Aki látta a hatvanas évek nagy visszhangot kiváltó japán filmjeit, az biztosan emlékszik Kuroszava vagy Mizogucsi jellegzetesen lassú képsoraira, a természet kietlenségére, az erőszak állandó felbukkanására és a mindent átszövő szexualitás bemutatására, a pornográfia határán innen és túl. Ugyanezek a stílusjegyek felbukkannak a japán fotóművészetben is, különösképpen a talán legismertebb kortárs japán fotós, Nobuyoshi Araki képeit. Párizsban, az ázsiai művészettel foglalkozó Musée Guimet-ben először láthat a közönség az 1940-ben született Araki teljes életpályáját bemutató kiállítást.
Nobuyoshi Araki: Virágok, 1985/2008, 153,7 x 101,6 cm, magángyűjtemény, New York, ©
Nobuyoshi Araki/a Taka Ishii Gallery jóvoltából
Araki már az egyetem mérnöki szakát is fotó- és filmművészeti tanulmányokkal bővítette, és 1963 óta szinte le sem tette kezéből a kamerát. Nevét, amely a japán ejtésben közel áll az anarchia szóhoz, gyakran anarki-nak szignálja képein, ezzel is kisajátítva magának a japán fotóművészet fekete bárányának szerepét. Araki művészetfilozófiája a mindent megörökítés, ugyanis szerinte az élet a mindent magába foglaló teljesség, amelyben nincs lényeges vagy lényegtelen. A fényképezőgép szinte kezéhez nő, 1971-es nászútján éppúgy felvételek százait készíti, mint imádott feleségének hamvasztási ceremóniáján, húsz évvel később. „A fényképezés olyan számomra mint a lélegzetvétel, és minden egyes exponált kép egy szívdobbanás” – vallja.
Nobuyoshi Araki: Az angyalok ünnepe (szex-jelenet),1992, 45,4 x 60,1 cm, Taka Ishii Gallery, © Nobuyoshi Araki /a Taka Ishii Gallery jóvoltából
Felvételeinek számát lehetetlen pontosan megállapítani, csak a képeiből összeállított albumok száma többszázra tehető, mint ahogyan azt a kiállítás első termébe lépve konstatálhatja is a látogató. Munkásságának jelentős része egybeesett a japán fényképezőgépgyártás és fotóipar legsikeresebb éveivel, ami szinte kimeríthetetlen technikai hátteret biztosított a számára. A rendezés kronológiai sorrendet követ, és a több mint ötven évet ötszáznál is több kép reprezentálja. Korai, látszólag természetfotónak tűnő színes képein a virágszirmok makroszkopikus felvételei egyértelműen a genitáliak képzetét keltik, amelyek akkoriban a japán közvéleményből komoly ellenállást és visszautasítást váltottak ki.
Nobuyoshi Araki: Égi jelenetek, 1991/2000, 28 cm x 42,3 cm, Taka Ishii Gallery, © Nobuyoshi Araki /a Taka Ishii Gallery jóvoltából
Ez azonban olyannyira nem zavarta őt, hogy a hetvenes években még merészebb témához nyúlt: Japánban a XV. század óta nagy hagyománya van a kinbaku-nak, az emberi test megkötözésének, amit az ősi japán testkultúra, sőt a harci sportok között tartanak számon. Araki azonban a sokszor saját maga által, különböző testtartásban megkötözött nőket egyértelműen a szexuális aberráció tárgyaként örökíti meg képein. A közvélemény felháborodása nyomán Araki úgy magyarázta ezeket a képeket, hogy a megkötözés tulajdonképpen ugyanolyan, mint a fényképezésben az expozíció. „A mozgás egy adott pillanatban a gép zárszerkezetének önkényes működtetésével megszűnik, minden, ami azelőtt élő volt, megmerevedik és formáját véglegesítve örökkévalóvá válik.”
Nobuyoshi Araki: Megkötözés (Kinbaku), 1979, 42,7 cm x 53,2 cm, Taka Ishii Gallery, © Nobuyoshi Araki/a Taka Ishii Gallery jóvoltából
Tény, hogy Araki „kötözős” képein nincs jelen sem az erőszak, sem pedig az extázis, mégsem véletlen, hogy a kiállítást csak 18 éven felüliek látogathatják. Ugyanakkor igazságtalan lenne Araki-t csak az erotika fotóművészének tartani, hiszen mostani párizsi kiállításán is többszáz zsáner-fotó látható, amelyeken a teljesen hétköznapi utcajeleneteket a szegényes külvárosi házak hátsó udvarainak melankóliája és az esős napok kilátástalansága teszi szomorúan széppé. A kiállításon magát a művészt is láthatjuk egy néhány perces filmfelvételen: a kicsi, rövidlátó, alacsony Araki alakja egy mókus fürge, kapkodó mozgásának érzetét kelti. Egy európai textilgyár felkérésére fényképezi a műhelyben dolgozó munkásokat, kezében állandóan cserélődnek a fényképezőgépek, szinte másodpercenként exponál. És bár az elkészült képeket a film nem merevíti ki, érezhető, hogy Araki – egy zseniális karmesterhez hasonlóan, akinek apró jeladására egy egész zenekar mozdul – mindig a legjobb pillanatban kattintja el gépét, gúzsba kötve az élet jellegzetes pillanatait.
Nobuyoshi Araki: Múlt idő-Jövő idő (önarckép), 1979-2011/2012, 27 x 40,6 cm, Taka Ishii Gallery,
© Nobuyoshi Araki /a Taka Ishii Gallery jóvoltából
A szexmániás, a melankolikus, a dokumentarista egók mellett van Arakinak egy meglepően romantikus, miszticizmusba hajló énje is. Élete nagy szerelmével, Yokóval fiatalon ismerkedett meg és kötött házasságot. Mint többször is hangsúlyozta, nélküle az élete olyan lett volna, mint egy fényképezőgép, amelyben nincsen film. A sors azonban csak 19 év házasságot engedélyezett nekik, és amióta Yoko már nem él, azóta Araki minden nap felhőket fényképez, hogy megkeresse, melyikről üzen neki a nő. Akár melodramatikusnak is tetszhet: ha a kiválasztott felhő szomorú, akkor Araki festővászonhoz ül, és lefesti a felhőt, hogy ezzel vigasztalja meg Yokót. De ha a felhő aznap éppen csendes, akkor kalligrafikus betűket rajzol hosszú papírcsíkokra, hogy azon ossza meg a csendet azóta is gyászolt feleségével.
Araki most 76 éves és nemcsak, hogy gondol a halálra, de már a régi japán temetkezési helyekre emlékeztető síremlékét is elkészítette. A kripta belső falát saját fotóiból készített, folyamatosan egymás mellé nagyított emlékezés-sorozattal díszítette. „Féllábbal már a sírban érzem magam, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy ott majd milyen képeket készítek” – nyilatkozta nemrégiben.
Araki. A Musée Guimet kiállítása 2016. szeptember 5-ig.
A cikk lejjebb folytatódik.