A #moszkvater projekt szervezői, rendezői már egy ideje gyűjtik a térhez kapcsolódó személyes tárgyakat, interjúkban Budapest eme pontjához fűződő privát emlékeket örökítik meg. Ennek kapcsán beszélgettünk Simonovics Ildikó divattörténésszel, a Kiscelli Múzeum művészettörténészével.
Öndivatbemutató (Self Fashion Show), Hajas Tior, 1976, filmrészlet
artPortal (aP): A tér, annak az ötvenes évektől a kilencvenes évekig terjedő időszaka ugyanannak a Kádár-kornak a rekvizituma, amelynek viselettörténetét könyvekben, több kiállításban és doktori disszertációdban is feldolgoztad. Összeér a két történet?
Simonovics Ildikó (S.I.): Talán. A közös szál a személyes történet. Divattörténeti kutatásaim során szembesültem azzal, hogy a levéltári és egyéb írásos dokumentumok nagy része eltűnt a rendszerváltozás után. Oral history interjúkat kezdtem készíteni a divatszakmában dolgozókkal, hogy a divatlapokon túl is belelássak ebbe a világba, megismerjem a benne dolgozók élettörténetét. A Moszkva tér kiállítás tematikájának rám eső része, bár a két korszak fedi egymást, kicsit más lesz. Itt a hétköznapi embereké, a hétköznapi térhasználóké lesz a főszerep. A teret 1951-ben nevezték át Széll Kálmán térről Moszkva térre, majd 2011-ben újra vissza. A tavasszal nyíló kiállításunk címe #moszkvater (hashtagmoszkvater) arra utal, hogy a ma élők többségének Moszkva térként égett be a hely. Attól, hogy valamit átneveznek, a hétköznapi szóbeszéd nem követi azt, de nem csak nosztalgiából nem, sokkal inkább megszokásból. Az 1951-es átnevezés után az akkori generáció még hosszú ideig Kalef-et mondott, a térről beszélve. A készülő kiállításunk a kezdetektől napjainkig mutatja be a tér, a hely történetét, korszakait, hogyan alakult a korábbi téglagyár, sportegyesület helyszíne később közlekedési csomóponttá, s ez hogyan illeszkedik a város szövetéhez. A történeti feldolgozás koncepciójából számomra hiányzott az ember jelenléte, ezért vágtam bele ennek a szálnak a feldolgozásába.
aP: A Moszkva tér szubkulturális helyszín. Mi tette azzá?
S.I.: Nem tudom, mennyire szubkulturális. Az biztos, hogy az egyes társadalmi csoportok nagyon különböző módon használták a teret. Az ötvenes-hatvanas-hetvenes években a fiatalok, a „Moszkva tér galeri” élettérként, a budaiak nagyrésze átutazásra, várakozásra, találkozásra, a BKV-sok, a vendéglátó egységek dolgozói pedig munkahelyként. Kisfaludy András dokumentumfilmjében (A Kalef) arról mesélnek az egykori galeri tagok, hogyan tartozott a mindennapjaikhoz a Moszkva, iskola után lementek, délutánjaikat, estéiket is ott töltötték. Onnan indultak a bulik, megvolt, hogy kikhez jártak fel délelőttönként. A Moszkva állandó razziák színhelye volt. A pártállam megfigyeltette a számára gyanús személyeket, csoportokat. A csoportosulás eleve tilos volt. Az igazoltatásokhoz elegendő okot adott, ha az illető öltözködése kirítt a hétköznapiból, ha piros inget, szakállt, vagy bozontos hajat viselt. A Moszkva téri galeri tökéletesen beilleszkedett a hatvanas évek galeri kultúrájába a rendszerellenesnek minősített fiatalokat nemcsak a hatalom, de a közbeszéd is kriminalizálta. A nyolcvanas évekre elsimultak ezek az „ellentétek” a tér elsősorban a bulizó és randizó budai fiatalok gyűjtőhelye lett.
Széll Kálmán tér, negyvenes évek. Fotó: Fortepan / Konok Tamás
aP: Kortárs irodalmi művekben, filmekben megjelenik helyként, Török Ferenc Moszkva tér című filmje kultikussá tette a nagyközönség számára is. Ez segítség, vagy megnehezíti a kiállításról való gondolkodást?
S.I.: Támaszkodni szeretnék a filmre, kockákat, hangulatokat beidézni belőle. Olyan fogódzó, ami a leendő kiállítási közönség többségének megvan, érdemes használni és beilleszteni. Rá akarunk játszani a Moszkva tér névhasználatra, jelentésére, arra, hogyan használták a fiatalok a szlengben. Nekem is segítség, hogy az eddigi dokumentumfilmek, projektek révén bele tudok helyezkedni a korba. Hajas Tibor Öndivatbemutató című filmje rendszerkritika, s közben lájuk mozogni, áthaladni a téren az akkori embereket, kapunk erről divattörténeti képet, street fashionként is végig tudjuk nézni, hogyan öltözködtek a különböző korosztályokhoz, társadalmi csoportokhoz tartozók.Amikor először merült fel, hogy a tér visszakapja régi nevét, megsűrűsödtek a nosztalgiázó megmozdulások. A Moszkva téri órát is egy ilyen akció keretében akarták megmenteni. A kiállítás apropóját pont az adta, hogy az óra a Kiscelli Múzeumhoz került letétbe. Az órát tartó oszlopot már tudatosan „gyűjtöttük be”. ahogyan több más, a tér bontása során előkerült tárgyat is, amelyeket Maczó Balázs kollégám és kurátor társam folyamatosan figyelemmel kísért. Ezen felül felhívást tettünk közzé, hogy várunk leendő közönségünktől privát, a térhez kapcsolódó fotókat, tárgyakat, elbeszélt történeteket. A tárgy lehet egy bérlet, egy ruhadarab is, mondjuk a kedvenc bulizós sapka, aminek emléke a tulajdonosát a térhez köti. Berta Zsolt Kalef című könyvében például szó van arról, hogy akkoriban szinte mindenkinek volt 56-os villamos táblája, sőt a házibulikra is ezt vitték ajándékba. A táblához az egyszerű tárgyfelirat mellett sztorit is szeretnénk kapcsolni, továbbá a villamos képét, hangját. Szeretnénk ugyanis minél több szintjét bevonni az érzékelésnek, hogy a látogató újra megidézhesse azt a hangulatot, ami a Moszkva térrel kapcsolatban benne megmaradt. Nem csak a jó emlékek érdekelnek minket. Ahogy Para Kovács Imre – Prakter Mariann Moxva című dokumentumfilmjében és a mi eddig készült videofelvételeinkben is többször, többek szájából elhangzott: a tér egyszerűen ronda. Van aki szereti, van aki utálja, kevesen maradnak közömbösek. A negyvenes években pedig még egy kimondottan szép tér volt, sőt a hetvenes évek metróépítése utáni új arculatnak is voltak szép építészeti részei. Nem véletlen, hogy a mostani átalakítás után is megtartják a „legyezőt”, ami grandiózus és impozáns. Akár szereti valaki, akár nem, emóciókat vált ki.
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
aP: A street fashion arttal kiállításban, könyvben is foglalkoztál, van egy ehhez kapcsolódó, általad elindított blog. Ha az utcai divat keresztmetszetében vizsgáljuk a Moszkva teret, hányféle arcát mutatja?
S.I.: Azt gondolom, a Moszkva tér egykor és ma is nagyon széles társadalmi keresztmetszetet mutat öltözködés szempontjából. Tájépítész fiatalok egy napig forgattak, fotózták az arra járókat, készítettek egy projektet, melyben a szereplőkön túl megjelenik a tér sokféle arca is. Alapvetően hasonló a felhozatal a térhasználók színessége és öltözködése szempontjából, mint Hajas Tibor hetvenes években készült filmjében, bár annak középpontjában nem az utcai divat, hanem az emberi kiszolgáltatottság állt.
aP: Sokat foglalkozol a Kádár-kor viselettörténetével, ebből írtad doktori disszertációdat, ugyanakkor nagyon erős vonzalom köt a japán divathoz, a finom, elegáns fehérnemű viselethez, a francia eleganciához, melyből szintén születtek munkáid. Össze tud érni ez a két véglet?
S.I.: Nekem összeér. Van a felső réteg, amelyik diktálja, létrehozza, először viseli ezeket a nagyon igényes, nagyon magas színvonalú kézműves termékeket, de azután a divat leszivárog széles körbe, a divatfogyasztók tömege ugyanúgy az érdeklődési körébe tartozik a viselet kutatónak, mint a trendsetter-ek. Nagyon érdekes, hogy kik, miért, milyen gyorsan, s hogyan adaptálják különböző trendeket. Főleg ma, amikor hangsúlyos szerepe van a felszivárgásnak, a nagy divatházak rendre az utcáról inspirálódnak és piackutatás szempontjából is nagyon fontosak a fashion közösségek. Ez az oka a 2005 utáni nagy robbanásnak, a street fashion blogoknak, mert érdekes lett, hogy az utcai viselet hogyan használja, ötvözi a tervezők kreációit. Elcsépelt, de igaz, hogy a divat mára demokratikussá vált, abban az értelemben, hogy , akinek ízlése van, az fast fashion márkákból és a nagyi gardróbjából is stílusosan tud öltözni, ahogyan a divatinformációk is gyorsan és korlátlanul terjednek. Egy kattintásnyira vannak tőlünk.
aP: Hasonló utat jár be a divat, mint a gasztronómia?
S.I.: Divat lett foglalkozni az étkezéssel, elképesztő mennyiségű irányzata van jelen, nagyon trendi lett, ezt a hatalmas hype-ot a divatnál még nem érzékelem, de elindult valami, egyre több divat-rendezvény van Magyarországon is, egyre nagyobb publicitást kapnak a hazai tervezők, márkák, ami fontos ahhoz, hogy a divat a közbeszéd és a vizuális kultúra része legyen.