Najmányi László: New York hangjai

Holdtalan éjszaka van. Sötét, puha, globális. Az égbolton szikráznak a sorozatgyártott, nemzetek feletti csillagok.

Az East River, a Keleti Folyó brooklyni partján állunk, te, meg én, az egykori kereskedelmi kikötő régen a vízbe omlott mólóinak egyikén. A folyó fenekén, a századokkal ezelőtt elsűllyedt hajók roncsai, és vízbe lökött autók között halott maffiózók tetemei himbálódznak betoncsizmáikban. A ki tudja mit sodró, mérgező víz felett a későbbi New York partjait fél évezrede felfedező Giovanni da Verrazano olasz kalandor kísértete suhan a róla elnevezett híd felé. Vértje megcsillan a csillagfényben. Értetlenül csóválja szakállas fejét. Olyan rossz térképeket rajzolt annak idején, hogy hibái évszázadokon át félrevezették a hajósokat. A keleti part pontos térképét csak a 19. század végén készítették el.

A folyó túloldalán, mint egy kiállítás képei, sorakoznak Manhattan szigetének tornyai. A soha nem alvó metropolisz moraját hallgatjuk. Ha elég időt töltünk ezen a nem veszélytelen helyen, és elég figyelmesen hallgatunk, a moraj zenévé nemesül. Ahogy a víz felett lélekben közeledünk a túlsó part felé, a hangszőnyegből egymás után emelkednek ki és tűnnek el New York hangjai.

Valakit kiraboltak. Egy másikat megkéseltek. A harmadik örömében ordít. Így csattan a korbács a szado-mazo bárban. Így hirdetik árujukat az utcai árusok. Így tapsol a Metropolitan opera közönsége. A tornyokon madarak fészkelnek. Egy sólyom kiáltott fel álmában. Bagoly huhog. Fülemüle énekel a Central Parkban. Most az ENSZ palota előtti állomásról száll fel egy helikopter. Valaki nálunk fontosabbat visz. Közel van a Kennedy és a La Guardia repülőtér, és az Óceán is. Repülők húznak el a város felett. Hullámok mossák Brighton Beach partjait. Vihar közeledik Délről. Villámok fénye világítja meg a tornyokat. Aztán esni kezd. Lemossa a város mocskát.