Lengyel Olga, a holokauszt-túlélők által írott egyik legismertebb visszaemlékezés, az Öt kémény szerzője évtizedeken keresztül hiába próbálta visszaszerezni Havannában rekedt műgyűjteményét. A kollekció vagy vagyonokat ér vagy semmit – könnyen lehet ugyanis, hogy a benne szereplő művek hamisak.
A Kolozsvárott 1908-ban született Lengyel Olga műtőasszisztensként dolgozott abban a helyi kórházban, amit férje, Lengyel Miklós igazgatott. 1944-ben egész családjával, köztük két kisfiával együtt Auschwitzba deportálták; a koncentrációs tábor poklát egyedül Lengyel Olga élte túl. Az átélt borzalmakról eredetileg Souvenirs de l’au-delà címmel írott visszaemlékezéseit később több nyelven kiadták, és alapul szolgált William Styron Sophie választása című regényéhez s a belőle készült világhírű filmhez.
Lengyel a háború után Odesszán és Párizson keresztül, 1947-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol újból férjhez ment és második férjével együtt 1954-ben Kubába költözött. Itteni tartózkodásuk azonban nem bizonyult hosszúnak, Castróék hatalomátvétele után villámgyorsan visszatértek az Államokba. Itt 1962-ben Lengyel Olga egy emlékkönyvtárat hozott létre második világháborús emlékek és dokumentumok, a holokauszttal kapcsolatos információk gyűjtésére, és főként oktatási célú hozzáférhetővé tételére. Életének 93. évében, 2001-ben hunyt el, New Yorkban.
Lengyel Olga. Forrás: theartnewspaper.com
Életrajzának alapinformációi széles körben ismertek, azt azonban a The Art Newspaperben tavaly decemberben, majd a Die Zeit című tekintélyes német hetilap legutóbbi számában megjelent írásokig jóval kevesebben tudták, hogy Lengyel Olga – férjével együtt – egy igen jelentős műgyűjtemény tulajdonosa is volt. A kollekció egy 1958-as leltár szerint összesen 198 tételt, köztük 38 festményt tartalmazott, mások mellett olyan neves művészek alkotásait mint van Dyck, Goya, Hals, Brueghel, Holbein a régiek, és Monet, Manet, Renoir, Cézanne, van Gogh, Braque, Vlaminck, Daumier és Picasso az impresszionista és modern mesterek közül. A gyűjteményben lévő 38 festmény értékét ez a leltár 3 millió dollárban jelölte meg, mai értéke a legszerényebb becslések szerint is ezen összeg százszorosa.
A kollekcióval azonban akad két komoly probléma: az egyik, hogy jelenleg senki sem tudja, hol van, a másik, hogy számos gyanús jel miatt a művek eredetisége erősen megkérdőjelezhető. Annyi bizonyos, hogy a műtárgyaknak Havannában veszett nyomuk. A nácik elől Lengyeléknek még sikerült őket elrejteniük és – egy párizsi galéria közreműködésével – 1958-ban meg tudták szervezni Havannába szállításukat, a kubai forradalom után azonban olyan viharos gyorsasággal kellett elhagyniuk a szigetországot, hogy minden ingóságuk ott maradt, s azt a kubai állam később, hasonlóan más, korábban ott élt amerikai állampolgárok javaihoz, állami tulajdonnak nyilvánította.
Lengyel, majd az örököseként megjelölt, általa létrehozott emlékkönyvtár megkereséseire a későbbiekben soha, semmilyen válasz nem érkezett Kubából. A helyzet egyelőre még az amerikai-kubai kapcsolatokban bekövetkezett enyhülés ellenére sem változott, ami komoly akadálya a két ország közötti kulturális cserének. Márpedig a művek kétségkívül léteztek, ezt nemcsak a már említett leltár igazolja, hanem a Lengyelék elegáns havannai lakásában készült és mindmáig fennmaradt számos fotó is. A festményeket mintha a föld nyelte volna el: sem kubai múzeumokban, sem aukciókon nem bukkantak fel, pedig a kubai rezsim kedvelt praktikája volt, hogy a birtokába került műkincseket a ma is létező állami árverőházon, a Subasta Habanán keresztül értékesítették, kizárólag konvertibilis valutában fizető külföldieknek. Ugyanígy nem bukkantak fel ezek az alkotások külföldi árveréseken sem. Ettől persze még nyugodtan lehetnének eredetiek is, csakhogy erre ma már egyetlen szakértő sem merne mérget venni.
Részlet Lengyel Olga havannai lakásából, a falon Toulouse-Lautrec: Bohócnő című festményének másolatával. Forrás: theartnewspaper.com
Az első és legfontosabb intő jel, hogy a művek szinte kivétel nélkül egyetlen forrásból származnak: Lengyel Olga édesapja, Bernát Ferdinánd erdélyi iparos 1938-ban igen rövid idő leforgása alatt Párizsban vásárolta őket, nyilvánvalóan biztos befektetésnek gondolva a műveket – az akkor már vészterhes időkben. Az eladó mindig ugyanaz a személy volt: Josef Schäfer osztrák származású műkereskedő, aki enyhén szólva sem örvend a szakmában jó hírnévnek: húsz évvel később szinte minden képet ő szállított a brüsszeli Jacques Trussart Galéria 1956-57-es árveréseire, ahol Cranach, Rembrandt, Rubens, Gainsborough és más neves mesterek művei éppúgy hamisnak bizonyultak, mint a hozzájuk mellékelt szakértői vélemények. A dologból nem véletlenül lett rendőrségi ügy. Azt a gyanút, hogy Schäfernek már korábban is lehettek sötét ügyletei, erősíti, hogy a Lengyelék lakásában megörökített Toulouse-Lautrec festmény például semmiképp sem lehet eredeti, tekintve, hogy az 1911 óta a francia állam tulajdonában van. További óvatosságra intő jel, hogy számos, a gyűjteményben szereplő munka, így van Gogh három festménye, nem szerepelnek az érintett művészek œuvre-katalógusaiban.
Henri Toulouse-Lautrec: Cha-U-Kao bohócnő (részlet), 1895, olaj, karton, 58 x 43 cm, © Musée d’Orsay
Az igazság mindaddig nem derülhet ki teljes bizonyossággal, amíg az érintett festmények elő nem kerülnek. Könnyen meglehet azonban, hogy ehhez jelenleg senkinek nem fűződik érdeke; s a rejtély talán örök időkre rejtély marad.