Siklósbodony 150 fős falu. Az ottani gyerekek, fiatalok most képzőművészekkel, filmesekkel, fotósokkal dolgoztak együtt, hogy megismerjék a művészi kifejezés lehetőségeit. És

"Nekik most sokkal nehezebb, mint nekem volt" – Csoszó Gabriella a Jövőkép projektről

Siklósbodony 150 fős falu. Az ottani gyerekek, fiatalok most képzőművészekkel, filmesekkel, fotósokkal dolgoztak együtt, hogy megismerjék a művészi kifejezés lehetőségeit. És elképzeljék a jövőjüket.

2017-05-06

A 90-es évek végén három képzőművész, Bakos Gábor, Lakner Antal és Weber Imre  Vágy című posztersorozatán keresztül feltárult az ezredvégi vágyak néhány akkori  iránya. Egy nemrég lezárult szociológiai-kulturális program egyik ága megmutatott valamit a mai kistelepülésen élő fiatalok álmaiból.

Siklósbodony rajta van a térképen, de eléggé kell keresni. A 150 fős baranyai aprófaluban nincs óvoda, iskola, posta, bolt és nincsenek közösségi terek. Az iskoláskorú fiataloknak,  ha szabadidejükben az egyutcás falu által nyújtott ingereknél többre vágynak, messzire kell menniük és fizetniük kell (kellene) érte. Ezért aztán többnyire nem is mennek – már csak azért sem, mert Siklósbodony a legszegényebbek  magyarországi települések közé tartozik. Az elmúlt hat hónapban viszont a két éve választott roma polgármesternek – és az ötletet adó párjának köszönhetően – helybe jött a szórakozás/tanulás/önmegismerés/alkotómunka. Egy program keretében többféle műfajban alkotó művészek és csoportok érkeztek a faluba hetente-kéthetente pár napra dolgozni a gyerekekkel.

Remake_Bodony from Stereo Akt on Vimeo.

A részvételi művészeti módszerrel létrehozott alkotásokat – színházi előadás, mozgóképes munkák, festmények és fotók – több helyen is bemutatták,  Budapesten például a Trafóban, múlt hét végén. A fotós projekt címe Jövőkép volt, és  Csoszó Gabriella vezetésével készült. Vele beszélgettünk.

aP: Az a tucatnál is több, nagyobb formátumú kétoldalas képeslap, amin 13 siklósbodonyi fiatal jövőbe vetített, megfotózott  álmai láthatók, nagyon profi látványt nyújt. Mennyiben tekinted a saját munkádnak és mennyiben a közös alkotásnak azokkal, akiknek fényképezőgépet adtál a kezükbe és fotózást  tanítottál az elmúlt fél évben?

Csoszó Gabriella (Cs.G.): A képeslapokat közösségi produkciónak tekintem, annál is inkább, mivel ez csak egy, igaz, végső feladat volt a sok előkészítő gyakorlat végén. A képeslapok egyik oldalán a jelen látható (ezt ki-ki maga fotózta egy általa kedvelt helyszínről, néha saját magát is belekomponálva),  a másik oldalán pedig egy 2030-ba kivetített vágykép, amin ugyanő szerepel, egy jövőbeli helyszínen és helyzetben. Mindenki megtervezte a saját képét, jövőbeli identitását, kiválasztotta hozzá a helyszínt és a kellékeket, úgyhogy az én feladatom tulajdonképpen csak a gomb megnyomása volt. Kértem, hogy úgy  képzeljék el magukat a 2030-as évben, hogy éppen ott vannak vagy újra ott vannak a településükön – akár azért, mert az elképzelt jövőben is az az otthonuk, akár azért, mert látogatóba jöttek. A végeredmény 13 kép lett, bár csaknem húszan vettek részt a programban, de nem tudott mindenki végig ott lenni.

 

aP: Nem rugaszkodtak el olyan nagyon messzire a valóság talajáról. A legtöbben valahova a környékre képzelték el a jövőbeli életüket, Pécs és Harkány távlatáig szálltak az álmok.

Cs.G.: Az volt a tapasztalatunk, hogy a résztvevő fiatalok nagyon erősen kötődnek a településükhöz, nem is akadt olyan köztük, aki annyira elvágyódott volna, hogy soha vissza se nézne. Ebben az is benne van, hogy egy falun felnövő gyerekben a (nagy)városi lét félelmet kelthet. Hárman voltak, akik külföldről jöttek vissza látogatóba („cukrász vagyok Londonban”), Budapesten már többen éltek.  A  személyes vágyak izgalmas téma.  Pár éve, amikor  fővárosi gimisekkel és a pécsi Gandhi Gimnázium roma tanulóival beszélgettünk ilyenekről, feltűnt, hogy az utóbbiak sokkal óvatosabbak voltak, azaz „lejjebb  vetítették” a vágyaikat.

aP: Énekes, sztárfodrász, informatikai eszközök javítómestere, kutató... ezeket a szakmákat olvasni a képeslapok jövőidőt mutató felén, ahol a képek mellett, az élőbeszéd elemeit megtartó rövid szövegek is szerepelnek.

Cs.G.: A szövegekben jelenidőben fogalmaznak, azaz mintha már háromgyerekes anyák, jól menő vállalkozók, sikeres művészek lennének. A vágyak nem abszurdak, lehetne ilyen is a jövő. Én remélem, hogy ez a program hozzásegítette a résztvevőket ahhoz, hogy felismerjék magukban azokat a képességeket, amelyeket ha használnának – ha mernének használni – elérhetnék ezeket a célokat. Ma nem segíti őket ehhez semmi. Ezeken a kistelepüléseken szinte semmilyen intézmény nincs. A helyzet nagyon nehézzé teszi a kitörést. És ezt úgy mondom, hogy én is vidéki vagyok, egy nagyon pici városból, Marcaliból jövök, egy zsákutcából. Tőlem egyáltalán nem áll távol az az életvitel, ahogy ezek a gyerekek élnek, körülbelül ennyire eseménytelen volt az élet az én gyerekkori falusias kisvárosomban is.  De nekik ma nehezebb, mint nekem volt a hetvenes években, sokkal nehezebb. Az én időmben még szegény családok gyerekei is hozzájuthattak különféle kiegészítő képzésekhez, szakkörökhöz – ma ez nincs. Zéró. Nulla. Ha pedig volna is,  persze fizetni kellene érte. Ami még elérhető ebből, az sokszor a most éppen üldözött civil szervezeteknek köszönhető, vagy többnyire városi értelmiségiek missziós feladatként szerveznek megvalami klassz és hasznos dolgot. Nagyon-nagyon ritkán szervezik meg hivatalból. Itt, a siklósbodonyi esetben szerencsénk volt, de valószínűleg azért, mert a polgármester felesége – Lakatos Gina – még annak idején, fiatal, hátrányos helyzetű lányként részt vett egy olyan  kulturális programban – egész pontosan a KÁVA Kulturális Műhely programjában –, amely aztán az egész életére kihatott.

 

aP: Mi az a módszer, amit a a fotós foglalkozásoknál alkalmaztál?

Cs.G.: Photo Voice-nak hívják, és angol nyelvterületen híresült el, a 60-as, 70-es évektől kezdve. Nem is annyira művészek, inkább társadalomkutatók és szociológusok használtákm illetve használják.  Más, művészeti alapú programoktól az különbözteti meg, hogy képalapú.  Hozott kép is indíthat el diskurzust, de a Photo Voice célja az is, hogy a résztvevők készítsenek is képet.  A témát  – ami lehet személyes vagy közösségi –, a résztvevők fogalmazzák meg/vetik fel. Nem elsődleges szempont a létrejövő kép esztétikuma – bármilyen kép alkalmas arra, hogy tematizáljon bizonyos problémákat és üzeneteket közvetítsen. Én viszont azt gondolom, hogy ha ebbe bevonódnak fotográfusok, akkor érdemes a fotográfia eszköztárát tudatosan használni és a használatot megtanítani. Ezért egy kis technikai, formai, vizualis  képzést mindig belecsempészünk a foglakozásba. A fiatalok számára a képkészítés már jó ideje nem idegen világ, majdnem mindenkinek van valami alapismerete a fényképezésről. 

Jó lenne elhitetni a fiatalokkal, hogy tanulni is érdemes a képről, azaz továbblépni, tudatosan képet készíteni. Úgy gondolják  – és részben igazuk is van – hogy már sok mindent tudnak erről.  Szeretik és használják a képmódosító eljárásokat, effekteket. Kicsit vissza is kell fogni őket, hogy ne a felület vigye el a képet végül, hanem a tartalom.  Jelenleg Magyarországon az oktatásban nem az  egyenrangúságra épülő, a résztvevők kérdéseivel dolgozó modell uralkodik, inkább a  kívülről behozott szempontok döntenek. Pedig lenne rá (be)fogadókészség.

 

Szerző: Bihari Ágnes
Cimkék: kortárs művészet, fotó, társadalom, interjú,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Konkrét. A Fotózás és aktivizmus csoport az FKSE-ben

Még látható az FKSE Stúdió Galériájában egy válogatás a Fotózás és aktivizmus-kurzus fotóiból. A képek között hajléktalan emberek által, illetve róluk készült munkák is vannak. Böcskei Balázs írása.

A fénykép nem robban? Fotózás és aktivizmus

Hogy lehet egyszerre fényképezni és transzparenst tartani? Fotósnak és aktivistának lenni egy személyben kihívás. Az artPortal Csoszó Gabriella Fotózás és aktivizmus-kurzusán járt.

Kerítés. A FreeDoc megmutatja, hogy néz ki közelről

Határzár / Magyarország 2015.08.13. Ez a címe Csoszó Gabriella új fotósorozatának, amelyet a hazai közélet eseményeit, folyamatait dokumentáló projektje, a FreeDoc keretében készített és publikált.