Egy meglehetősen hosszú hétvégén, három helyszínen, a Carrousel du Louvre-ban, a Palais de la Bourse épületében, és az Atelier Richelieu-ben, három különböző szalon, a Drawing Now Paris, a Salon du dessin és a DDessin várja hatalmas kínálatával a kortárs rajzok iránt érdeklődőket. A DDessin, ellentétben a másik két szalonnal, idén első alkalommal került megrendezésre, így nem lehetett tudni, mire is számíthat a látogató, emellett méretében is sokkal szerényebb, paradox módon mégis ez az esemény tett leginkább kiváncsivá.
A Bibliothèque National szomszédos épülete, az Atelier Richelieu, egyszerre elegáns magánpalota és természetes tetővilágítással ellátott egykori nyomdaműhely ideális kereteket biztosít a mindössze tizenhét galériával megrendezett, kamarakiállításnak is beillő Szalonnak. A rendezők elmondása szerint a DDessin, majd az októberben sorra kerülő DDesign szűkkörűségét a jövőben is meg kívánják őrizni.
Mintha vendégségbe érkeztünk volna egy nagypolgári otthonba, ahol szobáról szobára találkozhatunk a mai rajzművészet legkülönbözőbb horizontról érkezett művelőinek munkáival. A résztvevők egy része úgynevezett „nomád galéria“, ami annyit jelent, hogy változó helyszíneken, lakásokban, esetenként bérelt kiállítóhelyeken, előre megbeszélt időpontban fogadják az érdeklődőket. Az, hogy sem a galériatulajdonosok, sem pedig a művészek átlag életkora nem haladja meg a 45 évet, eleve megkülönbözteti e „miniszalont“ idősebb és nagyobb léptékű társeseményeitől: az egész rendezvényt fiatalos dinamizmus és őszinte lelkesedés hatja át. A mindenáron való eladás igyekezete helyett, sokkal inkább a bemutatott alkotások iránti tisztelet érződik, ami azzal is magyarázható, hogy aki papírmunkákkal foglalkozik, azt leginkább a műfaj iránti szeretet vezérli, hiszen rajzok eladásából kevesen gazdagodtak meg.
Nima Zaare Nahandi: Sans titre, 2012 ceruza, papir
fotó: Dastan’s Basement Gallery
A Galerie Céline Moine két figyelemre méltó művész munkáit állította ki. A Lyonban élő Isabelle Jarousse finomvonalú, fekete-fehér rajzainak hordozóját saját készítésű papírból gyűrt, hajtogatott reliefek, szobrok szolgáltatják, Hervé All tárggyá formált álarc-rajzaival az indiánok között töltött hónapok emlékét, a maya kultúrát idézi, fel. Az osakai Gallery Maison d’Art japán művészei közül a 2009-es Holbein-díj nyertese, Wassa tusrajzai emelkednek ki kisméretű, valóságból vett, de a művész által módosított elemekből létrehozott képzeletbeli világukkal. A mexikói Yam Gallerynél a kanadai Adam Chamandy háromezer, egymásra tornyozott rajzából közvetlenül egyet sem láthatunk, viszont a tetejére helyezett iPad-en a rajzok egymásba áttűnő fotói animációs filmmé állnak össze. A párizsi Ecole des Beaux-Arts-on diplomázott iráni Nima Zaare Nahandi nagyméretű, színes ceruzarajzait – űrhajóssal, az intelligenciát szimbolizáló színes papagájjal, rovarokkal, tradicionális öltözékű arab tudósokkal – az iráni Bastan’s Basement Gallery állította ki. A nevéhez hűen sokféle stílusra nyitott marseille-i Galerie Polysémie – nél többek között Pascale Robertnek a pop-artból és képregényekből táplálkozó ironikus rajzait és Jean-Pierre Nadau épületekkel, alakokkal, történésekkel telitett tusrajzait láthattuk. A szintén nomád Maëlle Galerie kilenc művésztől mutat be válogatást, köztük Ronald Cyril leginkább Rozsda Endre színes ceruzarajzaihoz hasonlítható alkotásait, és Joseph L. Griffiths egyszerű, ismétlődő motívumait kavicson, csonton, fadarabon. Eve de Médeiros galériája egyebek mellett Lucie Picandet fonallal létrehozott, Mondrian ihlette vonalas kompozícióit mutatta be, példáját adva annak, hogy rajzolni nemcsak ceruzával, tollal vagy tussal lehet.