Kollektsia!
Szovjet-orosz kortárs művészet 1950 és 2000 között,
Centre Pompidou, Párizs, március 27-ig
A XX. századi orosz avantgárd – többek között Exter, Malevics, Kandinszkij, Chagall, Larionov és Rodcsenko hagyatékának és ajándékozásainak köszönhetően – már eddig is komoly pozíciókkal bírt a rangos párizsi múzeumban, s a Vlagyimir Potanyin Alapítvány és jónéhány további gyűjtő és művész jóvoltából most már a múlt század második felének tűrt, de leginkább tiltott művészetét is hasonlóan gazdag anyag reprezentálja.
A sztálini terror–hruscsovi enyhülés–brezsnyevi pangás–gorbacsovi peresztrojka fél évszázadát felölelő összeállítást most négy, időben és a művészeti irányzatokat tekintve is jól elkülöníthető csoportra bontja mutatja be a Pompidou Központban Kollektsia! címmel látható kiállítás.
Vlagyimir Jankilevszkij: R.S. portréja, 1963, fémre festett olaj, fa, 96 x 135 x 23 cm, Vlagyimir Potanyin Alapítvány adománya
Egy közös – stílusosan szólva vörös – fonál mégis jelen van valamennyi kiállított műben, mégpedig az, hogy alkotóik – a bemutatott korszak utolsó éveit leszámítva – mindannyian művészi és sokszor fizikai létüket veszélyeztető, tiltott területen mozogtak. A megszokottól és elvárttól eltérő gondolatoknak és alkotásoknak esélyük sem volt a megjelenésre, az ilyen művészek „szabadsága” többnyire a „gulág vagy emigráció” alternatívájáig terjedt. Teljes volt az elzártság: az ötvenes évek végén, a hruscsovi enyhülés idején már az is nagy eredménynek számított, hogy egy-egy – főként a nyugatnak mutatott kirakat-politika jegyében szervezett – nagy állami kiállításon kortárs európai és amerikai művészek alkotásait is bemutatták. Az 1956-os Picasso-kiállítás, az 1957-es Világifjúsági Találkozó művészeti programjai, az amerikai művészek 1959-es, majd a franciák 1961-es tárlata is csak szűk keretek között tette lehetővé, hogy a szovjet-orosz művészek láthassanak valamit a kortárs nyugati művészet frissebb alkotásaiból.
Vitalij Komar – Alekszander Melamid: Dicsőség a munkának! 1972/2004, textil, olaj, fa, 55 x 221 cm, Vlagyimir Antonijcsuk adománya
Ezen időszak úgynevezett nonkonformista irányzatának művészei, illetve az ő alkotásaik adják a Kollektsia! című kiállítás első negyedét. A Bulatov, Oskar Rjabin, Eduard Steinberg, Francisco Infante, Vlagyimir Jakovlev nevével fémjelzett időszakra még a modernizmus, az École de Paris hatása a jellemző, de a rendkívül izgalmas műveivel egész termet kiérdemlő Vlagyimir Jankilevszkij esetében már az európai-amerikai mainstream-mel szinkronban lévő alkotásokat láthatunk.
Alekszander Koszolapov: Malevics-Marlboro, triptichon, 1985, akril, vászon, 183 x 112 cm,
a művész adománya
Az 1970-es években kap aztán az akkori – és jobbára illegalitásban levő – szovjet-orosz művészet egyedi, mással össze nem téveszthető stílusjegyeket. A Komar-Melamid alkotókettős az akkoriban fénykorát élő pop-artot gondolja újra és útjára indítja a szoc-art mozgalmat. A nyugaton mindenhatóvá vált fogyasztói társadalom helyett – az orosz-szovjet viszonyoknak megfelelően – a hiánygazdálkodás, a demagógia, a pártos sztereotípiák, a társadalmi funkciók kiüresedése, sok esetben pedig a jelmondatok mögötti totális vákuum képzőművészeti eszközökkel történő bemutatása volt a cél. Így aztán nem csoda, hogy a hatalom annyira rossz néven vette ezt a művészeti irányzatot, hogy a szoc-art csoporthoz tartozó művészek jelentős része – köztük olyan meghatározó alkotók, mint Alekszandr Koszolapov, Borisz Orlov, vagy Leonyid Szokolov – az 1970-es évek végén emigrációba kényszerült.
Szergej Bugajev (Afrika): A macskás lány, 1986, olaj, vászon, 200 x 240 cm,
Vlagyimir Potanyin Alapítvány adománya
A kiállítás harmadik és talán leghangsúlyosabb része a brezsnyevi teljes pangás idején kialakult, és főként Ilja Kabakovhoz kapcsolódó moszkvai konceptuális irányzatot mutatja be. Ez az elnevezés azonban csak részben fedi a csoporthoz tartozó művészek sokszínű tevékenységét, mivel szinte valamennyi alternatív kifejezési formával hozzájárultak a tiltások, tabuk kijátszásához, átlépéséhez és nevetségessé tételéhez. Rajzaikat, grafikáikat és plakátjaikat szamizdatokban, zsebkönyvekben terjesztették; lakásokban, pincékben, városszéli elhagyott épületekben tartottak performanszokat, filmvetítéseket, felolvasóesteket; felhasználták a fluxus-művészet és a multimédia eszköztárát is, s egyidejűleg tettek szert jelentős ismertségre a rendőri szerveknél, és a friss és izgalmas kortárs művészetet keresők körében.
Leningrádi művészek, a ’90-es évek elején. Dokumentumok a Kollektsia! című kiállításról. Fotó: galeriebluesquare.com
A csoporthoz tartozó, de Ilja Kabakovnál fiatalabb művészek – Mihail Rosal, Viktor Skersis, Jurij Albert, Vagyim Zaharov és a Mukhomor-csoport – a fennálló rendszer egészpályás letámadását rögtönzött, zajos és sikeres rock-koncerteken is meghirdették, így betiltásuk, szétverésük, és a csoport több tagjának emigrálása nem is váratott sokáig magára.
Grisa Bruskin: Egy hős születése, részlet a sorozatból, 1984-1985, gipsz, fa, karton, olaj, a művész adománya
A kiállítás negyedik része az 1980-as években született műveket mutatja be. A moszkvai és leningrádi fiatal művészekhez csatlakoztak a főként a Szovjetunió déli részeiből felköltöző fiatalok, akik a rock-kultúra, a graffiti, a neo-dada, vagy a szürrealizmus abszurditásába csomagolták az éppen szétesni készülő birodalom kritikáját. A szovjet ideológia bírálata még továbbra is alapvonása az ez idő tájt született műveknek, de miután a művészek számára a külföldi kiállítások lehetősége már nem volt elérhetetlen, megfigyelhető egyfajta kommercializálódás is – elsősorban az alkalmazott technikákat illetően. A Pompidou Központ kiállításán elsősorban Szergej Bugajev (Afrika) és Oleg Kotelnyikov, de különösen Grisa Bruskin művei reprezentálják jól ezt az időszakot.
A cikk lejjebb folytatódik.