A szatellit vásárok szinte valamennyi „nagy” vásárra rátelepednek – többnyire nem azok ellenére, hanem velük együttműködve, időnként azonban kifejezetten alternatív jelleggel, a műkereskedelmi „nagyüzemtől” való távolságtartást demonstrálva –, ilyen mennyiségben azonban csak New York bírja el őket.
Mielőtt bemutatnánk a két legismertebb – a The Armory Show mellett más nagy vásárokhoz, így az Art Baselhez is kapcsolódó – rendezvényt, a VOLTA-t és a SCOPE-ot, vessünk egy rövid pillantást a többiekre is!
Marck: Antenna, video-szobor, 2012, LCD, fém, ca. 143 x 70 x 25 cm,
Foto&©: Fredy Hadorn, LICHT FELD Gallery, Basel
Az ADAA Art Show az Amerikai Műkereskedők Egyesületének idén 26. alkalommal megrendezett éves mustrája, amin 72 galéria vett részt szóló vagy duó-show-val, illetve tematikus kiállításokkal. Ez tehát egy nemzeti rendezvény, ami főleg a kisebb galériák számára fontos, melyek nem tudnak, vagy nem akarnak bejutni a legnagyobb vásárokra. De a vezető galériák többsége, így a James Cohan, a Marian Goodman, a Pace és a David Zwirner is képviseltette magát.
Kortárs vásár az Independent is, idén volt ötödször, 14 ország 50 galériájának részvételével. A külföldiek döntő többsége Nyugat-Európából érkezett, kisebb része Latin-Amerikából. Különösen népszerű a vásár a feltörekvő német galériák körében.
A Fountain Art Fair 2006-ban indult, nevét Duchamp híres ready made-je után kapta, elsősorban fiatal avantgard művészeknek és független csoportoknak és galériáknak kínál fórumot.
A Spring Break Art Show alig hároméves múltra visszatekintő nemzeti vásár, ami idén 40 felkért kurátor által kiválasztott több mint 100 művész friss alkotásait mutatta be PUBLICPRIVATE címmel.
A Moving Image, mint neve is jelzi, a video-művészetre és a kísérleti filmre koncentrál, de helyet ad a profiljába illő installációknak és szobroknak is. A vásárnak Londonban van egy európai kiadása is.
Végezetül, a New City Art Fair a legfiatalabb – 2012-ben indult – és a legszűkebb profilú, kizárólag a kortárs japán képzőművészet bemutatását és népszerűsítését szolgáló vásár, résztvevői amerikai és japán galériák.
El-Hassan Róza munkája az INDA standján a VOLTA-n
A VOLTA-t
2005-ben három műkereskedő és egy műkritikus alapította Bázelben; New Yorkban a vásár 2008-ban jelent meg. Ez kötődik a legtöbb szállal a The Armory Show-hoz, amit a közös VIP-program és a két vásárhelyszín közötti ingajárat is jelez. A VOLTA New York csak szóló show-kat fogad; a kiválasztásnál nem szempont a galériák kora, kizárólag tevékenységük minősége, a művészeikkel való együttműködés szorossága és tartóssága számít. A VOLTA lezserebb, közvetlenebb a The Armory Show-nál, több a bátor kísérletezés, a védőháló nélkül bemutatott kötéltánc.
Erőteljes amerikai dominancia mellett 100 galéria volt jelen a világ közel 30 országából. A show-t ugyan nem lopta el előlük, de a legnagyobb közönség-érdeklődést mégis a vásár speciális projektje, a New York-i Culture Shock által realizált ULTRA VOLTA váltotta ki, ami az elmúlt évtizedek egyik emblematikus alkotója, Ultra Viola pályáját idézi fel. A jövőre 80 éves, Isabelle Collin Dufresne-ként született művésznő főként a 60-as évek nagy nemzedékével való szoros együttműködése révén vált ismertté; dolgozott Warhol legendás műtermében, a Factory-ban is. A „Híresnek lenni ötven percre. Éveim Andy Warhollal” című memoárját 17 nyelvre fordították le, életéről a közelmúltban még opera is készült.
Bár a kiállítók között a helyi galériák voltak többségben, a kiállított művészekre ez már nem feltétlenül igaz. A Los Angeles-i Charlie James Gallery például az iráni Ala Ebtekar keleti motívumokra épülő különböző műfajú munkáival aratott sikert, vevőik között amerikai és közel-keleti gyűjtők egyaránt voltak. A Los Angeles-i Luis de Jesus galériája a tájképfestészet modern útjait kereső Chris Barnard legfrissebb munkáit mutatta be, melyekre amerikai, kanadai és svájci gyűjtők csaptak le.
Más országok kiállítói közül nagy figyelmet keltett többek között a brüsszeli Nomad egy ruandai művész, Duhirwe Rushemeza installációival, a lipcsei Galerie Kleindienst a férjével, Neo Rauch-hal közösen is alkotó, nálunk is jól ismert Rosa Loy a nőiség témáját körüljáró festményeivel, a londoni Charlie Smith Gallery a fiatal brit Sam Jackson portréival. A berlini Galerie Kornfeld a szatmárnémeti születésű, 27 éves Leonardo Silaghi absztraktba hajló vásznaival keltett érdeklődést.
A VOLTÁ-n ezúttal két magyar galéria is szerepelhetett.
Térségünkből Ausztriát leszámítva más országból nem is voltak kiállítók. Az INDA Galéria már törzsvendégnek számít, ötödik alkalommal vett részt a vásáron. Ezúttal El-Hassan Róza utóbbi években készült faszobrait és rajzait hozták el korábbi itt szerzett tapasztalataik alapján, abban a reményben, hogy a társadalmi és szociális problémákra érzékenyen reflektáló munkák felkeltik az amerikai közönség figyelmét és a számos európai és közel-keleti országban már kiterjedt gyűjtőkörrel rendelkező művész alkotásai itt is pozitív visszhangra találnak. Az Indára már a vásár bevezető sajtóközleménye is felhívta a figyelmet – ez jár is egy rendszeres kiállítónak –, kiemelve a művész szereplését az 1997-es velencei biennálén és két évvel ezelőtti nagyszabású kiállítását a bázeli Kunstmuseumban. A standot mindvégig nagy érdeklődés övezte, ami megmutatkozott El-Hassan egyik emblematikus munkája, az Enigma értékesítésében és egy New York-i galériában ősszel tartandó kiállításról született megállapodásban is.
A Léna & Roselli is járt már New York-ban (Pulse 2009), Bázelben tavaly VOLTA-s tapasztalatokat is gyűjtöttek, de a New York-i VOLTA-n most szerepeltek első ízben. Standjukon a jelenleg Erdélyben élő, de Budapesthez ezer szállal kötődő Részegh Botond festményeit állították ki, fontos állomásaként a művész amerikai „felépítésére” irányuló stratégiának. Ennek részeként a vásár előtt Részeghnek tárlata volt a Gallery 360-ban Bostonban, ahol előadást is tartott, a vásár után pedig a New York-i magyar főkonzulátus épületében nyílt kiállítása. A 37 éves művész a vásáron olyan új munkáival keltette fel több kurátor érdeklődését, amiket a Hodorkovszkij-ügy, illetve az egykori orosz nagyvállalkozó közelmúltban történt szabadon bocsájtása ihletett.
A vásáron több mint 20 ezer látogató járt, s ami a kiállítók és a szervezők számára ennél is fontosabb, a galériák többsége eladásokról is beszámolt. Az árszínvonal persze alacsonyabb volt, mint a The Armory Show-n; a legtöbb alkotás az 5 és 50 ezer dollár közötti sávban kelt el, de rajzokhoz, sokszorosított grafikákhoz ennél olcsóbban is hozzá lehetett jutni.
Részegh Botond a VOLTA-n, a Léna & Roselli-nél
A SCOPE
a Moynihan Station történelmi, de mai rendezvényekhez nem minden tekintetben méltó feltételeket biztosítani tudó épületében 22 országból 68 galériát és 18 ezer látogatót fogadott. A standok által keltett összbenyomásra talán a „harsány” a legjobb szó, a viaszból mintázott, óriási méretű Andy Warhol-fejek például jobban illettek volna Madame Tussaud panoptikumába. De ne legyünk igazságtalanok: a harsányság nem mindig a gondolatok hiányának leplezésére szolgált; izgalmas munkák a SCOPE-n is voltak, még ha többségükben nem is a helyi kiállítók standjain, hanem például a bázeli Licht Feld Gallery kínálatában. Egyik művészük, Marck a bonyolult technikai hátteret is láthatóvá tevő, rendkívül szellemes és elgondolkodtató úgynevezett video-szobrokat készít, míg a marketingkommunikációs céget is vezető Maurice Calanca valódi papírpénzeket, svájci frank, dollár és euró-bankókat lát el feltűnő, aranyszínű „Az adósságok rabja”, „A spekuláció rabja” „A svájci bankok rabja” és hasonló feliratokkal. Talán Andy Warhol volt az első, aki bankjegyeket „hozzáadott értékkel” – az ő esetében egy egyszerű aláírással – tett a rajtuk feltüntetett értéknél drágábbá; ez most Calancának is bejött. A stand 80 ezer dollár fölötti értékben adott el munkákat a két művésztől.
Magyar kiállító a SCOPE-on nem volt, de jól döntöttek azok a magyar galériák, amelyek inkább a The Armory Show-n, illetve a VOLTA-n való részvételre pályáztak.