Sonfist, a land art első nemzedékének legismertebb képviselője a képzőművészet mellett éppúgy korán elkötelezte magát, mint a természeti környezet védelme, a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítése mellett. Az amerikai művész alig 19 éves volt, amikor fejébe vette, hogy New Yorkban egy parknyi területen egy „prekoloniális erdőt” hoz létre, azaz az újkori telepesek odaérkezése előtti vegetáció rehabilitációján keresztül bemutatja a nagyváros őshonos élővilágát. Elképzeléseit egyenesen New York akkori polgármesterének vázolta 1965-ben, s ha nem is egyik napról a másikra, de 1978-ra ötletéből valóság lett: Manhattan szívében elkészült a Time Landscape, a land art legkorábbi ismert köztéri munkája. A projekt 50. születésnapja alkalmából a Szépművészeti Múzeumban egy tavaly decemberben megnyílt, a múzeum bezárásáig tartott kamaratárlat tisztelgett Sonfist munkássága előtt, ami a most 69 éves művész első önálló bemutatkozása volt térségünkben.
Alan Sonfist New York-i műtermében. Fotó: Vincent Cota, a művész jóvoltából
A megnyitóra eljött Budapestre Sonfist is. Akkor egy nagyobb interjút készítettem vele, ami a HVG-ben jelent meg. Úgy adódott, hogy márciusban lehetőség nyílt e beszélgetés folytatására, melynek helyszíne ezúttal a művész műterem-lakása volt a New York-i Sohóban. A kiindulópontot természetesen a budapesti tárlat jelentette, a további témákat Sonfistnak a műteremben látható, múlt- és jövőbeli projektjeire emlékeztető alkotásai adták.
aP: Milyen benyomásokkal távozott Budapestről és mennyire tudta követni ottani kiállításának visszhangját?
Alan Sonfist (A.S.): Nagy élményként éltem meg a budapesti napokat; főleg azért, mert azt tapasztaltam, hogy az általam fontosnak tartott témák Önöknél is nagyon sokakat foglalkoztatnak. Messzemenően meg voltam elégedve a kiállítással, aminek rendezéséért ismételt köszönet illeti Orosz Márton kurátort. Megkaptam és lefordíttattam magamnak a tárlatról megjelent beszámolókat, recenziókat; a pozitív visszhangnak is főleg azért örülök, mert a téma iránti érzékenységet olvasom ki belőle. Ha már Budapesten jártam és a Szépművészeti Múzeumban állíthattam ki, tájékozódtam a Liget projektről is. Engem persze annak tájépítészeti dimenziói érdekelnek a legjobban; ezekről még nem sokat tudtam meg, de jó lenne, ha itt is megvalósulhatna egy olyan land art projekt, ami rekonstruálja az itteni természeti környezet alakulásának történetét. Ha úgy adódna, ebben egyfajta „vizuális archeológusként” magam is szívesen vállalnék szerepet.
aP: Ezek szerint lehet, hogy a budapesti tárlattal egy tartósabb kapcsolat alapjai jöttek létre?
A.S.: Igen és e tekintetben már egy konkrétumról is beszámolhatok: együttműködésről állapodtunk meg Molnár Annamária galériájával, ami megteremti annak lehetőségét, hogy munkáimon keresztül rendszeresen jelen legyek Magyarországon.
Alan Sonfist: Az erdő szellemei, mixed media, 56 x 76 cm. Fotó: Vincent Cota, a művész jóvoltából
aP: A környezet védelmét szolgáló projektekben általában nagyon sokféle érdeket kell közös nevezőre hozni. Feltételezem, hogy időnként Ön is „két tűz közé” kerül.
A.S.: Ez így van, és éppen ezért azt tekintem fő feladatomnak, hogy segítsek ezt a közös nevezőt megtalálni. Soha nem abból indulok ki, hogy valaki eleve rossz oldalon áll, hanem abból, hogy az adott helyen mit tehet közös ügyeink érdekében. Itt látja például a falon egy olyan munkámat, amit egy nagy amerikai olajtársaság, az ARCO által a székházuk építése előtti mintavétel során felszínre hozott kőzetmintákból állítottam össze. Több barátom rossznéven vette, hogy én, úgymond „lepaktálok” egy olyan céggel, amelyiknek a tevékenysége súlyos veszélyt jelent a környezetre. Ők is lepaktálnak velük, válaszoltam, hiszen az általuk termelt kőolajból nyert üzemanyagot töltik az autóikba és nem mondanak le a gépkocsiról. A realitásokat tudomásul kell venni és azok keretei között kell megtalálni a legjobb megoldást. Az esélyt erre az adja, hogy a természeti környezet megóvásában végső soron mindenki érdekelt, például a legkülönbözőbb ideológiai, politikai felfogást valló pártok is – ezért kell megpróbálnom szót érteni mindenkivel.
aP: Látok itt a műteremben eredeti fa- és bronzból öntött ágakat is. Amellett, hogy rendkívül dekoratívak, nyilván mélyebb jelentést is hordoznak.
– Igen, a munkáim lényege annak megmutatása, mennyire értékeljük a természetet. Amikor kiállítottam őket, a bronz „másolat” 3 dollárba került, az eredeti faág 3 ezerbe. Az üzenet világos: az eredeti, valódi természetet kell értékelnünk és nem annak valamiféle transzformációját.
aP: Úgy tudom, most éppen egy Los Angeles-i látogatásról érkezett haza.
A.S.: Igen, egyik aktuális projektem ehhez a városhoz kötődik. Biztosan tudja, hogy Kaliforniában általában is, de Los Angelesben különösen nagy probléma az ivóvíz biztosítása. A város már ma is több száz kilométeres vezetékeken kapja a víz egy részét, de ezek a vízkészletek sem végtelenek. A projekt célja a probléma tudatosítása, helyszíne pedig a város legnagyobb nyilvános parkja. Olyan növényeket telepítünk ide, amik itt őshonosak voltak, de a település kialakulása óta eltűntek innen, miközben másutt még fellelhetőek. Újratelepített együttesük, ami a levegőből nézve madarat formáz majd, minimális vízfelhasználás mellett is életképes lesz és visszacsábít ide olyan madarakat és lepkéket is, melyeket természetes környezetükben ma már másutt nem láthatnak az itt élő emberek. Ez egy hosszabb távú projekt; ha minden jól megy, két év múlva tudjuk befejezni.
aP: Már Budapesten említette, hogy hamarosan visszatér Európába.
A.S.: Igen, Belgiumban, Antwerpen mellett egy „időkapszulán” dolgozom, Hollandiában pedig egy új, tervezés alatt álló múzeum bízott meg a környék földtörténetének bemutatásával. Ezek a projektek felfogásukban hasonlóak a Time Landscape-hez vagy a mostani Los Angeles-i munkához, de mindig helyspecifikusak, az adott régió adottságaira és sajátosságaira, élővilágára épülnek.
Alan Sonfist: Az univerzum szalagjai, ceruza, tinta, papír, 40 x 50 cm, Fotó: Vincent Cota, a művész jóvoltából
aP: Mivel ezek a projektek igen költségesek, feltételezem, hogy a megbízók többnyire nagyobb települések.
A.S.: Ez így van, többek között Los Angelesben is, ugyanakkor éppen a magas költségek miatt ilyen esetekben is rendszerint szükség van magán támogatók bevonására is. A pénzügyi források előteremtése, illetve a „papírmunka”, azaz az összes szükséges engedély beszerzése általában igen idő- és munkaigényes folyamat. Érkeznek ugyanakkor felkérések a privát szektorból, sőt magánemberektől is. A napokban például megkeresett egy kínai milliárdos, aki arról panaszkodott, hogy hazájában a környezettudatos gondolkodás még igencsak gyerekcipőben jár és úgy gondolta, hogy ő egy land art projekt megvalósításával tudna jó példát mutatni. Jó lenne, ha sokan gondolkodnának hozzá hasonlóan.