ABA-NOVÁK Vilmos

1912–14 között a Képzőművészeti Főiskola rajztanárképző szakán Révész Imre tanítványa volt. 1913 nyarán ösztöndíjasként dolgozott a szolnoki művésztelepen, ahol » Fényes Adolf [2] korrigálta. 1914–18 között katonai szolgálatot teljesített az első világháborúban, ezt követően szerzett közép- és felsőfokú rajztanári oklevelet a Képzőművészeti Főiskolán. 1919–24 között több nyarat töltött Bodajkon és Tarjánban. 1921-től 1924-ig továbbképzős művésznövendék volt a Képzőművészeti Főiskola Olgyai Viktor vezette Grafikai Tanszékén. 1922-ben nyílt meg első önálló kiállítása rajzaiból és rézkarcaiból az Ernst Múzeumban. Korai grafikáin a tízes évek dinamikus kuboexpresszionizmusát folytatta, sötét tónusú festményei elsősorban arcképek és szobrászi megformálású aktkompozíciók. 1923-ban tagjává választotta a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete, amelynek itthon és külföldön rendezett kiállításain rendszeresen részt vett. 1924-ben az Ernst Múzeumban mutatta be először festményeit, amelyeken egyre fontosabbá vált a fény, képei fokozatosan világosabbá és színesebbé váltak. 1924-től 1927-ig Zugligetben élt és dolgozott. 1924-től szerepelt a » KUT, [3] majd a Munkácsy Céh tárlatain. 1925-ben Savonarola című rézkarcával elnyerte a » Szinyei Merse Pál Társaság [4] grafikai díját. 1925 nyarán Patkó Károly, Kelemen Emil és Bánk Ernő társaságában Felsőbányán festett. A Szinyei Társaság ösztöndíjával 1926-ban franciaországi tanulmányutat tett, 1927–28-ban festőbarátaival a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban töltötte a nyarat. 1927-ben gyűjteményes kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban, 1928-ban elnyerte a Szinyei Társaság nagy aranyérmét, és a társaság tagjává választották. 1929-től 1931-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, ettől az időtől kezdve folyamatosan részt vett a velencei biennálékon. Olaszországi képeiből 1931-ben gyűjteményes tárlata nyílt az Ernst Múzeumban. Rómában felhagyott az olajfestéssel, az itáliai táj és az ott élők mindennapjait erős színű temperaképeken ábrázolta. Az 1930-as évek folyamán többször megfordult a művésztelep tagjaként Szolnokon, ill. 1935-től Nagy Imre meghívására Erdélyben, Csíkzsögödön. Ott készült cirkusz- és népéletképeit többször bemutatták a Fränkel Szalon tárlatain; ezek a művek harsány színvilágukkal, mozgalmas jelenetezésükkel a magyar művészet groteszk vonulatának kiemelkedő darabjai. 1931-től kezdve több egyházi és állami megbízású monumentális feladatot kapott (a szegedi Szent Demeter-kápolna falképe, 1931; a jászszentandrási templom freskói, 1933; a szegedi Hősök kapuja boltozata, 1936; a városmajori templom mennyezete és szentélye, 1938; a székesfehérvári Szent István-mauzóleum, 1938–39). 1935-ben New Yorkban járt, kiállított a Silbermann Galériában és a pittsburghi Carnegie Institute-ban. 1936-ban a milánói triennálé magyar pavilonjának dekorációját, 1937-ben a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának Magyar–francia kapcsolatok című monumentális pannóit készítette el. 1938-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Számos kitüntetésben részesült, megkapta a padovai egyházművészeti kiállítás nagy aranyérmét (1932), a kis állami aranyérmet (1936), a párizsi világkiállítás aranyérmét (1937), a Corvin-koszorút (1939) és a velencei biennálé nagydíját (1940).