BÍRÓ Mihály

1904–08 között az Iparművészeti Iskolában Simay Imre növendékeként szobrásznak tanult, majd 1909-ben ösztöndíjjal Angliába utazott, hogy C. R. Ahsbee campedeni műhelyében képezze magát. Angliai tartózkodása alatt megnyerte a The Studio című szaklap plakátpályázatát, ami az alkalmazott grafika felé terelte érdeklődését. Indulatos természete, amelyhez kiváló rajztudás, ötletesség és lényeglátás társult, szinte predesztinálta a plakát műfajára, hallatlan természetességgel aknázta ki a nagyvárosi kultúra, az ipari civilizáció, a politikai mozgalmak, valamint az új művészetek – így a film – teremtette közlési és formaképzési lehetőségeket. 1910–19 között mintegy harminc politikai és közel száz kereskedelmi és kulturális falragaszt készített a szecesszió harsány szellemében, közülük nem egy (Székesfővárosi Állatkert, Palma gumisarok, Gyerünk az Edison Mozgóba, Népszava) a modern magyar plakátművészet ősképének számít. Jelképi erővel ható, nemzetközileg is elismert politikai plakátjai (Köztársaságot!, Vörös Parlamentet!, 1919. május 1.) az őszirózsás forradalom, ill. a Tanácsköztársaság hónapjaiban születtek, amikor kormánybiztos és az ünnepek látványtervezője volt. A bukás után emigrálni kényszerült, Bécsben, Berlinben, Prágában, majd Párizsban élt, újságrajzolóként, könyvtervezőként, s kereskedelmi plakátok szállítójaként. Ekkori termésén a korábbi, vehemens kifejezést tárgyilagosabb, elbeszélő tónus, részletezőbb és dekoratívabb rajzstílus váltotta fel (Modiano, Abadie stb.). Betegen, a szociáldemokrata párt segítségével tért haza 1947-ben, s bár még megérte erkölcsi rehabilitációját – Pro Urbe-díjat és főiskolai katedrát kapott –, érdemleges munkára már nem futotta erejéből. Egyéni kiállítása 1913-ban a Művész Házban, 1917-ben az Ernst Múzeumban volt, emlékkiállítását 1967-ben a Magyar Nemzeti Galéria, 1978-ban és 1986-ban a Munkásmozgalmi Múzeum rendezte meg. Ez utóbbit Bécsben is bemutatták.