üzenetük azonban művészeti kontextusba került.“
Drapatz hat darab, oszmán miniatúrára hasonlító apró objektet és öt rajzot helyezett muzeális környezetbe, és mint személyes hagyatékot, üveges vitrinek alá rendezte mindezt. A hagyaték két nő, Yasemin és Affodill kitalált biográfiáját eleveníti meg levéltöredékek, rajzok, feljegyzések formájában, melyek egy Drapatz által kitalált, az arab, a perzsa és az oszmán nyelvet ötvöző, de fiktív nyelven jelennek meg. A kalligrafikus írás és az antik papír egy több száz évvel ezelőtti időbe visz el minket, és szereplőivel megteremt egy mítoszt. A két személy ellentétes utakat jár be: egyikük Ciprusról, a pestis elől csónakon menekül a kontinensre, a másik Isztambulból Ciprusra tart. Drapatz célja részben a két különböző társadalmi szituáció egymással való konfrontálása, másrészt pedig a figyelem felhívása arra, hogy a történelem során időről időre megismétlődnek menekülésre késztető események.
Sigrun Drapatz :HISTORIE, »Affodill« | 5 Rajz | Tus papíron | 23 x 17 cm | 2010
Sigrun Drapatz :HISTORIE, »Yasemın« | 6 Miniatúra | Tus papíron | 1,2 x 1,6 cm | 2009
A művész további installációja egy nagy méretű absztrakt falrajz, amelyen statisztikai adatok alapján annyi vonalhúzás szerepel, amennyien 2014 júliusa és szeptembere között a Földközi tengerbe vesztek: 2200 vonalka alkotja az anonim „emlékmű tapétát”. A fal előtti televízión installált animáció fut, mely a víz dinamizmusát és mozgását egyszerű hullámvonalakkal jelzi. A tenger a tömeget, mint együtt mozgó masszát jelképezi, a ritmikus próbálkozások során hullámok képződnek, amelyek mintha individuális kitörések volnának.
A Refugee Report projektcsapat anonim alkotók közössége. 2013-tól kezdve interjúkat készítettek elsősorban az afrikai bevándorlókkal, később pedig a Berlinbe menekültekkel. A sajtó ekkor már a menekültekről szóló hírektől volt hangos, azonban maguk a menekültek nem szólaltak meg az egyes híradásokban. A projekt célja éppen ezért az volt, hogy név nélkül, irányított kérdések, javítások és vágások mellőzésével a megszólalók valós üzeneteit továbbítsa. Ezekből a hanganyagokból válogatott Drapatz az „On Water“ utazó kiállításra, ahol a térbe belógatott fejhallgatókon követhette a látogató a megszólalók személyes történeteit.
Az előtérben: Refugee Report, háttérben: ”4 + 1” | falrajz | szén | 393 x 730cm | Galerie im Anscharpark, Kiel | 2015 fotót készítette: Sigrun Drapatz
„Wellen“ | Animáció | Tus papíron | 55 sec | Scotty Enterprises,Berlin | 2014
A Refugee Report egyik későbbi projektje öt menekült személyes portréja. Ők továbbra is anonim viszonyban ugyan, de beengednek a saját közegükbe, kamerát fognak a kezükbe, rögzítik a számukra fontos helyszíneket, találkozásokat és emlékezetes eseményeket mesélnek el hozzá.
Kemal Vural Tarlan dokumentarista fotográfus, aktivista és Jon Davis producer, Syria in tranzit projektjük keretében követik a menekültek útját Szíriából Angliáig. Tárgyakat, szituációkat, helyszíneket rögzít a kamera, útvonalat rajzol a térkép, emlékeket idéznek a hanganyagok és a filmek, de közben Tarlan nem csinál szereplőiből hősöket, végig tényszerű marad.
Kemal Vural Tarlan, Jon Davis: Syria in tranzit, a fotót készítette: Sigrun Drapatz
Öt szíriai férfi menekülésének útvonala, állomásai a térképen:
Hassan
Idlib > Bab al-Hawa > Istanbul > Athens > Catania > Rome > Milan > Paris > Lille > Calais
Bab al-Hawa > Gaziantep > Istanbul > Athens > Rome > Sicily > Rome > Austria > Italy > France > Geneva > Basel > Luxembourg > Antwerp > Amsterdam > Hamburg > Berlin > Hamburg > Augsburg > Copenhagen > Stockholm > Malmo > Germany > Belgium > Calais
Ammar
Damascus > Istanbul > Izmir > Athens > Copenhagen > Paris > Calais
Marios
Aleppo > Kilis > Gaziantep > Antakya > Istanbul > Athens > Crete > Rome > Milan > Nice > Paris > Calais > Dusseldorf > Berlin > Hamburg > Bremen > Calais > London > Wakefield > Middlesbrough > Dungavel House
Abed
Damascus > Beirut > Cairo > Alexandria > Cairo > Gaziantep
Drapatz költői alkotásai egyszerre képeznek kontrasztot és egységet a tényfeltáró dokumentációkkal. A művész-kurátori gondozás során a munkák kombinációja komplex képpé áll össze: Yasemin, Affodill, Hassan, Abed és a többiek, akár valós, akár fiktív szereplők, a kor menekültjei, és végzetük hasonló. A következtetés egyenes és kíméletlen: a múlt és jelen összevetése, a történelem hibáinak megismétlődése és a jelenkori menekülttéma kritikája, amely eközben szociálisan érzékenyen viszonyul az egyéni sorsokhoz. Az interdiszciplináris nézőpont nemcsak a befogadást kívánja megkönnyíteni, hanem az egymással való érintkezést és a kölcsönös megértést is segíteni kívánja. Ezért a kiállításokat tematikus filmvetítések, előadások, workshop-ok kísérik.
„Azzal, hogy workshop-ot ajánlunk fel a kiállításunk mellé, melyet egy olyan személy vezet, aki maga is menekült, esélyt adunk a látogatónak, hogy kialakuljon valamiféle személyesebb érintettsége“ – állítja Drapatz. Hangsúlyozza továbbá, hogy a programokkal nem a menekültek foglalkoztatása, és a helyiek érzékennyé tétele a feladat, hanem egy strukturált közösségi fellépés, ahol a művész, az aktivista, a kutató vagy a pedagógus kompetenciái összeadódnak. Némi kurátori szigorral így „Ébernek kell lennünk, az üzeneteinket el kell juttatni a lakosokhoz és a döntéshozókhoz. Ezért a civil társadalmi kérdések és kísérőprogramok éppolyan fontos részét képezik a teljes programnak, mint maga a kiállítás“ – mondja, némi kurátori szigorral.
Sigrun Drapatz
Ha Közép- és Kelet- Európában nem is, Németországban és különösen Berlinben (túl)hangsúlyos tematika a menekültügy, színházak, kiállítások, fesztiválok, irodalmi estek „ölelik fel” a vegyesebbnél vegyesebb tartalmakat, sok esetben a menekülés traumáját viselő személyek porondra állításával kívánva fokozni az érzelmi hatást – a tartalom kárára. Kevés a hiteles és szakmailag átgondolt program, és ennek oka legfőképp az anyagi támogatók kritikamentes és preokkupált hozzáállása, amiből sok esztétizáló, giccsbe hajló produktum születik. Fontos az empátia erősítése az emberekben és a művészeti eszközökkel történő érzékenyítés a témára, azonban érdemes az üzenetet széles spektrumra helyezni, amit személyes kritika vagy akár irónia is kísérhet. Nem mellőzhetőek ugyanis az exodus okai, a globális színtéren zajló érzelemmentes és hatalomközpontú politikai és üzleti játszmák, melyet a média sokszor elkezndőz, hol tudatosan, hol naivan.
A nyitókép forrása: Kieler Nachrichten
A cikk lejjebb folytatódik.