IVÁNYI GRÜNWALD Béla

A Mintarajziskolában » Székely Bertalan [2]nál, » Lotz Károly [3]nál kezdte tanulmányait, majd kortársaihoz hasonlóan Münchenben folytatta. 1887 őszén már » Csók István [4]nal, » Ferenczy Károlly [5]al együtt Párizsban dolgozott a Julian Akadémián. Innen ismét Münchenbe ment, ahol » Hollósy [6] köréhez kapcsolódott. 1896–1909-ig » Nagybányá [7]n dolgozott. Próbálkozott szimbolikus-történelmi témákkal (Hadúr kardja, 1890; IV. Béla király visszatérése a tatárjárás után, 1896, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), a sötét belső tér szűk körében világító fényforrás festői lehetőségeivel (Nihilisták, 1893), Csókhoz, Ferenczyhez, » Glatz [8]hoz hasonlóan nála is megjelent a Bastien-Lepage-ra utaló gyöngyházfényű „finom” naturalizmus (Ave Maria, 1891; Holdkelte, 1897, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria). Sok illusztrációt készített Kiss József verseihez, Bródy regényéhez. Hatásokra igen fogékony festészetében a 20. század első éveitől az erős fény-árnyékra épülő nagybányai kolorizmus uralkodott (Bércek között, 1901; Itatás, 1902; Ruhaszárítás, 1903, mindhárom Magyar Nemzeti Galéria). 1902-től a megalakuló szabadiskolában Ferenczy, » Réti, [9] » Thorma [10] mellett tanított. 1904 őszén megkapta a Fraknói-díjat, s feleségével Rómába ment. Hazatérve megrendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. 1907-től kezdve a „neósok” hatására elhagyja a nagybányai természetelvű stílust, művei egyre inkább a dekoratív stilizálás irányába mozdulnak. Stílusváltását a Párizst járt tanítványainak tapasztalataival lehet összefüggésbe hozni. Mint vezető tanár élvezte a fiatalok bizalmát, megbecsülését, aminek egyik oka az volt, hogy sokkal fogékonyabban reagált az újabb stílusirányokra, mint tanártársai. ~ Gauguin Tahitijét fedezte fel a cigányok között, akiknek életét Nagybányán kezdte festeni (Cigányok a fűben, 1905 k., Magyar Nemzeti Galéria letét), de a vándorló vagy faluvégeken megtelepedett cigányok színes-szabad világa egész életében foglalkoztatta. Elhagyva Nagybányát rövid ideig Szolnokon dolgozott, itt készült képei már szerepeltek a Nemzeti Szalon Erzsébet téri kiállító helyiségének 1907-es megnyitó tárlatán. Ezután Kecskemétre ment, ahol 1909-től részt vett a művésztelep szervezésében, majd annak vezetője, tanára lett. Jelentős monumentális megbízásai mellett (Kaszinó, Városháza) itt készült alkotásai közül kiemelkedik a dekoratív felfogású Kofák hóbuckák között (1910-es évek, Kecskemét, Katona József Múzeum) című vászna. 1920-tól Budapesten élt, időnként a Hortobágyot, nyaranta a Balatont festette. » Egry [11]hez hasonlóan a víz látványának fény- és színátköltését kereste. Vissza-visszatérő motívumai között gyakran szerepel a tájban elhelyezett női akt, vagy aktok variációja, valamint a bővérű kolorittal festett érzékletes virágcsendélet. 1913-ban a Nemzeti Szalonban, 1914-ben Velencében a Nemzetközi Művészeti Kiállításon, 1919-ben, 1920-ban, 1922-ben, 1925-ben és 1927-ben az Ernst Múzeumban állított ki. Itt rendezték 1941-ben hagyatéki kiállítását. 1967-ben a szolnoki Damjanich János Múzeumban, 1970-ben a kecskeméti Katona József Múzeumban nyílt emlékkiállítása.