A magyar fotográfia 77 alkotója adta nevét és számos művét ahhoz a kiállításhoz, majd jótékonysági árveréshez, ami az Inda Galériában zajlik december 1-én és 4-én.

Fotóárverés és kiállítás az ArtBázisért, Telek Balázs szellemi hagyatékáért

A magyar fotográfia 77 alkotója adta nevét és számos művét ahhoz a kiállításhoz, majd jótékonysági árveréshez, ami az Inda Galériában zajlik december 1-én és 4-én.

2015-11-29

Az árverés célja a nemrég tragikusan elhunyt fotóművész, Telek Balázs szellemi örökségének megmentése, továbbvitele, különös tekintettel az ArtBázis Összművészeti Műhelyre.

Az aukcióra szánt alkotásokból kedden nyílik kiállítás az Inda Galériában, amelyet Kincses Károly nyit meg. A munkák négy napig tekinthetők meg, majd pénteken kerül sor az árverésre. A befolyt összeg a remények szerint biztosítja majd Telek Balázs egyik fontos örökségének, az ArtBázisnak a fenntartását, programjait. Az árverésre aukciós katalógus is készült.

  Vitruvius Uomo Futuro I., 2000.

Valószínűleg soha nem lehet már Telek Balázs munkásságáról úgy beszélni, hogy azt némileg ne a váratlan és megdöbbentő halála felől nézzük. Személyiség, élet és az alkotott művek végérvényes és erős szövedékbe fonódtak. Mindig nehéz lesz erről a pályáról beszélni, ezt belátni, hiszen nem lett vége, nem kerekedett le, teljesedett be. Számtalan fehér folt, üres hely ásít, azok a lehetőségek, amelyekkel nem tudott már élni, azok a tervek, amelyeket már nem tudott megvalósítani. Telek Balázs műve végérvényesen kísérleti marad, de ez talán tetszene is neki.

Telek Balázs munkássága alapvetően experimentális jellegű. Sok tekintetben a leonardói eszményképhez áll közel alapmagatartásában, motivációiban, mert ő is, bár a fotográfiatörténet és technikai fejlettség nem korai, kezdeti fázisába született bele, hanem egy hatalmas korszakváltásba, egy bizonyos technika és talán világlátás végébe, azaz az analóg korszaknak és a digitálisnak a határára, mégis mindent a nulláról kezdett, nem elégedett meg a készen kapott eredményekkel, technikákkal.

Saját maga akart mindent megtapasztalni, látni, kikísérletezni. Ahogy egy fontos interjúban megfogalmazta: „Nagyon szeretem az olyan dolgokat, amikor valamit az elejétől a végéig én magam csinálok. Bemész a papírboltba és veszel kartont meg ragasztót, és akkor elkezdesz építeni egy dobozt, amivel lehet fényképezni a végén, mert beleteszel fényérzékeny anyagot. Nagyon elemi, de számomra rögtön kiderült, hogy több annál, aminek elsőre látszik.”

Telek Balázs. Forrás: Facebook / Vs.hu

Telek Balázs nem pusztán a fotótörténet kezdetére ment vissza, az archaikus technikákhoz, ahogy azt oly sokan tették és teszik. Hanem azon túl merészkedett: maga a látás, a perspektíva, a valóság, a látvány keletkezése érdekelte. A látás, a leképezés egyszerűsége és bonyolultsága, elemi és varázslatos, titokzatos mivolta. Egyfajta, az alkimistákéhoz hasonló szenvedély jellemezte. Eljutni a végső, legtökéletesebb megoldáshoz, leképzéshez, vezessen bár ehhez a legbonyolultabb, legtrükkösebb út. Munkája folyamatos kísérlet és permanens konstruktivizmus. Műveiben állandóan szétszerelte, majd összerakta a látványt, és soha nem elégedett meg egyetlen, szimpla nézőponttal, a teljesség izgatta, az összes dimenzió.

Kezdetben a legalapvetőbb eszközzel, a camera obscurával, később nagyformátumú kamerákkal dolgozott, de a digitális technikát is felhasználta, ha éppen szüksége volt rá. Fényképező eszközeit vagy teljes egészében maga készítette, vagy a kész eszközöket modifikálta, átépítette a céljainak megfelelően.  Szinte soha nem érdekelte a puszta sík felület, az egyszerű perspektívák, dimenziók. Nem pusztán fotográfiákat, hanem fotográfiai vagy éppen fotóalapú tárgyakat alkotott. Alkimistához méltó fő terepe az anamorfózis volt. Telek a látványt a saját maga építette gépekkel úgy rögzítette, hogy az később csak bizonyos szögből, szögekből vagy technikákkal, hajtogatással állt ismét össze értelmes egésszé. Széttörte, dekonstruálta, majd újra összerakta a látványt, pontosabban a nézőre, a befogadóra bízta az összerakást.

Jógi, 2004.

Munkái interaktív művek, a befogadó közreműködését igénylik. Fotói befogadása analóg készítési módjukkal: munkáit a befogadók is konstruálják, összerakják, és ennek alapvetően van egy játékos dimenziója. A kísérletező ember is játszik, folyamatosan eszközöket, technikákat bütyköl, nem elégszik meg semmivel, amit más alkotott, szétszereli, és újra összerakja, másképp. Telek Balázs művei ilyen szétszerelések és összerakások, amely játékba, az összeszereléshez a legtöbbször a nézőt is bevonja.

De persze a konstruálásba is bevont bárkit, aki erre hajlandóságot érzett. Telek Balázs ugyanis nem pusztán fotográfus volt, hanem galériát vezetett és mindazt oktatta is, amit saját maga tudott és kikísérletezett. Oktatói és fotós élet szervezői munkássága hatásában kiegészíti, elmélyíti és talán felül is múlja fotóművészeti munkássága hatását, mélységét. Életművének fotográfiáival egyenrangúan kimagasló teljesítménye galériája, az ArtBázis, amit 2007-ben hozott létre a feleségével, Halász Gabival együtt, és a 2008-ban indult FotóFalu Projekt, amelynek fő szervezője és lelke volt. Az ArtBázis nem pusztán egy galéria volt, ahol kiállításokat mutattak be, hanem egy állandó workshop, műhelymunka terepe, és a magyar fotográfia legfiatalabb nemzedékének, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója közösségének egyfajta otthona, kiállításainak, programjainak nagylelkűen és nagyvonalúan átengedett terepe.

Apokalipszis a Keletinél

A FotóFalu az ArtBázison folyó műhelymunka és kísérletezés kibővítése és a szélesebb közönség, résztvevők elé bocsátása volt, egy a galériában folyó munkához képest szélesebb volumenben, hiszen a FotóFaluba meghívták a magyar fotográfia majd minden fontos szereplőjét oktatni, kísérletezni, közösséget alkotni. Telek Balázs emellett folyamatosan kurzusokat, oktatásokat vezetett a camera obscura technikájáról a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban. Felmérhetetlen az a hatás, ami oktató-, közösségszervező- és az analóg fotográfiát, az archaikus technikákat népszerűsítő tevékenysége keltett az érdeklődők, az amatőr fotósok, és a kezdő vagy éppen haladó fotográfusok között.

Telek Balázs 1974-ben született és 2015-ben halt meg, 41 éves volt. 2005-ben, mindössze 31 évesen kapta meg a Balogh Rudolf-díjat. Számtalan önálló ás csoportos kiállítása volt. Három barátjával alapítója TEKODEMA Fotográfiai Csoportnak (Telek Balázs, Kóczán Gábor, Demeter Ádám, Major Lajos). 2007-ben Anamorph címen jelent meg összefoglaló fotóalbuma. Számtalan műve közgyűjteményben és magángyűjtőknél található.

Telek Balázst kedves, puha ember volt, a legjobb értelemben. Elképzeléseiben, szakmájában természetesen nem, ott következetességéből és maximalizmusából nem engedett. Egész életében a megfelelő nézőpontot kereste. Most már mi is, ahonnan jobban rálátunk majd, hogy még inkább eljussunk a megértéséhez.

„Ez már önmagában egy feladat: a megfelelő nézőpont keresése. Erről szól valószínűleg az élet. Ha sikerül megtalálni a te személyes, saját pontodat, akkor valamilyen szinten megtaláltad az utadat.”

Cimkék: aukció, fotó, kortárs művészet, galériák,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Gyors szemmozgások Budapesten

Sörösdobozból camera obscura, a városlakó békaperspektívája, gazdátlan üdvözlőlapok. Fiatal fotósok Budapest-képei. R.E.M a magyar fővárosban, amely egyszerre alvóváros és éber metropolis.

A FotóFalu hét éve

Tisztes utat járt be az elmúlt hét évben a FotóFalu. Nyáron mesterek, tanítványok, profik és amatőrök lepik el a nógrádi Kétbodonyt. A művésztáborból jóval több lett. Az egyik alapító, Telek Balázs.