BOOKMARKS címmel szeptember 19-től azaz mától, szeptember 28-ig, összesen tíz napig látható a budapesti V. kerületi Balaton utcában, az egykori B55 galéria helyiségében az a tárlat, amely a magyar neoavantgárd és posztkonceptuális művészet legmarkánsabb művészi pozícióit igyekszik bemutatni a hetvenes évektől napjainkig.
Az esemény három vezető kortárs művészeti galéria, az acb, a Kisterem és a Vintage együttműködésében jött létre. Az artPortal Valkó Margitot, a Kisterem tulajdonosát arról kérdezte, milyen konkrét céllal vágtak bele a projektbe.
Valkó Margit (V.M.): Nem mi találtuk ki, hogy most ez az érdekes korszak, több kutatócsoport is elkezdett foglalkozni a hatvanas-hetvenes évek feldolgozásával. Konszenzus van a szakmában, és most érkeztünk el oda, hogy ezeket a műtárgyakat elő kell venni, megnézni mit jelentettek akkor, és milyen hatással vannak a mára.
Fotók: artPortal / a képek a kiállítás rendezése közben készültek
artPortal: Ebben az esetben mégiscsak három kereskedelmi galériáról beszélünk, amelyeknek nem feltétlen dolguk a művészettörténeti feldolgozás, kánonteremtés.
V.M.: Mi is arra számítottunk, majd elvégzik helyettünk a nagy intézmények, ám aktuálisan épp senki nem tudja vagy látja, mi zajlik ezekben. Amit konkrétan tudunk, az is leállásról szól, például a Magyar Nemzeti Galéria Nyitott műtermek projektjének második részére már pályázatot sem adtak be. Pedig nem szabad elfecsérelni az időt, ennek a feladatnak most van itt az ideje, most kell elvégezni. Mind a három galéria, amely itt összeállt, képvisel olyan művészeket, akik meghatározó alkotók voltak a hatvanas-hetvenes években is. Ezért gondoltuk, saját kezünkbe vesszük a dolgok intézését. Azontúl, hogy meg akartuk mutatni, mekkora kincsek vannak ebben a korszakban, rá szeretnénk mutatni a tényre, kell egy narratíva ami a világon mindenütt értelmezhető, és mindenkinek eszébe jut, ha azt hallja: magyar művészet. Nem tagadom, a gesztusban van egy üzenet is az intézmények felé: térjenek vissza az eredeti koncepcióhoz, foglalkozzanak a korszakkal, ne hagyják abba a feldolgozását. Az is fontos, hogy a művészek jelenleg is kortársaink, meg lehet őket szólítani.
Honnan származnak a kiállított művek?
V.M.: Nem volt könnyű összeszedni őket, többségük magántulajdon, s itt is jelentősége van annak, hogy a művészek elérhetők, tudják kinél van munkájuk. Sőt, nem ritkán maga a művész a tulajdonos, többnyire referenciadarabokról beszélünk, amiket azért őrizgetnek, mert életművük kiemelkedő, összegző darabjai.
Közgyűjteményből is szerepel itt valami?
V.M.: Gyakorlatilag nem. Egyetlenegy ilyen darab van, az is fiatal művésztől. Pedig a kiállított műtárgyak egyike sem eladási szándékkal készült, sokkal jellemzőbb rájuk a múzeumi kvalitás.
Kinek az ötlete volt ez a tárlat, és milyen koncepciót fogalmaztatok meg magatoknak?
V.M.: Nem köthető egyetlen emberhez. Több ügy kapcsán beszélgettünk, egyeztettünk, egyszercsak evidensnek tűnt, hogy meg tudnánk rendezni egy ilyen kiállítást, sőt, szeretnénk is megcsinálni. A műfaj, amiben dolgozunk, rugalmassá tett minket, azt azonban sajnáljuk, hogy nem tudtunk egy még átfogóbb, összefoglalóbb tárlatot összehozni. Ennek nem feltétlenül az az oka, hogy csak a saját pályáinkon tudunk mozogni, akár a mi köreinkből is be tudtunk volna vonni több művészt és művet, de vannak korlátaink. Például a tér. Ez magánkezdeményezés, a költségeit is mi álljuk, tisztában vagyunk a határaival, de fontosnak tartjuk azt, amit felmutatunk és amire rámutatunk. A koncepcióról szólva, nem lineáris fejlődéstörténetet mutatunk be, inkább a jelen magyar kortárs művészetének meghatározó pozícióiból kiindulva igyekszünk felgöngyölíteni a szálakat, eljutva azokhoz az életművekhez, amelyek hatása a mostani alkotók gondolkodásmódjában, művészeti stratégiáiban alapvető szerepet játszik. Magyarán, fontos szempont volt számunkra a kiállítás rendezésekor, hogy az itt szereplő fiatalok ezer szállal kötődnek az idősebb generációhoz.
Konkrétan kiktől hoztál anyagot?
V.M.: Bak Imrétől, Erdély Miklóstól, Keserü Ilonától, – tőlük egyébként mások is hoztak – és a fiatalok közül Kokesch Ádámtól, Kaszás Tamástól, és Kis Varsótól. Kokesch Mauer Dóra tanítvány volt, Kis Varsó tanulmányozta Erdély Miklós műveit, de Major János is nagy hatással volt rájuk, vagy St. Auby Tamás, aki mindenkire hatott, vagy Tót Endre, Hajas Tibor, Jovánovics – akiket a többiek hoztak, mind megkerülhetetlenek. Gyakran meg vannak nevezve mesterként, ilyen például Mauer Dóra, a többiek pedig formálták a legtöbb fiatal világképét.
Három galéria ilyenfajta együttműködésére még nem volt példa.
V.M.: Egyetértésben zajlott a munkafolyamat, semmilyen konfliktus nem volt köztünk, sőt a dolog jellegénél fogva felszabadult és kreatív örömtevékenység volt. Egyedül, a saját termünkben, egyikünk se tudta volna ezt megrendezni, evidens kapcsolódási pontok és fontos áthallások vannak köztünk.
Mi marad meg ebből, gondolok itt például egy katalógusra, vagy valamilyen kiadványra, és lesz-e folytatás?
V.M.: Igen, én folytatásnak értelmezem, hogy az Art Market Budapesten – kiegészülve az Inda és a Viltin Galériával – közös, átjárható standon fogunk kiállítani. A tematikájáról azonban még nem tudok beszélni, zajlanak az egyeztetések. Katalógusunk nincs, de ez a kiállítás – éppen azért, hogy az érdeklődőknek részletesebb információkkal tudjunk szolgálni – generálta néhány hosszabb tanulmány megszületését. Keserü Ilona – aki egy jól bemutatott művész – mégis ezeknek az itt kiállított korai műveinek konkrét elemzése váratott magára, most Aknay Katalintól elkészült. Erdély Miklós életmű katalógusa is a művészettörténet írás adóssága, legalább az itt kiállított művekhez született egy tanulmány. Nem elhanyagolható hozadéka ez a BOOKMARKS című kiállításnak.
BOOKMARKS, szept. 28-ig, Budapest, B55 Galéria
A cikk lejjebb folytatódik.