A vásár szeptember 22. és 25. között zajlott, és szokás szerint, térségünknek megint kiemelt szerepet szánt. A fókusz most az ex-jugoszláv régión és Albánián volt – miközben egyébként Nordic Highlights címmel Skandinávia is külön megvilágítást kapott. A magyar jelenlét megint erősre sikeredett (az acb, a Molnár Ani Galéria, a Chimera Project, az INDA és a Trapéz volt jelen), és ennek Christina Steinbrecher-Pfandt is örült – főként, hogy tudja, meglehetősen drága a részvétel. Az artPortal még a zárás előtt tett fel kérdéseket a bécsi vásár művészeti vezetőjének.
aP: Milyen előjelekkel vágtak neki az idei vásárnak?
Christina Steinbrecher-Pfandt (CSP): Alapvetően pozitívokkal és ezt nem valamiféle kincstári optimizmus mondatja velem. 2016 a nemzetközi műkereskedelem számára ugyan aligha lesz emlékezetesen jó év, az eddig lezajlott vásárok mégis kifejezetten jól teljesítettek. Tavaly okozott némi zavart, hogy a mi rendezvényünk korábbi helyszínén és korábbi nevét megtartva is szerveztek egy kortárs vásárt, ez azonban nagyon szerény sikerrel zárult, és idén már nem is kerül megrendezésre, azaz tisztult a kép és még egyértelműbbé vált a mi pozíciónk. Más kérdés, hogy még mindig túl sok a művészeti vásár Bécsben és ezek egy része is felvonultat kortárs munkákat. Nagyon örülünk annak – és persze a munkánkkal magunk is igyekszünk ehhez hozzájárulni – hogy erősödik Bécs szerepe a kortárs nemzetközi műkereskedelemben. Néhány külföldi – főképp németországi – galéria a közelmúltban fiókintézményt nyitott itt, de vannak olyanok is, melyek korábbi „támaszpontjukat” teljesen feladva helyezték át székhelyüket az osztrák fővárosba. Mint a kelet-európai kortárs művészetet kiemelt fókuszként kezelő vásár, természetesen annak is örülünk, hogy vannak olyan jelek – kiállítási, vásári és árverési sikerek – amik a térség pozícióinak javulására utalnak, s természetesen ez is olyan trend, amit a Vienna Contemporary segítségével erősíteni szeretnénk.
Christina Steinbrecher-Pfandt, forrás: co-vienna.com
aP: Egy pillanatfelvételnél mindig érdekesebb a tendenciák, az évről évre végbemenő változásokból kirajzolódó trendek megragadása. Változott-e, s ha igen, hogyan a részvevő galériák földrajzi összetétele?
CSP: Azzal kezdeném, hogy az elmúlt évek vásárainak pozitív visszhangja alapján– mind a galériák, mind a látogatók körében – semmilyen vonatkozásban nem látom szükségét gyökeres változásoknak. Hiszen ez azzal a veszéllyel járna, hogy elvesztjük, amit partnereink megszoktak, megszerettek és továbbra is igényelnek. Ez a földrajzi összetételre is vonatkozik. Célunk továbbra is az, hogy nagyjából egyforma számban, azaz egyharmad-egyharmados arányban képviseltessék magukat az osztrák, a változatlanul kiemelten kezelt kelet-európai, illetve a világ más részeiből érkező galériák. Ezeket az arányokat nagyjából sikerül is tartanunk, azzal, hogy az utolsóként említett harmad idén az eddigieknél is színesebb. Ez vonatkozik Európára is, hiszen idén a Nordic Highlights projekt keretében hét skandináv galéria is bemutatkozik, a kelet-európai térségből pedig ebben az esztendőben Ex-Jugoszlávia és Albánia áll a középpontban. De nagyon örülünk annak is, hogy két kínai és egy tajvani galéria is eljött a vásárra, ez új gyűjtők megjelenését is magával hozhatja. Ugyanakkor megjegyezném, hogy a régiók közötti érdemi arányok már régen nemcsak attól függenek, hol működnek a kiállító galériák. Egyrészt mind többüknek vannak fiókintézményei különböző országokban, az Ön által is jól ismert Knoll Galéria például egyaránt otthon van Bécsben és Budapesten. Másrészt egyre több nyugati galéria programjában szerepelnek közép- és kelet-európai művészek és a kelet-európai galériák kínálata is egyre nemzetközibb. És még valami: mostanra elértük azt a részvételi számot – idén 112 galéria állít ki – amit már nem akarunk tovább növelni. A minőség természetesen még fejleszthető, a mennyiségi korlátot azonban nem akarjuk átlépni.
A Vienna Contemporary a Marx Halléban. Fotó: Botos Péter
aP: Ugyanakkor vannak feltűnő hiányzók is. Csehországot például idén egyetlen galéria sem képviseli.
CSP: Nézze, a művészet nem olyan mint a politika, itt senki nem kényszerül arra, hogy valahol pusztán illendőségből megjelenjen. A vásárkínálat nagy, a nálunk kiállító galériák többsége – és ez a kelet-európaiakra különösen igaz – kis stábbal dolgozik, nem tud mindig mindenhol jelen lenni. De a kapcsolat ilyenkor sem szakad meg, több olyan magyar galériással is találkoztam például a megnyitón, akinek idén nincs standja. Ez azt jelenti, hogy továbbra is érdeklődnek irántunk, fontos opcióként számolnak velünk.
aP: A mi térségünk galériái számára komoly gond, hogy ma már nemigen tudnak profitálni az újonnan piacra lépő szereplők számára sok vásáron biztosított kedvezményes részvételi lehetőségekből. A teljes árak viszont még megfizethetetlenek számukra. Hogyan lehet mégis vonzóvá tenni számukra a részvételt?
CSP: A kulcsszó véleményem szerint a kommunikáció, nem is csak a kiállítók, de a látogatók, a gyűjtők vonatkozásában is. Méghozzá egész évben, azaz nemcsak a vásár öt napja alatt. Mindenkinek tudnia kell, mire számíthat, mit kap a vásártól és mindenkinek meg kell találnia a számításait. Nekünk is, hiszen a vásár egy nagyon költséges vállalkozás, amit szeretnénk nyereséggel zárni.
Birkás Ákos munkái a Knoll Galerie standján, fotó: Botos Péter
aP: Hogyan látja a vásáron való magyar részvételt?
CSP: Egyrészt, a térségből talán a magyar részvétel a legstabilabb a vásáron. Amennyire emlékszem, az utóbbi években mindig 5-6 magyar galéria állított ki, és nem mindig feltétlenül ugyanazok. Ez nemcsak a legstabilabb szám, de a legmagasabbak közé is tartozik. Ami legalább ilyen fontos: nagyon szoros, jó a kapcsolatunk a magyar galériásokkal, közösségéként kezeljük azt a kört, ahová ők is és mi is tartozunk. Tudjuk, mit akar a másik oldal és így sokkal könnyebb az együttműködés. Mi nagyon odafigyelünk a magyar szcénára, kollégáim ott voltak a tavalyi Art Market Budapesten, vagy most legutóbb a Gallery Weekend-en is, én magam évente legalább háromszor megfordulok Önöknél. Úgy gondolom, egy még szorosabb kapcsolatból mindkét fél profitálna.
aP: Érzékelhetők-e idén nagyobb változások a műfajok közötti arányokban?
CSP: Igen, a fotó egyértelműen feljövőben van. Ennek jelei már tavaly mutatkoztak, idénre azonban a tendencia sokkal egyértelműbbé vált. Nagyon sok galéria más műfajok képviselői mellett állítja ki a fotósok munkáit, de vannak a vásáron kifejezetten a fotóművészetre szakosodott galériák is.
aP: Milyen sávban mozognak az árak a vásáron?
CSP: Sokszorosított munkákat akár már néhányszáz euróért is lehet venni, a felső határ pedig 600 ezer euró környékén van. Ilyen árfekvésű Heinz Mack, a Zero-csoport egyik társalapítójának munkája a düsseldorfi, de néhány hete már Bécsben is jelenlévő Beck & Eggeling standján, és Marina Abramovic nagy fotómunkája, amit a Galerie Krinzinger hozott a vásárra. Tudom, hogy sok gyűjtő számára ezek már megfizethetetlen árak, de vannak olyanok is, akiknél ezek az árak jelentik az ingerküszöböt.
Részlet az Inda Galéria standjáról, fotó: Botos Péter
aP: Jól megfigyelhető trend a művészeti vásároknál a törekvés egy olyan változatos programkínálatra, ami messze túlnő a „klasszikus” vásáron – gondolok itt például a kúrált prezentációkra. Mások ugyanakkor egy szűk specializációban látják a jövőt. Milyen álláspontot képvisel e tekintetben a Vienna Contemporary?
CSP: Számunkra eddig kifizetődött az, hogy megpróbáltunk „emészthetőek”, áttekinthetőnek maradni és a minőségre koncentrálni. Ugyanígy kifizetődött, hogy következetesen kitartottunk a kelet-európai fókusz mellett. Ha tehát a kérdés úgy merül fel, hogy szélesíteni vagy mélyíteni, akkor én inkább mélyítés-párti vagyok. Ha az ember nagyon sok irányba indul el, előbb-utóbb már nehezen lesz követhető, hová akar eljutni. Egy másik kulcsszó a szervíz, a szolgáltatás. Igényes ügyfélkörünk van, és joggal vár el magas szintű kiszolgálást, erről egyetlen percre sem feledkezhetünk meg.
aP: Mit emelne ki az idei vásár újdonságai közül?
CSP: A Solo Expanded szekciót, ami nyolc standot jelent egyéni és páros prezentációkkal, egy felkért kurátor, a Berlinben és Mexico Cityben élő Abaseh Mirvali rendezésében. Koncepciója elválaszthatatlan a kortárs művészet bécsi történetétől, felvillantja a város egyedülálló kulturális örökségét és a kortárs művészet legfontosabb helyi intézményeit is.
Nyitókép: Christina Steinbrecher-Pfandt. Forrás: Youtube
A cikk lejjebb folytatódik.