Magánadományokból került a Pompidou gyűjteményébe az a 250 mű, amely a szovjet idők progresszív és tilalmas művészetét, valamint annak továbbélését reprezentálja. Beszámoló.

Kollektsia! – Tiltott orosz művészet a Pompidou-ban

Magánadományokból került a Pompidou gyűjteményébe az a 250 mű, amely a szovjet idők progresszív és tilalmas művészetét, valamint annak továbbélését reprezentálja. Beszámoló.

2017-01-30

Kollektsia!
Szovjet-orosz kortárs művészet 1950 és 2000 között,
Centre Pompidou, Párizs, március 27-ig 

A XX. századi orosz avantgárd – többek között Exter, Malevics, Kandinszkij, Chagall, Larionov és Rodcsenko hagyatékának és ajándékozásainak köszönhetően – már eddig is komoly pozíciókkal bírt a rangos párizsi múzeumban, s a Vlagyimir Potanyin Alapítvány és jónéhány további gyűjtő és művész jóvoltából most már a múlt század második felének tűrt, de leginkább tiltott művészetét is hasonlóan gazdag anyag reprezentálja.

A sztálini terror–hruscsovi enyhülés–brezsnyevi pangás–gorbacsovi peresztrojka fél évszázadát felölelő összeállítást most négy, időben és a művészeti irányzatokat tekintve is jól elkülöníthető csoportra bontja mutatja be a Pompidou Központban Kollektsia! címmel látható kiállítás.  

Vlagyimir Jankilevszkij: R.S. portréja, 1963, fémre festett olaj, fa, 96 x 135 x 23 cm, Vlagyimir Potanyin Alapítvány adománya

Egy közös – stílusosan szólva vörös – fonál mégis jelen van valamennyi kiállított műben, mégpedig az, hogy alkotóik – a bemutatott korszak utolsó éveit leszámítva – mindannyian művészi és sokszor fizikai létüket veszélyeztető, tiltott területen mozogtak. A megszokottól és elvárttól eltérő gondolatoknak és alkotásoknak esélyük sem volt a megjelenésre, az ilyen művészek „szabadsága” többnyire a „gulág vagy emigráció” alternatívájáig terjedt. Teljes volt az elzártság: az ötvenes évek végén, a hruscsovi enyhülés idején már az is nagy eredménynek számított, hogy egy-egy – főként a nyugatnak mutatott kirakat-politika jegyében szervezett – nagy állami kiállításon kortárs európai és amerikai művészek alkotásait is bemutatták. Az 1956-os Picasso-kiállítás, az 1957-es Világifjúsági Találkozó művészeti programjai, az amerikai művészek 1959-es, majd a franciák 1961-es tárlata is csak szűk keretek között tette lehetővé, hogy a szovjet-orosz művészek láthassanak valamit a kortárs nyugati művészet frissebb alkotásaiból.

  

Vitalij Komar - Alekszander Melamid: Dicsőség a munkának! 1972/2004, textil, olaj, fa, 55 x 221 cm, Vlagyimir Antonijcsuk adománya

Ezen időszak úgynevezett nonkonformista irányzatának művészei, illetve az ő alkotásaik adják a Kollektsia! című kiállítás első negyedét. A Bulatov, Oskar Rjabin, Eduard Steinberg, Francisco Infante, Vlagyimir Jakovlev nevével fémjelzett időszakra még a modernizmus, az École de Paris hatása a jellemző, de a rendkívül izgalmas műveivel egész termet kiérdemlő Vlagyimir Jankilevszkij esetében már az európai-amerikai mainstream-mel szinkronban lévő alkotásokat láthatunk.

 

Alekszander Koszolapov: Malevics-Marlboro, triptichon, 1985, akril, vászon, 183 x 112 cm,
a művész adománya

Az 1970-es években kap aztán az akkori – és jobbára illegalitásban levő – szovjet-orosz művészet egyedi, mással össze nem téveszthető stílusjegyeket. A Komar-Melamid alkotókettős az akkoriban fénykorát élő pop-artot gondolja újra és útjára indítja a szoc-art mozgalmat. A nyugaton mindenhatóvá vált fogyasztói társadalom helyett – az orosz-szovjet viszonyoknak megfelelően – a hiánygazdálkodás, a demagógia, a pártos sztereotípiák, a társadalmi funkciók kiüresedése, sok esetben pedig a jelmondatok mögötti totális vákuum képzőművészeti eszközökkel történő bemutatása volt a cél. Így aztán nem csoda, hogy a hatalom annyira rossz néven vette ezt a művészeti irányzatot, hogy a szoc-art csoporthoz tartozó művészek jelentős része – köztük olyan meghatározó alkotók, mint Alekszandr Koszolapov, Borisz Orlov, vagy Leonyid Szokolov – az 1970-es évek végén emigrációba kényszerült.  

  

Szergej Bugajev (Afrika): A macskás lány, 1986, olaj, vászon, 200 x 240 cm,
Vlagyimir Potanyin Alapítvány adománya

 A kiállítás harmadik és talán leghangsúlyosabb része a brezsnyevi teljes pangás idején kialakult, és főként Ilja Kabakovhoz kapcsolódó moszkvai konceptuális irányzatot mutatja be. Ez az elnevezés azonban csak részben fedi a csoporthoz tartozó művészek sokszínű tevékenységét, mivel szinte valamennyi alternatív kifejezési formával hozzájárultak a tiltások, tabuk kijátszásához, átlépéséhez és nevetségessé tételéhez. Rajzaikat, grafikáikat és plakátjaikat szamizdatokban, zsebkönyvekben terjesztették; lakásokban, pincékben, városszéli elhagyott épületekben tartottak performanszokat, filmvetítéseket, felolvasóesteket; felhasználták a fluxus-művészet és a multimédia eszköztárát is, s egyidejűleg tettek szert jelentős ismertségre a rendőri szerveknél, és a friss és izgalmas kortárs művészetet keresők körében.

Leningrádi művészek, a '90-es évek elején. Dokumentumok a Kollektsia! című kiállításról. Fotó: galeriebluesquare.com 

 

A csoporthoz tartozó, de Ilja Kabakovnál fiatalabb művészek – Mihail Rosal, Viktor Skersis, Jurij Albert, Vagyim Zaharov és a Mukhomor-csoport – a fennálló rendszer egészpályás letámadását rögtönzött, zajos és sikeres rock-koncerteken is meghirdették, így betiltásuk, szétverésük, és a csoport több tagjának emigrálása nem is váratott sokáig magára.
 

  

Grisa Bruskin: Egy hős születése, részlet a sorozatból, 1984-1985, gipsz, fa, karton, olaj, a művész adománya 

A kiállítás negyedik része az 1980-as években született műveket mutatja be. A moszkvai és leningrádi fiatal művészekhez csatlakoztak a főként a Szovjetunió déli részeiből felköltöző fiatalok, akik a rock-kultúra, a graffiti, a neo-dada, vagy a szürrealizmus abszurditásába csomagolták az éppen szétesni készülő birodalom kritikáját. A szovjet ideológia bírálata még továbbra is alapvonása az ez idő tájt született műveknek, de miután a művészek számára a külföldi kiállítások lehetősége már nem volt elérhetetlen, megfigyelhető egyfajta kommercializálódás is – elsősorban az alkalmazott technikákat illetően. A Pompidou Központ kiállításán elsősorban Szergej Bugajev (Afrika) és Oleg Kotelnyikov, de különösen Grisa Bruskin művei reprezentálják jól ezt az időszakot.

 

Szerző: Cserba János
Cimkék: múzeumok, műkereskedelem, Párizs, hatvanas évek, hetvenes évek, konceptualizmus, gyűjtési stratégiák,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Ahol a párhuzamos életpályák keresztezik egymást

Pablo Picasso és Alberto Giacometti: a XX. század két kiemelkedő művésze, két barát, két rivális. S hogy mi volt bennük a közös? Erről szól Párizsban egy kiállítás, amely új felfedezéseket is ígér.

Giccshatáron innen. Testek, celebek, antik szépségeszmény Párizsban

Herb Ritts kizárólagos témája az emberi test volt. De amit ebből kihozott, az szakmájának mesterei közé emelte. Tökéletesség – mindenkinek, aki szereti. A hónap végéig, Párizsban.

Alámerülés. Velvet Underground kiállítás Párizsban

Ötvenéves a Banana-album, azaz a Velvet Underground első lemeze, az Andy Warhol tervezte híres borítóval. Nosztalgikus alámerülés egy amerikai, minden szempontból anti-rockzenekar világába.