A múzeumi botrány az Ermitázsból indult. Az évszázad műkincsrablásának nevezett esetre még 2006 nyarán derült fény. Az elkövető a múzeum régi dolgozója volt: a középkorú hölgy titokban 900 millió forint értékű régiséget hozott ki az Ermitázsból és kótyavetyélt el fillérekért a pétervári régiségkereskedőknél. Ezt állítják a helyi muzeológusok. A független szakértők hússzor nagyobb összegről beszélnek.
Putyin elnök igen szigorú tagokból állította fel az oroszországi múzeumokat átvilágító bizottságot: képviselteti magát benne a kultuszminisztérium, a Föderációs Biztonsági Szolgálat (FSZB, a KGB utódszervezete), a belügyminisztérium és a legfőbb ügyészség is. A múzeumokat ellenőrző szervezeteknek nem jutott hely -- úgy tűnik, nem elégséges irántuk a bizalom. A muzeológusok attól tartanak, hogy a hiányosságok feltárását követően jelentős változtatásokra kerül majd sor. Elképzelhető a múzeumok egy részének privatizációja, de éppenséggel még az is, hogy a rendfenntartó erőket bízzák meg a védelmük ellátásával. Mindkettőt ellenzik a „kultúra emberei”. -- Az állam legalább húsz évet késett. Ha a leltárrevízió az 1990-es években történt volna, minden múzeumi gondra fény derül, és az Országos Múzeumi Alap állami politikája is másképpen alakul -- véli Jelena Zubrij, az Irkutszki V. P. Szukacsov Területi Múzeum igazgatója.
Igaza lehet, hiszen a legutóbbi nagy -- de nem átfogó -- múzeumi ellenőrzés harminc évvel ezelőtt, vagyis egy másik országban, másik politikai környezetben történt. Az Orosz Történeti Múzeum névtelenséget kérő munkatársa teljes természetességgel meséli: -- Egészen a rendszerváltozásig gyakorlat volt a raktárakban lévő műalkotások és történeti tárgyak eladása. Mindez bizonyos értelemben rejtve történt: a kulturális értékeket pártutasításra értékesítették bizományi áruházakban vagy külföldi aukciókon, miközben azok a múzeumi leltárban továbbra is szerepeltek. Erről Dmitrij Medvegyev akkori miniszterelnök-helyettes sem hallgatott, amikor az aukciókon eltűnt tárgyak felkutatására adott parancsot.
-- A szocialista időben egyszerűen letelefonáltak a kultúrát felügyelő szervektől, hogy hivatalos vendégüknek adjunk ajándékba egy értékes festményt, esetleg régi keleti porcelánt -- emlékezik Osztanyina Jevgenyija, a Hanti-Manszijszki Természet és Ember Múzeum igazgatója. Gyakran csak véletlenül fedezik fel egyes tárgyak eltűntét. Az Oroszországi Tudományos Akadémia Könyvtára Kopernikusznak Az égi pályák körforgásáról című 1543-as könyvét szerette volna egy amerikai aukción indítani -- de a mű nem volt a helyén.
Egyesek szerint a jövőben még több rejtélyes eltűnésről olvashatunk majd -- én azonban úgy látom, hogy amióta a bizottság elkezdte a munkáját, igyekszik az eredményeit titokban tartani. A sajtó mindenesetre hallgat. Annyit azonban megtudtam, hogy a teljes múzeumi raktárkészlet negyedének átvizsgálása során 160 ezer tárgy hiányát fedezték fel. Azok értékéről, konkrét kiemelkedő alkotásokról nem esett szó. Megtudtam azt is, hogy sok vidéki múzeumot képzetlen „főőrök” vezetik; ilyen például a Bugyonnovszki Helytörténeti Múzeum, ahol a „nagy revízió” hiába keresett több tucat pénzérmét és kitüntetést.
Tatjana Puskina, az Irkutszki Területi Helytörténeti Múzeum igazgatóhelyettese így vélekedik ezekről a hiányokról: -- Az első ellenőrzés kimutatta, hogy a kiállított régiségek egy részéről hiányoznak a leltári számok, némely gyűjtemények pedig sehol sincsenek bejegyezve. Múzeumunkat 1879-ben alapították, és akkor még semmilyen rendszeres leltárt nem vezettek. A többszöri költözés során is vesztek el tárgyak. -- Majd „őszinte úttörőként” hozzáteszi: -- A kampányt kedvezően fogadjuk. Az államnak rendet kell teremtenie. Ez fegyelmez, és arra kényszerít bennünket, hogy az állami tulajdonhoz nagyobb tisztelettel viszonyuljunk.
Nyilvánvaló, hogy Oroszország kulturális örökségének jelentős részét nem megfelelő helyen tárolják, és rosszul fizetett munkatársakkal őriztetik. Jellemző példát említett Eugenia Kiskinova, a Rosztovi Területi Múzeum vezetője: -- A polgármesteri hivatal elvette egyik épületünket, és a sürgős költözés, illetve a tárgyak nem megfelelő elhelyezése miatt most nem találjuk az egyik igen értékes festményünket. Ráadásul már eddig is helyhiánnyal küzdöttünk, az elvett épület miatt pedig még egyik kiállítótermüket is raktárrá kellett alakítanunk.
Műtárgy-elhelyezési problémákról szólt Tatjána Konyevszkaja, a Rosztovi Helytörténeti Múzeum igazgatója is: -- Nálunk csupán a műkincsek, illetve a fegyverek elhelyezésére van megfelelő helyiség. Ha minden tárgynak volna saját helye, akkor semmi sem tűnne el. Így azonban „szolidáris tárolás” néven egy helyiségben vannak a szőnyegek, a porcelánok, a fémek. A műtárgyak állapota romlik.
A szakszerűtlen tárolás, a nem megfelelő klíma károsítja, sőt visszafordíthatatlanul tönkreteszi a műtárgyakat. Sokan azonban nem értik a nagy felhajtást a múzeumok körül: -- Eddig is minden múzeumnak rendszeresen revíziót kellett tartania, és minden hiányról több ellenőrző szervnek jelentést küldenie -- emlékeztet Vlagyimir Vosztrikov, a Szaratovi Terület Képzőművészeti Múzeumának igazgatója, aki másfél évtizede vezeti az intézményt, de semmilyen helyi bűnügyi esetről sem tud.
Mégis akadtak, akik megértették, hogy a méregdrága műkincsek rosszul fizetett őrzői olyanok, mint az időzített bomba: csak idő kérdése, mikor tulajdonítanak el olyan tárgyakat, amelyek hiánya jóval később tűnik majd fel. Mihail Svidko, a Roszkultura vezetője némi cinizmussal mondja: -- Túl sokáig hittük azt, hogy a muzeológusok és a könyvtárosok egy másik országban élnek, és kényelmetlen lenne belenézni a pénztárcájukba. Nem értékeltük megfelelően a múzeumi dolgozók életét befolyásoló szociális hatásokat, sem a felbecsülhetetlen értékű kincsek őrzői által érzett kísértést.
Számos esetben a múzeumi gyűjtemény két-három százaléka szerepel kiállításon, a többi tárgy raktárban marad. Teljes leltárrevízióra pedig a legjobb esetben is csak évtizedenként egyszer kerül sor. A legfurfangosabb bűnözők hamisítványokkal cserélik ki a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. A revíziót nehezíti vagy egyenesen akadályozza a leltárkönyvek, leltári kartonok elvesztése, megrongálódása. Erről számol be Vlagyimir Tyihonov, az irkutszki Taljici Építészeti és Néprajzi Múzeum igazgatója: -- Az Irkutszki Helytörténeti Múzeumtól kapott gyűjtemény rossz állapotban érkezett hozzánk. Több tárgyat nem tudtunk azonosítani, ezért ezeknek új leltári számot adtunk.
Elgondolkodtató, hogy ez a helytörténeti múzeum nem került fel az ellenőrzendő múzeumok listájára. Hiába érdeklődtem, vajon kik és milyen elvek alapján állították össze a lajstromot, pontos választ senki sem tudott adni. Egyesek az egész országos múzeumi revíziót politikai kampánynak tekintik csupán.
Végezetül néhány adat: a kulturális értékekkel, műalkotásokkal, régiségekkel foglalkozó oroszországi bűnözői csoportok bevételei a harmadik helyen állnak a kábítószer- és a fegyverkereskedelem után. Az utóbbi tizenöt évben legalább 60 ezer régiséget loptak el, ezek összértéke meghaladja az egymilliárd dollárt. A rendőrség 3500 festmény, 37 ezer ikon és 1500 ritka könyv után nyomoz. Az Interpol listáján 700 olyan alkotás szerepel, amelyet Oroszországból csempésztek ki.
Az országban évente ötven-hetven jelentősebb kulturális lopás történik. Az Ermitázsból 2001-ben tűnt el Jean-Léon Gérome Mór fürdője című képe, amelynek értéke eléri az egymillió dollárt. Ráadásul a festményt az őrök és a látogatók szeme láttára vágták ki a keretéből, és -- noha számos szemtanú segítette a rendőrség munkáját -- a kép nem került elő.
Egyébként a múzeumokból főleg a XIX. századi orosz festők művei hiányoznak. Perov, Repin, Siskin mellett a „legellopottabb” művész címért Ajvazovszkij küzdhetne még, hiszen a rendszerváltást követően több mint félszáz képe tűnt el az állami és magángyűjteményekből. Egyetlen példa a kisebb lopásokra: a Kosztromai Területen minden olyan templomot kifosztottak, amelynek nem volt elektronikus biztonsági berendezése -- még kevésbé kamerás ellenőrző rendszere.
Egyébként 600 oroszországi múzeum utasította vissza a rendőrségi őrzést, mert ehhez biztosítási díjat kellett volna fizetniük, de a százmillió dolláros értékek után fizetendő százalékot nem állt módjukban kigazdálkodni. Ezekben az intézményekben még ma is idős nénikék őrzik a nemzet múltját megtestesítő tárgyakat. Csak remélni lehet, hogy az olyan ereklyék, mint az a toll, amellyel II. Sándor a jobbágyfelszabadítás rendeletét írta alá vagy az a hintó, amelyben Napóleon Moszkvából menekült, soha nem kerül a feketekereskedelem útvesztőibe. Minden régiónak vannak pénzzel ki nem fejezhető értékű relikviái, amelyek védelme legalább annyira fontos, mint az ismert műtárgyaké.
Putyin elnök igen szigorú tagokból állította fel az oroszországi múzeumokat átvilágító bizottságot: képviselteti magát benne a kultuszminisztérium, a Föderációs Biztonsági Szolgálat (FSZB, a KGB utódszervezete), a belügyminisztérium és a legfőbb ügyészség is. A múzeumokat ellenőrző szervezeteknek nem jutott hely -- úgy tűnik, nem elégséges irántuk a bizalom. A muzeológusok attól tartanak, hogy a hiányosságok feltárását követően jelentős változtatásokra kerül majd sor. Elképzelhető a múzeumok egy részének privatizációja, de éppenséggel még az is, hogy a rendfenntartó erőket bízzák meg a védelmük ellátásával. Mindkettőt ellenzik a „kultúra emberei”. -- Az állam legalább húsz évet késett. Ha a leltárrevízió az 1990-es években történt volna, minden múzeumi gondra fény derül, és az Országos Múzeumi Alap állami politikája is másképpen alakul -- véli Jelena Zubrij, az Irkutszki V. P. Szukacsov Területi Múzeum igazgatója.
Igaza lehet, hiszen a legutóbbi nagy -- de nem átfogó -- múzeumi ellenőrzés harminc évvel ezelőtt, vagyis egy másik országban, másik politikai környezetben történt. Az Orosz Történeti Múzeum névtelenséget kérő munkatársa teljes természetességgel meséli: -- Egészen a rendszerváltozásig gyakorlat volt a raktárakban lévő műalkotások és történeti tárgyak eladása. Mindez bizonyos értelemben rejtve történt: a kulturális értékeket pártutasításra értékesítették bizományi áruházakban vagy külföldi aukciókon, miközben azok a múzeumi leltárban továbbra is szerepeltek. Erről Dmitrij Medvegyev akkori miniszterelnök-helyettes sem hallgatott, amikor az aukciókon eltűnt tárgyak felkutatására adott parancsot.
-- A szocialista időben egyszerűen letelefonáltak a kultúrát felügyelő szervektől, hogy hivatalos vendégüknek adjunk ajándékba egy értékes festményt, esetleg régi keleti porcelánt -- emlékezik Osztanyina Jevgenyija, a Hanti-Manszijszki Természet és Ember Múzeum igazgatója. Gyakran csak véletlenül fedezik fel egyes tárgyak eltűntét. Az Oroszországi Tudományos Akadémia Könyvtára Kopernikusznak Az égi pályák körforgásáról című 1543-as könyvét szerette volna egy amerikai aukción indítani -- de a mű nem volt a helyén.
Egyesek szerint a jövőben még több rejtélyes eltűnésről olvashatunk majd -- én azonban úgy látom, hogy amióta a bizottság elkezdte a munkáját, igyekszik az eredményeit titokban tartani. A sajtó mindenesetre hallgat. Annyit azonban megtudtam, hogy a teljes múzeumi raktárkészlet negyedének átvizsgálása során 160 ezer tárgy hiányát fedezték fel. Azok értékéről, konkrét kiemelkedő alkotásokról nem esett szó. Megtudtam azt is, hogy sok vidéki múzeumot képzetlen „főőrök” vezetik; ilyen például a Bugyonnovszki Helytörténeti Múzeum, ahol a „nagy revízió” hiába keresett több tucat pénzérmét és kitüntetést.
Tatjana Puskina, az Irkutszki Területi Helytörténeti Múzeum igazgatóhelyettese így vélekedik ezekről a hiányokról: -- Az első ellenőrzés kimutatta, hogy a kiállított régiségek egy részéről hiányoznak a leltári számok, némely gyűjtemények pedig sehol sincsenek bejegyezve. Múzeumunkat 1879-ben alapították, és akkor még semmilyen rendszeres leltárt nem vezettek. A többszöri költözés során is vesztek el tárgyak. -- Majd „őszinte úttörőként” hozzáteszi: -- A kampányt kedvezően fogadjuk. Az államnak rendet kell teremtenie. Ez fegyelmez, és arra kényszerít bennünket, hogy az állami tulajdonhoz nagyobb tisztelettel viszonyuljunk.
Nyilvánvaló, hogy Oroszország kulturális örökségének jelentős részét nem megfelelő helyen tárolják, és rosszul fizetett munkatársakkal őriztetik. Jellemző példát említett Eugenia Kiskinova, a Rosztovi Területi Múzeum vezetője: -- A polgármesteri hivatal elvette egyik épületünket, és a sürgős költözés, illetve a tárgyak nem megfelelő elhelyezése miatt most nem találjuk az egyik igen értékes festményünket. Ráadásul már eddig is helyhiánnyal küzdöttünk, az elvett épület miatt pedig még egyik kiállítótermüket is raktárrá kellett alakítanunk.
Műtárgy-elhelyezési problémákról szólt Tatjána Konyevszkaja, a Rosztovi Helytörténeti Múzeum igazgatója is: -- Nálunk csupán a műkincsek, illetve a fegyverek elhelyezésére van megfelelő helyiség. Ha minden tárgynak volna saját helye, akkor semmi sem tűnne el. Így azonban „szolidáris tárolás” néven egy helyiségben vannak a szőnyegek, a porcelánok, a fémek. A műtárgyak állapota romlik.
A szakszerűtlen tárolás, a nem megfelelő klíma károsítja, sőt visszafordíthatatlanul tönkreteszi a műtárgyakat. Sokan azonban nem értik a nagy felhajtást a múzeumok körül: -- Eddig is minden múzeumnak rendszeresen revíziót kellett tartania, és minden hiányról több ellenőrző szervnek jelentést küldenie -- emlékeztet Vlagyimir Vosztrikov, a Szaratovi Terület Képzőművészeti Múzeumának igazgatója, aki másfél évtizede vezeti az intézményt, de semmilyen helyi bűnügyi esetről sem tud.
Mégis akadtak, akik megértették, hogy a méregdrága műkincsek rosszul fizetett őrzői olyanok, mint az időzített bomba: csak idő kérdése, mikor tulajdonítanak el olyan tárgyakat, amelyek hiánya jóval később tűnik majd fel. Mihail Svidko, a Roszkultura vezetője némi cinizmussal mondja: -- Túl sokáig hittük azt, hogy a muzeológusok és a könyvtárosok egy másik országban élnek, és kényelmetlen lenne belenézni a pénztárcájukba. Nem értékeltük megfelelően a múzeumi dolgozók életét befolyásoló szociális hatásokat, sem a felbecsülhetetlen értékű kincsek őrzői által érzett kísértést.
Számos esetben a múzeumi gyűjtemény két-három százaléka szerepel kiállításon, a többi tárgy raktárban marad. Teljes leltárrevízióra pedig a legjobb esetben is csak évtizedenként egyszer kerül sor. A legfurfangosabb bűnözők hamisítványokkal cserélik ki a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. A revíziót nehezíti vagy egyenesen akadályozza a leltárkönyvek, leltári kartonok elvesztése, megrongálódása. Erről számol be Vlagyimir Tyihonov, az irkutszki Taljici Építészeti és Néprajzi Múzeum igazgatója: -- Az Irkutszki Helytörténeti Múzeumtól kapott gyűjtemény rossz állapotban érkezett hozzánk. Több tárgyat nem tudtunk azonosítani, ezért ezeknek új leltári számot adtunk.
Elgondolkodtató, hogy ez a helytörténeti múzeum nem került fel az ellenőrzendő múzeumok listájára. Hiába érdeklődtem, vajon kik és milyen elvek alapján állították össze a lajstromot, pontos választ senki sem tudott adni. Egyesek az egész országos múzeumi revíziót politikai kampánynak tekintik csupán.
Végezetül néhány adat: a kulturális értékekkel, műalkotásokkal, régiségekkel foglalkozó oroszországi bűnözői csoportok bevételei a harmadik helyen állnak a kábítószer- és a fegyverkereskedelem után. Az utóbbi tizenöt évben legalább 60 ezer régiséget loptak el, ezek összértéke meghaladja az egymilliárd dollárt. A rendőrség 3500 festmény, 37 ezer ikon és 1500 ritka könyv után nyomoz. Az Interpol listáján 700 olyan alkotás szerepel, amelyet Oroszországból csempésztek ki.
Az országban évente ötven-hetven jelentősebb kulturális lopás történik. Az Ermitázsból 2001-ben tűnt el Jean-Léon Gérome Mór fürdője című képe, amelynek értéke eléri az egymillió dollárt. Ráadásul a festményt az őrök és a látogatók szeme láttára vágták ki a keretéből, és -- noha számos szemtanú segítette a rendőrség munkáját -- a kép nem került elő.
Egyébként a múzeumokból főleg a XIX. századi orosz festők művei hiányoznak. Perov, Repin, Siskin mellett a „legellopottabb” művész címért Ajvazovszkij küzdhetne még, hiszen a rendszerváltást követően több mint félszáz képe tűnt el az állami és magángyűjteményekből. Egyetlen példa a kisebb lopásokra: a Kosztromai Területen minden olyan templomot kifosztottak, amelynek nem volt elektronikus biztonsági berendezése -- még kevésbé kamerás ellenőrző rendszere.
Egyébként 600 oroszországi múzeum utasította vissza a rendőrségi őrzést, mert ehhez biztosítási díjat kellett volna fizetniük, de a százmillió dolláros értékek után fizetendő százalékot nem állt módjukban kigazdálkodni. Ezekben az intézményekben még ma is idős nénikék őrzik a nemzet múltját megtestesítő tárgyakat. Csak remélni lehet, hogy az olyan ereklyék, mint az a toll, amellyel II. Sándor a jobbágyfelszabadítás rendeletét írta alá vagy az a hintó, amelyben Napóleon Moszkvából menekült, soha nem kerül a feketekereskedelem útvesztőibe. Minden régiónak vannak pénzzel ki nem fejezhető értékű relikviái, amelyek védelme legalább annyira fontos, mint az ismert műtárgyaké.
Erdélyi Péter