Boccioni már nem csak az elementáris élmények, s már nem csak az abszolút és relatív mozgás szintézisének megfestője. Nevét hallva már nem csak a folyamatos mozgásban levésre asszociálunk, és már nem gondoljuk, hogy csak abban hitt, amit futurista kiáltványaiban megfogalmazott. Az évfordulós kiállítás lerombolja e sztereotípiákat.
Korai halálát (1916) követően Boccioni művészetének talán addigi legreprezentatívabb kiállítását tíz évvel ezelőtt Pittore sculture futurista címen ugyancsak a Palazzo Realéban rendezték meg. Nem sokkal ezután, 2009-ben, ugyanezekben a termekben a Futurizmus kiáltványa 1909-es megjelenésének százéves évfordulója alkalmából, az irányzat különböző – nem csak művészeti – aspektusait bemutató gigatárlaton Boccioni teoretikus és művészeti tevékenysége újra a figyelem középpontjába került. Ennek is köszönhető, hogy az avantgárdot a konvencionális formabontás aspektusából megközelítő újabb szemléletek a festészet (majd szobrászat) terének és idejének „zárt” koncepcióján áthatoló Boccionit a huszadik századi művészet egyik legmeghatározóbb alakjának tartják.
Umberto Boccioni: Egy varrónő regénye, 1908, Parma, Collezioni Barilla di Arte Moderna
Ennek ellenére mégis felmerül: megéri-e, illetve fontos-e megmutatni azt (s mindig ugyanott), ami már nem egészen új?
A visszaemlékezés lehetett az egyetlen cél, amikor elkezdtek foglalkozni az idei évfordulóval. Időközben azonban napvilágot látott egy eddig ismeretlen dokumentumhalmaz a veronai Városi Könyvtárból, amit az Electa kiadó jóvoltából azonnal tudományos kutatásnak vetettek alá, és ami végül olyan izgalmas eredményekkel szolgált, hogy nem lehetett nem kiállítást csinálni a levont következtetésekből.
A tárlat elsődleges pillére az ún. Emlékek atlasza (a továbbiakban egyszerűen Atlasz), egy huszonkét nagyméretű lapból álló album, Boccioni vizuális emlékezetének egy viszonylag könnyedén átlátható tematikus rendszere, amit római tanulmányainak kezdeteitől Milánóba költözésének évéig, tehát nagyjából 1902 és 1908 között rögzített. Az összesen 216 darab, stiláris szempontból abszolút heterogén, újságokból és katalógusokból kivágott reprodukciót többnyire témák (például a női test) vagy kompozíciós megoldások szerint csoportosította, majd ragasztotta fel.
Részlet Boccioni Atlaszából az anyaság és a halál témakörét körüljáró művekkel. Verona, Biblioteca Civica, Fondo Callegari-Boccioni
Az Atlasz – ahogy arra a kiállítás bevezetője is utal – konceptuálisan megfeleltethető Aby Warburg 1924-ben megkezdett Mnemosyne-atlaszának, azonban lényegét, illetve funkcióját tekintve semmi estre sem vethető össze azzal. Warburg – leegyszerűsítve – képi sztereotípiák visszaeredeztetésének céljából fejlesztette ki vizuális archívumát, Boccioni Atlasza viszont azért született, hogy az emlékezetében létező, de ott egymástól elszeparált formai (és nem mellesleg vizuális) problémák szimultán tudjanak megjelenni számára. Ebből a törekvésből már kiolvasható az a művészi szándék, mely a futurizmusban festészetének és szobrászatának alapértékévé válik: az ábrázolandó dolog teljességének megismerésére és megmutatására irányuló törekvés, a tárgy tulajdonságainak szintézisén keresztül.
Umberto Boccioni: Szeretném rögzíteni az emberi formákat mozgásban (Egy emberi test dinamizmusa), 1913, Milano, Civico Gabinetto dei Disegni del Castello Sforzesco
A kiállítás elsősorban az Atlasz, illetve az eddig szintén ismeretlen, 1907 januárja és 1908 augusztusa közötti időszakban született, a festő első nemzetközi tapasztalatait megörökítő napló bejegyzései alapján tárja fel és világítja meg Boccioni művészetének forrásait, így a hangsúly – kivételesen – a futurizmus előtti időkre helyeződik. Kronologikus sorrendben haladva, a romantikához még több szálon kapcsolódó munkák után egy igazán érdekes szekcióban Boccioni azon ritkán látható, eltérő grafikai módszerekkel előállított nyomatait láthatjuk, melyek stilárisan a müncheni és a bécsi szecesszió folyóirat-illusztrációival, míg tematikusan az észak-európai szimbolizmussal vethetők össze (Beata solitudo, sola beatitudo, 1907). Itt inspirációs forrásainak tekintetében az Atlasz nyújt támpontot (Joseph Sattler, Félicien Rops és Edvard Munch hatása tényleg figyelemre méltó), míg a nagyrészt 1906 és 1907 között készült portrékat bemutató teremben a napló is kulcsszerepet kap, hiszen megvilágítja Boccioni rajongását Dürer, Rembrandt, Van Dyck vagy például Mantegna iránt, akikkel a Louvre-ban, az Alte Pinakothek-ban, illetve a Brerában ismerkedett meg.
A későbbi munkák komplexitásának csírája ott rejlik a divizionizmus módszerével való kezdeti kísérletezésben. Az új vizuális megközelítésmód, melynek tökéletesítgetése során első ízben nyert számára megfogalmazást a mozgás, illetve az intuíció problematikája, elsősorban Previati és Segantini művészetére épül. (Noha mindkét művész megidéződik egy-egy, az Atlaszban megjelenő festmény által, szerencsés egybeesés, hogy a Palazzo Reale szakmai szempontból megkérdőjelezhető, de vitathatatlanul reprezentatív nagy szimbolizmus-kiállításán fantasztikus Segantini és Previati-képek láthatók).
Egy Boccioni számára is fontos kép a Palazzo Reale szimbolizmus-kiállításáról: Gaetano Previati:
A Nappal felébreszti az Éjszakát, 1905, Trieszt, Museo Civico Revoltella. © Archivi Alinari Firenze
Boccioni 1907-ben a Velencei Biennálén tett látogatásakor szembesült először a divizionizmus erejével, melynek hatását naplójában alaposan analizálta. Innentől kezdve a képek vastag rétegekben felvitt, de cérnavékonyságú sávokból építkeznek, melyek szigorúan meghatározott irányát a környezet vagy a tárgy sajátos belső dinamikája határozza meg (pl. Egy varrónő regénye, 1908). Nem léteznek már többé szigorú körvonalak és egymástól egyértelműen elhatárolható síkok, ugyanis a (még mindig tradicionális) képben emlékek (érzelmek) és a jelenvaló realitás szintézise a cél. „Számot kell vetnünk a láthatatlannal” – írta egy későbbi katalógus előszava a futuristákról általánosságban, amikor már egyértelmű volt, hogy Boccionit sem a külsőségek érdeklik elsődlegesen.
A kiállítás második felének látszólagos üzenete, hogy Boccionit a mozgás, illetve a mozgásban lévő test formai problémái érdekelték. Ez bizonyára annak a kissé szerencsétlen kurátori döntésnek (netán kompromisszumnak?) az eredménye, mely teljességében akarta láthatóvá tenni azt a Castello Sforzesco grafikai gyűjteményében lapuló, szinte ismeretlen, nagyjából ötven tanulmányrajzból álló sorozatot, mely – egy-két kivételtől eltekintve – az emberi test dinamikájára koncentrál. Ezt az időszakot, melybe ugyanúgy beletartozik az Egy utca erői (1911) vagy egyik legösszetettebb műve, az Anyag (1912), a „plasztikus dinamizmus” fogalma által definiálta Boccioni, melynek célja a tárggyal vagy a folyamatos változásban/mozgásban levő környezettel való azonosulás, illetve az ennek során felmerülő érzetek egyidejű, de különféle eredetű hatásainak rögzítése. Teljesen természetes, hogy e vizuális formákat igénylő törekvéshez sok dinamikus vázlatra volt szüksége, de részletes kommentár nélkül nem könnyű ezek befogadása.
Umberto Boccioni: Egy utca erői, 1911, Osaka City Museum of Modern Art
A kiállítás lezárásaként két figyelemreméltó reprodukció elevenedik meg az Emlékek atlaszából: Rodin Sétáló férfi-szobra (1887-88), illetve Sir Frederic Leighton Labdázó görög lányok (1889) című festménye. Kétségtelen, hogy e képek a mozgásban levő test dinamikus ábrázolására való tekintettel kerültek az albumba, ami újra igazolja Boccioni korai érdeklődését e kérdés iránt. Felfoghatatlan, hogyan járt be ekkora utat a művész ilyen rövid idő alatt, de elgondolkodtató az is, hogyan tudta 1910-ben aláírni a festők első futurista kiáltványát, mely azt hirdette: „Fellázadunk a régi vásznak, régi szobrok, régi tárgyak szolgai csodálata ellen”.
Jelen kiállítás keretén belül e kérdések megválaszolatlanok maradnak, de a múzeum-shop kimagaslóan gazdag irodalma, mely két új, az Atlasz felfedezése után született publikációt is kínál, segíthet körüljárni őket.
A kiállításra szóló jeggyel ingyen látogatható a szomszédos Museo del Novecento, ahol további fantasztikus futurista munkákat láthatunk. A kiállítás ősztől 2017 januárjáig a trentói MART-ban is megtekinthető lesz.
A cikk lejjebb folytatódik.