„[Azt tanultam, hogy] legyek büszke női minőségemre és princípiumomra […] Csodálatos dolog befogadónak, puhának, érzelmesnek és kedvesnek lenni […] [A női mivoltban] a lélek, érzésvilág, gondolkodásmód, mentalitás számít!”
(Kié a női princípium? bingo, megfejtés a cikkben)
A TELEP Nemzetközi Nőnap alkalmából készült kiadványában a képzőművészeti szcéna tizenöt szereplője reflektál arra a kérdésre, hogy ma, 2017-ben mit jelent nekünk a Nőnap. „Csupán csak egy nap, amikor a nőknek versekkel és virágokkal kedveskedünk vagy egy nap, amikor megemlékezünk az egyenjogúság küzdelmeiről és beszélünk a jelenlegi helyzetről”, tette fel a kérdést a magát helyszínelőnek nevező Kovács Kristóf felkérésében.
A kiadványt a TELEP kiállításán egy újságosbódéban lehetett megtekinteni, ami szintén azt az elvárást keltette, hogy az aktualitásokra és a Nőnap politikai jellegének kérdésére fog összpontosítani. Ebből az irányból közelítve a kortárs művészet és a tág értelemben vett politika viszonyát is érinti a kiadvány keretezése és a benne szereplő munkák közti viszony.
A képek a kiadvány bemutatóján készültek, a TELEP kiállítóhelyén, március 8-án. Fotók: Kiss Emese / TELEP Facebook
Az írások és művek közt akadnak, amelyek egyáltalán nem vagy csak nagyon felületesen reflektálnak a kérdésben megjelenő feszültségre, a Nőnap politikai eredete és a virágos-kedveskedő jelen közt, illetve a Nőnap mostani funkciója és a nők aktuális helyzete közt. Néhány munka nem vesz tudomást erről a feszültségről (Demeter Dávid, Trapp Dominika, Balogh Boglárka), mások kiírják a nők közös tapasztalatát, a női lét politikumát azzal, hogy a nőjogi küzdelmeket a sokféleség és az egyéni különbözőségek kérdéseként értelmezik (Lima Victor, Margl Ferenc, Sós József), megint mások továbbdobják a kérdést és reflexiók nélkül közvetítik barátaik véleményét. A Don Tamás által megszólaltatott értelmiségi huszonévesek közül többen rácsodálkozással írnak a Nőnap munkásmozgalmi eredetéről, amely küzdelmek viszonylatában különbözőképpen értelmezik a Nőnap jelenét és jövőjét. Bár ez a rácsodálkozás önmagában is megmutat valamit, a közvetítő-szerző megkerüli vele a politikai kérdésekkel való foglalkozást.
Nem ezt teszi Eperjesi Ágnes és Oltai Kata, akik a Nőnap politikai jellegének eltűnését illetve gyökeres átformálását emelik ki: Oltai az egyenjogúság irányába vezető folyamatokat lassító fekvőrendőrként, Eperjesi „a rossz lelkiismeret intézményesített kompenzációjaként”, ultrakonzervatív politikai aktusként értelmezi a Nőnapot 2017-ben. Bajusz Orsolya a Nőnap és a nőmozgalom eltérítésének, a hatalmi gépezet szolgálatába állításának materiális hátterét is kifejti. Arra mutat rá, hogy a nőgyűlölet elválaszthatatlan a javak elosztásától, ezzel leszámol azzal az elképzeléssel, hogy a nők helyzete a transzcendens jó és rossz, „emberség” és bigottság, „progresszivitás” és konzervativizmus harcában dőlne el. Egyik oldalon az ipari forradalom által kitermelt családi és nemi viszonyokat (nukleáris család, „női princípium”) öröknek tekintő felfogás, másik oldalon a liberális „feministák” a nők dühét szimbolikus témákra csatornázó törekvése áll a hatékony érdekérvényesítés útjában.
A nagy ívű politikai folyamatokat tárgyaló írások mellett két írás kötődik különösen a Nőnap és a nőjogi helyzet aktualitásaihoz, habár ellentétes módon. U’dyt egy az utóbbi években középpontba került témát, a transzneműséget és elsősorban a transznőket emeli be a kiadványba három transznő tapasztalatai alapján. Saját gyerekkori élményeit hasonlítja össze három interjúalanya első „nőélményével”, amelyeket kisfiúként tapasztaltak. Hogy mit jelentenek ezek az élmények, milyen nőképből erednek és milyen következményeik vannak a nőkre nézve, például hogy Zelma enyhén erotikus helyzetben női testben látta magát, nem teszi vizsgálat tárgyává a szerző. Ahogy azt sem, hogy Zelma női princípiuma, azaz a nemi szerepektől függetlenül létező, befogadással, puhasággal, érzelmességgel, különleges érzelemvilággal és gondolkodásmóddal jellemzett belső női lényeg pont ugyanaz, mint Ákos hírhedt női princípiuma, ahogy erre és az ebből következő problémákra Hajdú Janka, Weiss Eszter és Wessely Anna korábban utaltak. Fontos politikai cél, hogy a nemi szerepeknek nem megfelelő embereket ne érje erőszak vagy bármiféle hátrány és kedvüknek megfelelően öltözködhessenek, ugyanakkor az ő tapasztalataiknak a keretezése (mint belülről jövő lényeg illetve választás) és politizálása (bárki lehet nő, aki annak érzi magát) korántsem magától értetődő. Nem merül fel az írásban az a kérdés sem, hogyan és miért került a nőjogi küzdelmek középpontjába egy olyan narratíva, amely a nőiséget ugyanolyan belülről jövő lényegnek állítja be, mint Kövér László és Ákos, ráadásul velük ellentétben a progresszivitásra hivatkozva. U’dyt írása azért kapcsolódik erősen a kiadvány keretezéséhez, mert az éppen aktuális nyugati trendeket reflektálás és a tágabb politikai keretbe (a Nőnap, nőjogi küzdelmek, nők helyzete itt és most) helyezés nélkül veszi át.
Ennek ellenpontja Básthy Ágnes írása, amely épp azt teszi kritika tárgyává, ahogyan ezek a trendek itt és most lecsapódnak. A Donald Trump megválasztása nyomán szerveződött januári Nők menete és a Nőnapra szervezett Női sztrájk kapcsán a nemzetközi feminista mozgalomban megmutatkozó tendenciákat veszi szemügyre: azt, ahogy a rendszerszintű folyamatok és a belőlük következő sérelmek helyett az egyéni identitás és sértettség került a középpontba. A társadalmi nemet (amit 2017-ben Magyarországon a női princípium fejez ki leginkább) a nőkre erőltetett elvárásrendszer helyett ünneplendő, belülről jövő valónkként tematizáló transznemű identitáspolitika és a prostitúciót a nők kizsákmányolása helyett egyéni, szabad döntésként propagáló szexmunkapárti mozgalom a két paradigmatikus példája ennek, nem véletlen, hogy mind az amerikai, mint a budapesti megmozdulásokon is szembeötlők voltak. Básthy egyik példája, hogy Trump nagy felháborodást kiváltott „Grab them by the pussy” mondatára és abortuszkorlátozó igyekezeteire válaszként a Nők menetén rengeteg nő a női reproduktív szerveket (méhet és petefészket, vaginát, stb) jelenítette meg transzparensén vagy ruházatán, amit sok transzaktivista transzfóbnak és gyűlölködőnek nevezett, lévén az ő narratívájuk szerint ez kirekeszti a transznőket. Básthy azzal zárja írását, hogy fontos megvizsgálni ezeket a trendeket és hogy hogyan jutottunk ide, és arra buzdít, hogy ne elégedjünk meg bármilyen progresszívnek kikiáltott narratívával.
A kiadvány összességében arról tanúskodik, hogy a politikai kérdéseket kevesen feszegették, az egészen aktuális tendenciákat pedig még kevesebben. Persze a depolitizáció általános jelenség (maguk a mainstream mozgalmak is igyekeznek elrejteni politikai mivoltukat), a kortárs magyar művészeti szcénára is kevéssé jellemző a politikai állásfoglalás. Épp ezért érdekes a TELEP kiadványának írásait egymás mellett olvasni: a politika felett elsikló vagy azt kifejezetten elfedő munkák mellett pár a politikát nyíltan felvállaló elemzés jelenik meg, az aktuális trendeket reflektálatlanul átvevő írás mellett pedig megjelenik ugyanezen trendek kritikája is. Egymás mellé téve a kiadvány munkái felfedik, hogy a női princípium progresszív álcában is csak női princípium.