Egyre többen, egyre többet szeretnének tudni a 60-as, 70-es évek hazai új művészetéről, ellenkultúrájáról. A Neon Galéria az egykori Rózsa Presszó körét térképezi fel. Sarkadi

Seduxen és Ásító inas: Sarkadi Péter az egykori Rózsa-körből

Egyre többen, egyre többet szeretnének tudni a 60-as, 70-es évek hazai új művészetéről, ellenkultúrájáról. A Neon Galéria az egykori Rózsa Presszó körét térképezi fel. Sarkadi Péterrel kezdték.

2013-10-06

A három magángaléria együttműködésében magvalósult, nemrég zárult BOOKMARKS felvillantotta, és kortárs kontextusba helyezte a hetvenes évek konceptuális művészetének már kanonizált irányait és művészeit. A Neon Galéria most kezdődő sorozata (NEO-ROSE) pedig a tíz évvel fiatalabbak, az egykori Népköztársaság úti (Andrássy út) Rózsa Presszóhoz köthető kör alkotóinak bemutatására vállalkozott. 

Az első tárlat, az Egerbe visszavonult Sarkadi Péter hetvenes évek második felében készült munkáit tárja a közönség elé, október 30-ig, EGO-dokumentumok címmel.

Az artPortal Tóth Árpáddal, a Neon Galéria tulajdonosával beszélgetett, a konceptualizmus második hullámáról, a "Rózsásokról" és arról, miért lát bennük műkereskedelmi szempontból is fantáziát. A hetvenes években vagyunk, a közepétől az évtized végéig tartó időszakban. „Az alaphelyzet egyszerű volt: az iskolában tanultakkal elégedetlen fiatalok átjártak a főiskolával szemközti presszóba.” – mondja a Neon Galéria vezetője.

artPortal: Divat lett a hetvenes évek?

Tóth Árpád (T.Á.): Inkább úgy fogalmaznék, hogy a hatvanas évek után elérkeztünk a hetvenes évekhez. Ennek a több szempontból is izgalmas időszaknak kellene elvégezni a feldolgozását. Minket is nagyon érdekelnek a múlt eredményei, a Neon programjában kezdetektől fogva hangsúlyos a visszatekintő szemlélet. Fontosnak tartom bemutatni azt is, amire annak ellenére esik kevesebb figyelem, hogy komoly értékkel bír. Az utóbbi években többen mondták, hogy a Neonban – adottságaihoz mérten persze – számos olyan kiállítás zajlott le, amelyeket nagyobb terekben, múzeumokban kellett volna már bemutatni. Ezért is gondoltam, amikor elkezdtem tervezni a kiállítás-sorozatot, ha térben növekedni nem tudunk, akkor időben elcsúsztatva lehet egymáshoz kapcsolódóan több dolgot bemutatni. Azt fontos tisztáznunk, hogy nem a Rózsa presszóban lezajlott művészeti események történetét, vagy a Rózsa-kört bemutató sorozat ez, hanem az ott is közreműködő művészek munkáiról szól.

Sarkadi Péter: Dokumentumok. 1980. Tus, papír, 28x40

Kik tartoztak a Rózsa presszó művésztársasághoz?

T.Á.: Sokan vettek részt az eseményekben: Bogdány Dénes, Fazekas György, Lengyel András, Tolvaly Ernő, Károlyi Zsigmond, Halász András, Koncz András, Drozdik Orsolya, Sarkadi Péter, Kelemen Károly, Fehér László, Méhes Lóránt és mások is. Az idősebb generáció képviselői is kapcsolódtak a csoporthoz: Erdély Miklós, Hajas Tibor, Birkás Ákos, Bódy Gábor, Galántai György. Abban nem vagyok biztos, hogy a megszokott értelemben vett művészcsoportnak nevezhetjük-e ezt. Az alaphelyzet nagyon leegyszerűsítve a következő volt: az iskolában tanultakkal elégedetlen fiatalok átjártak a főiskolával szemközti presszóba. Tudták, hogy a világ aktuális művészeti folyamatai már nem ott tartanak, mint ahol azt a tanáraik képviselik. Ott a kor progresszív folyamataival együttálló művészeti akciókat szerveztek, és az idősebb kollégák is mögéjük álltak. Megbeszélték olvasmányélményeiket, vitatkoztak, szóval elhelyezték magukat a szellemi térképen. Külföldről behozott írásokat adtak kézről kézre, amelyeket általában Birkás Ákos fordított le. Akciókat, performance-okat szerveztek a Rózsában, és kiállításokat tartottak az FMK-ban, a Ganz-Mávag klubban. Egyébként 1976 folyamán mindössze négy akció zajlott le a Rózsában. Lényeges, hogy az a generáció, akiket most Rózsa-körnek aposztrofálunk, legalább tíz évvel fiatalabbak a neoavantgarde generációjánál, az Iparterveseknél. Más dolgok érdekelték őket, a hetvenes évek közepére már a világ is máshol tartott és a „rózsások” is más művészeti pozíciókat képviseltek. A Neon sorozatának legfőbb törekvése, hogy ennek a fajta konceptualizmusnak néhány fontos vonását megrajzolja.

Champion, 1980 körül, vegyes technika, 35x50

Maradjunk akkor a „más” dolgoknál. Mit fed a jelző egész pontosan?

T.Á.: Ami őket foglalkoztatta, az a képzőművészetről való beszéd, a festészeti és képzőművészeti problémák, alapkérdések fölvetése és megválaszolása. A szabadságot, az improvizatív gesztusokat helyezték előtérbe. A fluxus ekkorra már túl volt a csúcspontján. A hetvenes évek közepén e művészek pályája épphogy elkezdődött: a főiskolai órák helyett, egymás közt dolgozták ki, hogy mit gondolnak a festészetről, a művész szerepéről és eszközeiről,  alapkérdéseket tisztáztak.

A Neon falain most Sarkadi Péter kiállítása látható. Miért érdekesek ezek a munkák?

T.Á.: Sarkadi az  EGO-dokumentumokkal fiktív személyiséget kreált magának. Olyan attribútumokkal ruházta föl magát, amelyeket elérni szeretett volna.  Belehelyezte magát a sztár pozíciójába, a saját arca felhasználásával alkotta meg a dokumentumokat a híres művész életéről: van itt képregény, újságcikk,  plakát, koncertkritika, interjú, természetesen mindegyik fiktív. Aprólékosan, hihetetlen munkával megrajzolt hiperrealista munkák,  amelyek sokszorosított műveknek tűnnek. És ez is a jelentés egy rétege: a pop művészet sokszorosító gesztusaira reflektál, megrajzolja a nyomdai hibákat is. Úgy egyedi, hogy a szerialitás problematikáját vizsgálja. Ha mindenáron címkét akarunk rá ragasztani, akkor  - Hajdu István szavaival élve - lehetne a „közép európai konceptuális pop”. Sarkadi egyik 1975-ös grafikája a Seduxen, az Ásító inassal sokak szerint generációs kulcsműként is értelmezhető, olyan pontosan talál bele a kor hangulatába. Munkácsy képének reprodukciója mindannyiunk rajztankönyvében, de még a vasúti kocsikban is látott, unalomig ismert darab volt. Az izgalom hiányának szimbóluma, a kor eltompított, álmos hangulatát precízen mutatja be.

Seduxen, 1975, offset print, 44x32

Hogy találtál rá?

T.Á.: Két irányból.  Kutattam a Rózsa-kört, és sokan emlegették Sarkadit, hogy milyen izgalmas dolgai voltak. 1979-ben elköltözött Egerbe és utána a nyolcvanas évek közepétől szinte eltűnt a budapesti művészeti életből. A másik út, ami ide vezetett, a Makói művésztelep. Évek óta folyik a kutatás, készítjük a művek katalógusát és a monográfiát. Sarkadi dolgozott Makón is. Elmentem hozzá Egerbe, átnéztük a még nála lévő munkákat. Kiderült, hogy életműve számokban mérve ugyan nem nagy, de nagyon érdekes, és munkáinak egy része közgyűjteményben van. Hosszú időbe telt, míg a kiállítás összeállt, több munka magángyűjtőtől került ide. Tizennégy mű lóg a falakon, ebből mindössze négy eladó. Most leginkább a feldolgozó jelleg dominál a munkámban. Galériásként látom, hogy komoly kereslet van a korszak műveire. Ám a piac fontos tényezője, hogy vannak-e elérhető darabok, és nehéz jó műveket szerezni ebből az időszakból. Vannak akiknél szinte egyben megvan az életmű, de sok esetben szétszóródtak, itthoni és külföldi magán és közgyűjteményekbe kerültek. Egyéni utak, történetek vannak: van aki tanított, van aki külföldre került, van aki visszavonult, hogy a legjellemzőbbeket említsem.

Kik lesznek a következők a sorozatban?

T.Á.: Novemberben Károlyi Zsigmond kiállítása lesz a hetvenes évekbeli konceptuális fotómunkáiból. Felelevenítjük a híres Czimra emlékkiállítás című munkáját is, amivel Károlyi komoly sikereket ért el.  Ezután Halász András Vallás című 1979-es négy részből álló, de egyben értelmezhető, addigi tevékenységét összefoglaló kiállításának bemutatása következik. Az esemény során Halász Budaörsről gyalog a hátán elcipelt Budapestre egy nagyméretű, kétajtós szekrényt ábrázoló festményt. Dokumentációkat mutatunk be erről, itt lesz a festmény is és néhány korabeli fotogram. Lengyel András fotói és fotóra festett munkái jövő év elején kerülnek sorra. Utána jön a Hat dia című projekt, amely 1989-ban volt először és utoljára egyben kiállítva az Óbudai Galériában. A  sorozatot dokumentáló és a korszakot is bemutató könyv is készül Fórián Szabó Noémi és Hajdu István írásaival. Később egyébként tervezem folytatni a NEO-ROSE-t.

Mennyire ismertek a Rózsások? Sok itt a felfedezésre váró terület?

T.Á.: A szakmában ismertek, csak az információkhoz nehéz hozzáférni. Az alkotók közül többen sikeres karriert építettek föl, egy részük az új szenzibilitással futott be, többüknek komoly nemzetközi referenciáik is voltak, vannak. Nem felderítetlen terület, de még bőven van vele dolga a szakmának. Jó lenne, ha egyre több feldolgozás, monográfia jelenne meg. Volt már egy nagy átfogó kiállítás róluk, 1998-ban az Ernst Múzeumban, sajnos nem készült hozzá katalógus. Kurátora, Körner Éva, az akkori művészettörténész hallgatóit megbízta a téma feldolgozásával, Fórián Szabó Noémi azóta már nagyon sokat dolgozott az anyag összegyűjtésén és a monográfia megírásán. 

Az EGONOMIA plakátja, 1980 körül, akril, farost, 96x77
Képek a Neon Galéria és a művész jóvoltából 

Szerző: Jankó Judit
Cimkék: modern művészet, avantgárd, grafika, hetvenes évek, neoavantgárd, konceptualizmus, Neon Galéria, Rózsa Presszó, hetvenes évek

Hozzászólások
SI-LA-GI
2013-10-07 00:39:54

Sajnálatos látni ( illetve nem látni ) hogy HERCZEG LÁSZLÓ sosincs említve a Rozsa-kör művészei között, holott aktív tag volt, akinek performance-ai és egyéb aktivitásai / alkotásai fontos tényezők voltak, ugyan akkor pl Fehér László - talán mert neve ismert - résztvevőként szerepel pedig ö nem vett reszt a Rózsakörben. A kutatóknak nem csak a magukat előtérbe nyomó művészeket kéne figyelembe venni hanem azokat is akik szerényen a háttérben vannak. ( kritikus megjegyzésem nem vonatkozik Sarkadi Péterre )