2002-ben Nam June Paik, a médiaművészet 1932-ben Koreában született, néhány évig Japánban, majd Németországban és az Egyesült Államokban élt s 2006-ban Miamiban elhunyt legendája hozzájárult, hogy róla nevezzék el az észak-rajna-vesztfáliai Kunststiftung NRW által kiadott nemzetközi médiaművészeti díjat. Ezt egy rajzzal, és rajta a „Paik NRW okay” felirattal is megerősítette. A szóban forgó rajz és a felirat azóta a médiaművészet egyik legjelentősebb díján szerepel. A kétévenként kiadott Nam June Paik-díjat 2008-ban Csörgő Attila nyerte el.
A világ minden részéről meghívott szakemberekből álló bizottság által jelölt művészek és művészcsoportok közül öten kerültek a végső listára: Csörgőn kívül a Julia Meltzer és David Thorne alkotta Speculative Archive (Damaszkusz--Los Angeles), a Shiho Fukuharából és Georg Tremmelből álló Biopresence (Tokió--London), Tatiana Blass (Sao Paulo), valamint a GIA Grupo de Interferencia Ambiental (Salvador de Bahía). Az ő munkáikat láthatta a közönség és a díjat odaítélő zsűri néhány hete Kölnben, a Wallraf-Richartz-Museum & Fondation Corboudban. Dr. Fritz Schaumann, a Kunststiftung NRW elnöke október 16-án adta át az ez évi, 25 ezer euróval járó Nam June Paik-díjat Csörgő Attilának.
Műértő: Életmű vagy konkrét művek alapján jelölnek valakit a Nam June Paik-díjra?
Csörgő Attila: Két munkámat, egészen pontosan a két legutolsó saját készítésű fényképezőgépemet, a Narancs-teret és a Möbiusz-teret nevezte a díjra a magyar nomináló, Peternák Miklós. Fontos tudni, hogy a nomináló zsűri nem azonos a díjat odaítélő zsűrivel.
-- Vajon miért éppen ezeket a munkákat választotta?
-- A díj, amit most negyedszer adtak ki, vándorol Kölnben. Mint mondtad, idén a Wallraff-Richartz-Museumban állították ki a rövid listára jutott munkákat. Ez egy nagy művészeti múzeum, a középkortól Cézanne-ig mutat be műveket. Jelentős a németalföldi szekció, ahol a képalkotással kapcsolatos korabeli eszközöket is kiállítanak, például camera obscurákat, navigációs eszközöket, és így tovább. Peternák Miklós szerint ezekhez jól kapcsolódnak a munkáim, amik voltaképpen „házi készítésű” fényképezőgépek. Amikor az összes nominált közül megnevezték a díjra jelölt öt művész és csoport műveit, akkor a dokumentáció alapján mindegyiknek a konkrét helyét is meghatározták a múzeumban. Az én munkáimat a németalföldiek közé tették, két terembe, az egyikben Rembrandt és Frans Hals műveivel együtt, a másikban az említett gépekkel egy térben jelentek meg.
-- Mi volt a kapcsolódás lényege?
-- Több szálat lehet találni. A Möbiusz-tér abba a terembe került, ahol azok a bizonyos korabeli technikai eszközök voltak. A festmények között pedig például akadt hámozott narancsos csendélet is, ami az én narancsos készülékemmel és fotóimmal közvetlenül is összekapcsolható.
-- Hogyan kell elképzelni ezeket a saját készítésű fényképező eszközöket?
-- Eddig három fényképezőgépet építettem. Felhasználtam bennük a korábbi kinetikus munkáimból származó tapasztalatokat is. Az elsődleges szempont számomra, hogy a fényképezést nem a megszokott módon közelítem meg, hanem próbálom kiterjeszteni. Nem kis lapok, a tér kis síkbeli képei a fotózás végeredményei, hanem térbeli formák: félgömb, gömb vagy Möbiusz-szalag. A fényképezőgépeket persze nem erre a fajta képkészítésre találták ki, ezért saját magamnak kellett megterveznem a gépeimet. Kinézetre nem is igen emlékeztetnek „rendes” fényképezőgépre. Sokkal nagyobbak, és használni is nehezebb őket.
-- Mire képezik le a tárgyakat?
-- Nem filmre, hanem fotópapírra. A Narancs-tér esetében ki kell vágni egy narancshámozás alakú, vagyis kettős spirális alakzatot a papírból, össze kell hajtogatni gömbbé, utána be kell tenni a gépbe. A gép nagyon bonyolult mozgást végez, szinkronban kell lennie a környezetével. Háromnegyed órás fényképezés során majdnem az egész teret lefényképezi maga körül. Ezt két formában mutatom meg: egyrészt gömbbé összeállítva, másrészt pedig a teret síkban kiterítve. Amikor a felvétel gömbként jelenik meg, akkor helyreállnak a térbeli viszonyok, folyamatos látványt alkotnak a kép elemei. A síkba kiterítve ezek az elemek szétesnek, ugyanúgy, ahogy a hámozás során az eredetileg a térben (akárcsak a narancs felszínén) egymás mellett lévő részek messze kerülhetnek egymástól. Cserében viszont ilyenkor az egész teret egyszerre látjuk a síkban. A gömbként történő megjelenésnél ez nem lehetséges. A két nézetet ezért mindig együtt mutatom be, és ha van rá lehetőség, akkor a kamerát is odateszem melléjük. Az egész mintha valamennyire szobrászi munka is lenne.
-- Idén rengeteg helyen szerepeltél. Az október kifejezetten sikerhónap volt: a londoni Frieze-en is érdeklődést keltettél. Ott mit állítottál ki?
-- Londonban egészen más jellegű munkát: a Plátói szerelem című sorozatomból mutattuk be az egyik darabot.
-- Ha már kereskedelem: a Nam June Paik-díjas művekből adtál már el itthon?
-- A Möbiuszból nem, az nem olyan régen született, 2006--2007-ben dolgoztam rajta. A Narancs-térből egy példány az egyik nagy hazai magángyűjteménybe került.
-- Továbbra is készülnek fényképezőgépek?
-- Igen, most is valami hasonlón dolgozom. Sokféleképpen le lehet fotózni a világot… Egy valódi fényképezőgépet építettem nagy tükörrendszerbe. Kockadobásokat fényképeztem preparált dobókockával, amiben egy kis égő van, és ezáltal képes a sötétben nyomot hagyni. A dobásokat a tükörrendszer segítségével egyszerre több oldalról fotóztam le. A kamerainstalláció is a mű része, a fotók is, és a mozgó pont pályáját is sikerült „szoborként” rekonstruálni.
-- November végén újra Németországban jártál.
-- November 23-án nyílt és májusig tart Siegenben a Blickmaschinen című vándorkiállítás, ami júniusban Budapesten a Műcsarnokban, azután pedig Sevillában szerepel. A mozgás által létrehozott virtuális rendezettséggel és stabilitással foglalkozó Eseménygörbe című forgótárcsák közül állítottam ki kettőt. Itt a magyar művészek közül Erdély Miklóstól, Maurer Dórától, a Szegedy-Maszák Zoltán--Fernezelyi Márton alkotópárostól, Császári Gábortól és tőlem mutatnak be munkákat. Más országokból többek között Olafur Eliasson, Pipilotti Rist, Sigmar Polke, Giulio Paolini, Douglas Gordon, Ed Ruscha, Kara Walker és mások munkáit állítják ki. (www.c3.hu/~acsorgo [2])
A világ minden részéről meghívott szakemberekből álló bizottság által jelölt művészek és művészcsoportok közül öten kerültek a végső listára: Csörgőn kívül a Julia Meltzer és David Thorne alkotta Speculative Archive (Damaszkusz--Los Angeles), a Shiho Fukuharából és Georg Tremmelből álló Biopresence (Tokió--London), Tatiana Blass (Sao Paulo), valamint a GIA Grupo de Interferencia Ambiental (Salvador de Bahía). Az ő munkáikat láthatta a közönség és a díjat odaítélő zsűri néhány hete Kölnben, a Wallraf-Richartz-Museum & Fondation Corboudban. Dr. Fritz Schaumann, a Kunststiftung NRW elnöke október 16-án adta át az ez évi, 25 ezer euróval járó Nam June Paik-díjat Csörgő Attilának.
Műértő: Életmű vagy konkrét művek alapján jelölnek valakit a Nam June Paik-díjra?
Csörgő Attila: Két munkámat, egészen pontosan a két legutolsó saját készítésű fényképezőgépemet, a Narancs-teret és a Möbiusz-teret nevezte a díjra a magyar nomináló, Peternák Miklós. Fontos tudni, hogy a nomináló zsűri nem azonos a díjat odaítélő zsűrivel.
-- Vajon miért éppen ezeket a munkákat választotta?
-- A díj, amit most negyedszer adtak ki, vándorol Kölnben. Mint mondtad, idén a Wallraff-Richartz-Museumban állították ki a rövid listára jutott munkákat. Ez egy nagy művészeti múzeum, a középkortól Cézanne-ig mutat be műveket. Jelentős a németalföldi szekció, ahol a képalkotással kapcsolatos korabeli eszközöket is kiállítanak, például camera obscurákat, navigációs eszközöket, és így tovább. Peternák Miklós szerint ezekhez jól kapcsolódnak a munkáim, amik voltaképpen „házi készítésű” fényképezőgépek. Amikor az összes nominált közül megnevezték a díjra jelölt öt művész és csoport műveit, akkor a dokumentáció alapján mindegyiknek a konkrét helyét is meghatározták a múzeumban. Az én munkáimat a németalföldiek közé tették, két terembe, az egyikben Rembrandt és Frans Hals műveivel együtt, a másikban az említett gépekkel egy térben jelentek meg.
-- Mi volt a kapcsolódás lényege?
-- Több szálat lehet találni. A Möbiusz-tér abba a terembe került, ahol azok a bizonyos korabeli technikai eszközök voltak. A festmények között pedig például akadt hámozott narancsos csendélet is, ami az én narancsos készülékemmel és fotóimmal közvetlenül is összekapcsolható.
-- Hogyan kell elképzelni ezeket a saját készítésű fényképező eszközöket?
-- Eddig három fényképezőgépet építettem. Felhasználtam bennük a korábbi kinetikus munkáimból származó tapasztalatokat is. Az elsődleges szempont számomra, hogy a fényképezést nem a megszokott módon közelítem meg, hanem próbálom kiterjeszteni. Nem kis lapok, a tér kis síkbeli képei a fotózás végeredményei, hanem térbeli formák: félgömb, gömb vagy Möbiusz-szalag. A fényképezőgépeket persze nem erre a fajta képkészítésre találták ki, ezért saját magamnak kellett megterveznem a gépeimet. Kinézetre nem is igen emlékeztetnek „rendes” fényképezőgépre. Sokkal nagyobbak, és használni is nehezebb őket.
-- Mire képezik le a tárgyakat?
-- Nem filmre, hanem fotópapírra. A Narancs-tér esetében ki kell vágni egy narancshámozás alakú, vagyis kettős spirális alakzatot a papírból, össze kell hajtogatni gömbbé, utána be kell tenni a gépbe. A gép nagyon bonyolult mozgást végez, szinkronban kell lennie a környezetével. Háromnegyed órás fényképezés során majdnem az egész teret lefényképezi maga körül. Ezt két formában mutatom meg: egyrészt gömbbé összeállítva, másrészt pedig a teret síkban kiterítve. Amikor a felvétel gömbként jelenik meg, akkor helyreállnak a térbeli viszonyok, folyamatos látványt alkotnak a kép elemei. A síkba kiterítve ezek az elemek szétesnek, ugyanúgy, ahogy a hámozás során az eredetileg a térben (akárcsak a narancs felszínén) egymás mellett lévő részek messze kerülhetnek egymástól. Cserében viszont ilyenkor az egész teret egyszerre látjuk a síkban. A gömbként történő megjelenésnél ez nem lehetséges. A két nézetet ezért mindig együtt mutatom be, és ha van rá lehetőség, akkor a kamerát is odateszem melléjük. Az egész mintha valamennyire szobrászi munka is lenne.
-- Idén rengeteg helyen szerepeltél. Az október kifejezetten sikerhónap volt: a londoni Frieze-en is érdeklődést keltettél. Ott mit állítottál ki?
-- Londonban egészen más jellegű munkát: a Plátói szerelem című sorozatomból mutattuk be az egyik darabot.
-- Ha már kereskedelem: a Nam June Paik-díjas művekből adtál már el itthon?
-- A Möbiuszból nem, az nem olyan régen született, 2006--2007-ben dolgoztam rajta. A Narancs-térből egy példány az egyik nagy hazai magángyűjteménybe került.
-- Továbbra is készülnek fényképezőgépek?
-- Igen, most is valami hasonlón dolgozom. Sokféleképpen le lehet fotózni a világot… Egy valódi fényképezőgépet építettem nagy tükörrendszerbe. Kockadobásokat fényképeztem preparált dobókockával, amiben egy kis égő van, és ezáltal képes a sötétben nyomot hagyni. A dobásokat a tükörrendszer segítségével egyszerre több oldalról fotóztam le. A kamerainstalláció is a mű része, a fotók is, és a mozgó pont pályáját is sikerült „szoborként” rekonstruálni.
-- November végén újra Németországban jártál.
-- November 23-án nyílt és májusig tart Siegenben a Blickmaschinen című vándorkiállítás, ami júniusban Budapesten a Műcsarnokban, azután pedig Sevillában szerepel. A mozgás által létrehozott virtuális rendezettséggel és stabilitással foglalkozó Eseménygörbe című forgótárcsák közül állítottam ki kettőt. Itt a magyar művészek közül Erdély Miklóstól, Maurer Dórától, a Szegedy-Maszák Zoltán--Fernezelyi Márton alkotópárostól, Császári Gábortól és tőlem mutatnak be munkákat. Más országokból többek között Olafur Eliasson, Pipilotti Rist, Sigmar Polke, Giulio Paolini, Douglas Gordon, Ed Ruscha, Kara Walker és mások munkáit állítják ki. (www.c3.hu/~acsorgo [2])
KozmaZsolt