A Privát nacionalizmus című, több ország több városát (Prága, Kassa, Pécs, Drezda, Krakkó, Pozsony) át- és összefogó sorozat budapesti állomása, a Képzelt közösségek, magánképzetek, az idei év egyik legfontosabb kiállítása. Az az érzésünk, hogy ez a kiállítás nincs a helyén.
Nem mintha a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, illetve a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóhelye méltatlan helyszín volna, egyáltalán nem, sőt. És persze, sajátos kontextus is teremtődött általuk: a budapesti helytörténeti gyűjtemény, vagy éppen a kiscelli templomrom tere, vagy a némi funkcíózavarral küzdő, és egykor szebb napokat látott Lajos utcai kiállítóhely elég pontosan felrajzolja a hányatott történelmi múltat és a bizonytalan jelent.
Adrian Paci: Centro di Permanenza Temporanea, 2007, video, 5’29”
De mégiscsak, a két helyszín között ingázva, a Kiscelli felé kaptatva, föl a főváros talán legmeredekebb utcáján, a délutáni csúcsforgalom stagnáló autósora mellet az az érzésünk támad: egy centrális helyen kellene lennie ennek a projektnek, és összes kísérőrendezvényének. Egy ekkora volumenű, és éppen a nemzetfogalomra rákérdező projektet leginkább a Műcsarnokban – a Ludwigban, vagy akár a Magyar Nemzeti Galériaban – kellene látnunk. Közpénzzel, és a nagyintézmények PR-jával megtámogatva. Hogy ez nem így van, az a kultúrpolitikai helyzetet jellemzi. Egyben pedig sok mindent elárul nemzet és művészet viszonyáról, illetve az önreflexió mai állapotáról minálunk.
Horváth Tibor: co.co, 2010, video still, Forrás: acb galéria
A Műcsarnok nyilván – és írjuk le ezredszer is: sajnos – szóba sem jön, azaz szóba sem jöhet, pedig a pesti „kunsthalle”, normál körülmények között evidens választás volna. Csakhogy az intézmény fölé magasodó MMA frászt kapott még attól az igencsak light-os, és fölöttébb irreleváns kérdéstől is, hogy Mi a magyar?, s így nehéz elképzelni, ahogy beemeli saját terébe a magyar nemzeti zászlóra ráüvöltő embert, és az erre elsápadó zászlót, azaz Horváth Tibor videóját. Vagy Kisspál Szabolcs munkáját a szomszédos Állatkert mesterséges erdélyi hegyeiről, de említhetnénk akár a Putyin-ellenes demonstrációkról a Gluklya csoport által a kiállításra hozott kellékeket, jelmezeket is.
Gluklya: Ruhák Vlagyimir Putyin meghamisított választása elleni tüntetésre. Forrás: Fővárosi Képtár
A Műcsarnok – még Gulyás Gábor irányítása alatt – a nyögvenyelős Mi a magyar?-t azért legalább fel tudta mutatni, bár hiába volt ott pár mű a jelenlegi válogatásból is, az a kiállítás nem tette fel azokat az alapvető kérdéseket, amelyeket a Privát nacionalizmus igen. Csakhogy mára a Műcsarnok, a Ludwig és az MNG még kérdezni is elfelejtett. S – akár a hetvenes-nyolcvanas években – a releváns kérdésekért a város szélére kell mennünk: a Fővárosi Képtár és a Budapest Galéria fogadta be ezeket a gondolatokat és műveket.
Pedig mindennél nagyobb szükség volna arra, hogy a nemzethez és a nemzetet minden más fölébe helyező nacionalizmushoz való viszonyunkat átgondoljuk. Az utcán lépten-nyomon az „ország megvédésére” szólítanak fel, képzelt ellenségekkel van tele a médiatér, közben pedig a háborúkat – valakik, valahol másutt – egy képzelt állam, az IS nevében vívják, egy képzelt közösség, a Nyugat, és egy nagyon is valódi szövetség, Európa ellen. Mindennél jobban kellene tisztázni az identitás és hovatartozás kérdését akkor, amikor országunk vezetői „nemzetállami megoldást” foganatosítanak egy globális problémával, a menekültválsággal szemben, és triumfálnak, amikor hermetikusan lezárják a határokat, míg a problémát természetesen megoldatlanul hagyják.
Nikita Kadan: Procedure room, 2009-10, részlet. Forrás: nikitakadan.com
Nehezen tudunk szabadulni a gondolattól, hogy a Nikita Kadan ukrán képzőművész által az egyik kísérőprogramon emlegetett „kizárás politikája” legalább annyira vontakozik a mai magyarországi helyzetre, mint a nacionalizmusokra általában. Referenciális olvasat, dehát mostanában mindent hajlamosak vagyunk így olvasni. És muszáj feltenni a kérdést: mi lett a kortás művészet bemutatására és kutatására hivatott közintézményeinkből? Minek a prezentálására és reprezentálására vállalkoznak ma?
Mernék-e, készek- és képesek volnának-e foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amelyeket például a Privát nacionalizmus felvetett? Merthogy a „nemzet” mégiscsak belénk ültetett kulturális kód, és a közpénzből fenntartott nagy, állami kulturális intézményeink a nemzeti kultúra – ha úgy tetszik: bizonyos közös kódjaink – őrzői, bemutatói és egyben „producerei” is volnának. Az emlékezet és az önismeret terei. Mostanában azonban óvatosak. Olyan kiállításaik vannak, amelyek elkerülik a húsbavágó témákkal való foglalkozást, mellérendeznek és mellékérdeznek, úgy foglalkoznak a képzőművészettel, mintha nem most és nem ebben az országban működnének – a Ludwig-beli [csend] – Egy Holokauszt-kiállítás című tárlatot és az MNG Derkovits-kiállítását jegyezhetnénk az utóbbi idők kivételei között.
Azzal kezdtük, a Privát nacionalizmus nincs a helyén. Helyesbítünk: végül is, a helyén van. A hely mindennél többet elmond a helyzetről.
December 13-ig.
Budapest Galéria (Budapest, III. Lajos utca 158.)
Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár (Budapest, III. Kiscelli utca 108.)
BAGLYAS ERIKA (H) | BORSOS LŐRINC (H) | DAYA CAHEN (NL) | CHILF MÁRIA (H) | CSÉFALVAY ANDRÁS (SK) | CSONTÓ LAJOS (H) | ESTERHÁZY MARCELL (H) | GERHES GÁBOR (H) | GLUKLYA (NATALYA PERSHINA-YAKIMANSKAYA) (RUS) | HORVÁTH TIBOR (H) | SANJA IVEKOVIĆ (HR) | C.T. JASPER (PL) | JOANNA MALINOWSKA (PL/USA) | JUHÁSZ R. JÓZSEF (SK/H) | NIKITA KADAN (UA) | MATEJ KAMINSKÝ (SK) | KEREZSI NEMERE (H) | KIS VARSÓ (GÁLIK ANDRÁS, HAVAS BÁLINT) (H) | KISSPÁL SZABOLCS (H) | TOMASZ KULKA (PL) | ALBAN MUJA (KOS) | CIPRIAN MUREŞAN (RO) | NEMES CSABA (H) | NÉMETH ILONA (SK/H) | NOSEK NAGYVÁRI LÁSZLÓ (H/USA) | OLÁH MARA (H) | ADRIAN PACI (AL/I) | DAN PERJOVSCHI (RO) | MARTIN PIAČEK (SK) | MICHAL MORAVČÍK (SK) | KAROL RADZISZEWSKI (PL) | MYKOLA RIDNYI (UA) | MARTINA SLOVÁKOVÁ (SK) | SOCIÉTÉ RÉALISTE (GRÓF FERENC, JEAN-BAPTISTE NAUDY) (H/FR) | GÖKÇE SÜVARI (TR) | SZOLNOKI JÓZSEF (H/D) | SZOMBATHY BÁLINT (H/SRB) | MARK THER (CZ) | JAROSLAV VARGA (SK)
A cikk lejjebb folytatódik.