Ami néhol bevett gyakorlatnak számít – igaz, szigorú feltételekkel –, azt másutt törvények, vagy legalábbis általánosan elfogadott szakmai normák tiltják: a téma a közgyűjtemények műtárgyeladása.
Általános érvényű szabályokat nehéz is lenne alkotni – aligha lehet például az értékesítés jogát elvitatni egy olyan múzeumtól, amelyik szinte belefullad az adományokba. A New York-i Metropolitan Múzeum például – mint áprilisban beszámoltunk róla – évente több ezer műtárgyától válik meg; a cél, hivatalos szóhasználattal, „a kollekció finomítása”. A tolerálható eladási indokok közé tartozhat általában a múzeumi épületek bővítése, a műtárgyak jobb állagmegóvásához, biztonságosabb őrzéséhez szükséges feltételek megteremtése is – feltéve, hogy egyéb források nem állnak ehhez rendelkezésre. Azt a szabályok mindenütt tiltják, hogy a múzeum „felélje önmagát”, azaz a tárgyak eladásából a mindennapi működés költségeit fedezze.
Akár így, akár úgy, az értékesítési döntéseket rendszerint viták kísérik, melyekben a szakmai érvek mellett erkölcsi megfontolások és emocionális elemek is gyakran megjelennek. A legutóbbi napokban is egy ilyen üggyel foglalkozott a nemzetközi művészeti sajtó: az eset „hőse” – s a következményeket látva egyben szenvedő alanya is – az angliai Northampton város múzeuma, mely egy 1880-ban ajándékba kapott négyezer éves egyiptomi szobrot értékesített a Chrisitie’s július 10-i londoni árverésén a múzeum bővítési költségeinek fedezésére.
Sekhemka szobra, fotó AFP/Leon Neal
A magas rangú tisztviselő Sekhemka szobra a várt 6 millió helyett 15,76 millió fontért kelt el, a vásárló egy magánszemély volt, akinek kilétét az aukciósház nem fedte fel. Az eladás során azonban a múzeum megszegte az Arts Council England vonatkozó szabályait. Nem kérte ki ugyanis a Museums Association előzetes állásfoglalását, amire minden műtárgy közgyűjteményből történő eladása, illetve áthelyezése esetén szükség van, kivéve, ha az „a kollekció egyértelmű és jóváhagyott fejlesztési politikájának keretében történik azzal a szándékkal, hogy a műtárgy továbbra is a köz birtokában maradjon; s ha nem veszélyezteti a múzeumok felé megnyilvánuló bizalmat…”
A múzeum hiába érvelt azzal, hogy a szobor nem tartozik a gyűjtemény kiemelt fontosságú darabjai közé, már négy éve nem volt kiállítva és ez idő alatt senki sem hiányolta, a szankció nem maradt el; az intézményt egy, az ügyben ugyancsak érintett másik városi kiállítóhellyel együtt legkevesebb öt évre törölték az Arts Council England ún. akkreditációs rendszeréből. Ez a rendszer 1988 óta létezik egyfajta „magatartási kódexként” a múzeumok számára és mintegy 1.800 intézmény csatlakozott eddig hozzá. A törlés, pontosabban felfüggesztés többek között azt jelenti, hogy a „száműzöttek” nem vehetnek részt az Arts Council különböző pályázatain. A szankció érzékenyen érinti a múzeumot, hiszen 2012-ben 166 ezer fontot, idén eddig 69 ezer fontot nyertek különböző pályázati alapokból. A büntetést azért is igazságtalannak tartják Northamptonban, mert állításuk szerint nagyon kevés olyan település van az országban, amelyik maga teremti elő a kulturális beruházások anyagi fedezetét.
A múzeum a közvélemény szemében is rossz pontot szerzett – a városban Védjük meg Sekhemkát névvel akciócsoport alakult, mely még a Christie’s székháza előtt is tüntetést szervezett s az árverés napját a város kultúrtörténete legsötétebb napjának nevezte –, sőt még némi diplomáciai feszültséget is okozott: az ügyben ugyanis Egyiptom londoni nagykövete is megszólalt, aki országa régészete arculcsapásának minősítette a szobor eltüntetését a nagyközönség szeme elől és kijelentette, hogy ha a múzeumnak nem volt szüksége a szoborra, inkább vissza kellett volna adnia azt Egyiptomnak.