A legutóbbi hetekben átadott illetve bejelentett díjak és nyerteseik bemutatását rögtön egy kakukktojással kezdjük, a Turner Prize ugyanis az egyetlen közöttük, amelyik nem nemzetközi, hanem nemzeti: az 50 évesnél fiatalabb brit vizuális művészek kaphatják. A brit kortárs színtér kiemelkedő szerepe, az eddigi díjazottak és nem kis mértékben a díj odaítélését gyakorta kísérő szenvedélyes viták és botrányok miatt ez az elismerés mégis a világviszonylatban is legismertebbek közé tartozik. Az 1987-ben létrehozott díjat vállalkozások szponzorálják, ők biztosítják a 40 ezer fontos pénzalapot, amiből 25 ezret kap a győztes, és 5-5 ezer fontot a négy jelölt közé bekerült további három művész. A nemzetközi összetételű zsűrit hosszú ideje a Tate múzeumokat igazgató Nicholas Serota elnökli. Az eddigi díjazottak között a brit képzőművészet olyan nagyjai voltak, mint Gilbert & George, Tony Cragg, Anish Kapoor, Damien Hirst, Douglas Gordon, Steve McQueen, vagy Wolfgang Tillmans. Az idei díjat az ír származású, Glasgow-ban élő Duncan Campbell vehette át. A 42 éves videóművész a 2013-as velencei biennálén képviselte harmadmagával Skóciát és a díjat most az ott bemutatott „It for Others” című videómunkájával nyerte el, ami egyfajta reflexió Chris Marker és Alain Resnais 1953-as filmjére, „A szobrok is meghalnak”-ra.
Duncan Campbell: It for Others, videó still, 2013, © Duncan Campbell, forrás: avfestival.co.uk
Az, hogy decemberben Kijevben is díjátadó ceremóniára került sor, már önmagában is fontos jelzés, hiszen azt mutatja, hogy a milliárdos üzletember, Viktor Pincsuk a továbbra is igen feszült ukrajnai helyzetben folytatni tudta műgyűjtői és művészetpártolói tevékenységét és újra meg tudta nyitni az általa alapított és nevét viselő művészeti központot, a december 6-án tartott díjátadó színhelyét. Pincsuk 2009-ben hozta létre a „Jövő Nemzedék Művészeti Díját”, melyet azóta minden évben tekintélyes nemzetközi szakemberekből álló zsűri ítél oda egy 35 év alatti művésznek. Az idei zsűrinek tagja volt többek között Francesco Bonami, az 50. velencei biennálé igazgatója és Adam Szymczyk, a documenta 14 művészeti igazgatója is. A 100 ezer dollárral dotált díjra minden évben többszáz művész jelentkezik; a zsűri idén nem is tudott egyetlen győztest kiválasztani, így a díjat megosztották a kolumbiai Carlos Motta és az angolai Nástio Mosquito között.
Motta műveiben Latin-Amerika gyarmatosítás előtti időkből és a kolonializmus korából származó örökségét tekinti kiindulópontnak, és keresi összefüggésüket mai jelenségekkel és problémákkal. A zsűrit „a formai precizitás, a történelmi kutatások és a társadalmi elkötelezettség kombinációja” nyerte meg, „művei kitűnő példák arra, hogyan foglalkozhat a művészet érzékeny, marginalizálódott problémákkal és hogyan mutathat rá fontosságukra”.
Carlos Motta: Hacia una historiografía homoerótica (Towards Homoerotic Historiography), #1 – 4, 2013, forrás: Pinchuk Art Centre
Mosquito a zsűri indoklása szerint a történetek elmesélésének egyedi, a szöveget, a performanszot, a videót és az installációt kombináló módját alakította ki és egy alternatív dimenziót kreált a műalkotások értelmezéséhez. A 34 éves művész munkássága nem ismeretlen a nemzetközi színtéren; szerepelt már a velencei és a São Paulo-i biennálén és kiállította műveit a londoni Tate Modern is.
Nástio Mosquito: Let Me Kiss Your Butt Cheek!, 2014, forrás: Pinchuk Art Centre
Németországban nagy hagyománya van a városok által alapított díjaknak a kultúra legkülönbözőbb területein szerzett érdemek elismerésére. Wiesbaden városa nem véletlenül nevezte el a kortárs képzőművészek számára 1991-ben létrehozott díját Alekszej Javlenszkijről: a neves orosz festőművész ugyanis hosszabb ideig élt a városban, melynek múzeuma ma munkáinak leggazdagabb gyűjteményét őrzi. A 18 ezer euróval dotált díjat idén adták át hatodszor; a korábbi díjazottak Agnes Martin, Robert Mangold, Brice Marden, Rebecca Horn és Ellsworth Kelly voltak. Az idei díjazott napjaink egyik legfontosabb szobrászművésze, az amerikai Richard Serra lett, akinek munkái a zsűri indoklása szerint egyszere sugároznak átütő erőt és leheletfinom érzékenységet, ami monumentális méretű acélplasztikáira éppúgy igaz, mint olajképeire és papíralapú munkáira. A zsűri pályájának szigorú következetességét is kiemelte, hangsúlyozva, hogy fél évszázados munkássága az „élő klasszikusok” közé emelte a közelmúltban 75. születésnapját ünnepelt művészt.
Richard Serra: The Matter of Time, 1994–2005, nyolc acélszobor, forrás: guggenheim-bilbao.es
A Wolfgang Hahn Díjat a kölni Ludwig Múzeum mellett működő Modern Művészeti Társaság hozta létre 1994-ben olyan művészek elismerésére, akik bár kiemelkedő életművet alkottak, még nem kapták meg az ahhoz méltó elismerést és nincsenek műveikkel képviselve a Ludwig Múzeum gyűjteményében. A díj névadója a társaság egyik alapítója, a Ludwig Múzeum egykori főrestaurátora, aki egyben ismert műgyűjtő is volt. A díjazottól a társaság 100 ezer euró értékben vásárol egy művet vagy műcsoportot, amit tartós letétként a kölni Ludwig Múzeumban helyez el, ahol a nyertesnek katalógussal kísért kiállítása is nyílik. Az eddigi kitüntetettek névsora önmagáért beszél; olyan, azóta sztárokká vált művészek szerepelnek a listán, mint Cindy Sherman, Franz West, Iza Genzken, Rosemarie Trockel, Peter Doig, Christopher Wool, vagy Peter Fischli és David Weiss. A társaság a napokban hozta nyilvánosságra a 2015. évi győztes – pontosabban a díj történetében először a két győztes – nevét. Eszerint a jövő évi Art Cologne keretében a 60 éves, Kölnben élő Michael Krebber és az 54 éves amerikai R. H. Quaytman (Rebecca Howe Quaytman) veheti át az elismerést. Mindkét művész arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit jelent ma a festészet, illetve, hogy lehet-e ma egyáltalán festeni. Műveik összjátéka a zsűri szerint – melynek tagja volt többek között Daniel Birnbaum és Yilmaz Dziewior is – a kortárs festészet ösztönzően ható perspektíváit nyitja meg.
Michael Krebber 2013-as kiállítása a londoni Maureen Paley Gallery-ben, forrás: frieze.com
R. H. Quaytman: Distracting Distance, Chapter 16, forrás: wikipedia
A Roswitha Haftmann Díj alapítójának, a múlt század utolsó harmada egyik legfontosabb zürichi galeristájának nevét viseli. Haftmann 1998-as öngyilkossága előtt egy nappal hozta létre alapítványát azzal a céllal, hogy minden évben kitüntessenek egy-egy kiemelkedő alkotót. Az alapító bőkezűségének köszönhetően az először 2001-ben átadott díjjal jár Európában a legmagasabb pénzösszeg: 150 ezer svájci frank. A díjat odaítélő zsűri tagjai többek között a legfontosabb svájci múzeumok és a kölni Ludwig Múzeum mindenkori igazgatói. Az eddigi díjazottak között olyan „nagy neveket” találunk, mint Maria Lassnig, Jeff Wall, Mona Hatoum, Sigmar Polke, Cindy Sherman vagy Rosemarie Trockel. A legfrissebb díjazott, aki jövőre fogja átvenni elismerését, az idős amerikai konceptualista művész, Lawrence Weiner. Az ő felfogása szerint a művészetben a lényeg az idea maga és nincsen feltétlenül szükség a műalkotás tárgyi megjelenésére. Ez a megközelítés a befogadóra hárítja a műalkotások értelmezésének felelősségét. Mindebből az is következik, hogy Weiner számára nem törvényszerű, hogy munkáit, amik lehetnek grafikák, festmények, művészkönyvek, videók, filmek, feltétlenül neki magának kell kiviteleznie; számára elégséges, ha ideáját az ő elképzelése szerint mások valósítják meg.
Lawrence Weiner, forrás: tachles.ch