Első hazai képzőművészeti szakfolyóiratunkat Maszák Hugó műkritikus indította 1864-ben. Noha a Magyar Képzőművész csak hat számot ért meg, éppúgy igyekezett betölteni a hivatalos szaklap szerepét, mint az „oktatva mulattató” feladatkört, egyaránt helyt adva bölcseleti szakcikkeknek, kiállítási beszámolóknak, művészekről szóló anekdotáknak, könnyed modorú elbeszéléseknek, adomáknak, a gyakorló művészek és gyűjtők, vásárlók mellett számítva a női olvasóközönségre is. Maszák 1868-ban Műcsarnok címmel újabb művészeti szaklapot indított. Az 1869 januárjáig huszonkét számot megért folyóirat a Képzőművészeti Társulat hivatalos közlönyeként naprakész beszámolókat nyújtott a társulati ülésekről, tárlatokról, emellett közölt bírálatokat, oktató cikkeket és művészeti tárgyú elbeszéléseket. Ugyanebben az évben, 1869-ben az Archeológiai Bizottság Archeológiai Értesítő címmel indította meg – mind a mai napig létező – szakközlönyét, amely 1940-ig régészeti és művészettörténeti tudományos értekezéseket egyaránt közölt. Szerkesztői és munkatársai között a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem olyan jelentős alakjai szerepeltek, mint Rómer Flóris, Henszlmann Imre, Pulszky Ferenc, Pulszky Károly, Hampel József és Ipolyi Arnold. A korai kezdeményezések közé tartozik a (Peterdi) Prém József művészeti író szerkesztésében 1879–81 között megjelent Képzőművészeti Szemle. A Képzőművészeti Társulat 1898-ban újabb szakfolyóirat alapítására tett kísérletet, amikor Ambrozovics Dezső társulati titkár vezetésével megindította Műcsarnok című folyóiratát. Az 1901-ig önállóan, majd 1909-ig a Művészet melléklapjaként létező folyóirat igen alapos és naprakész tájékoztatást nyújtott a művészeti közélet aktuális eseményeiről, részletes kiállítási szemléket közölt, és több vitának is helyet adott, így a Nemzeti Szalon körüli eseményeknek vagy a művészeti nevelés kérdéskörének. Utóbbi aktualitását jelezte, hogy 1898-ban a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete Rajzoktatás címmel önálló szakmai orgánumot indított. Az 1944-ig fennállt szakfolyóirat a művészeti nevelés időszerű kérdései mellett a hazai képzőművészeti élet aktuális eseményeiről is rendszeresen beszámolt. Szakterületét tekintve rokon kezdeményezés volt A Rajz című (1904–06), Sziklás Adolf által szerkesztett oktatásügyi és szakirodalmi folyóirat is. Az iparművészet fellendülésének köszönhetően a 19. század vége az iparművészeti szaksajtó kialakulásának feltételeit is megteremtette. Úttörő kezdeményezésnek tekinthető e téren a Képzőművészeti Szemle melléklapjaként megjelenő Magyar Műipar (1879). Ide kapcsolódik a Czobor Béla által szerkesztett Egyházművészeti Lap (1880–82), amely e terület valamennyi művészeti vonatkozását érintette. 1885-től 1896-ig az Iparművészeti Társulat gondozásában jelent meg a legújabb francia és angol iparművészeti törekvések propagálását is vállaló Művészi Ipar. Feladatát megszűnte után a Magyar Iparművészet (1897–1944) vette át. A Magyar Iparművészet egészen a második világháborúig e terület legfontosabb szakmai orgánuma volt. A Fittler Kamill, majd Györgyi Kálmán szerkesztése alatt megjelenő, gazdagon illusztrált folyóirat igen jelentős szerepet töltött be a szakmai eszmecserében, továbbképzésben és a közönség ízlésformálásában. A legfiatalabb generációra összpontosított a Czakó Elemér szerkesztésében az Iparművészeti Főiskola hivatalos lapjaként igényes grafikai kivitelezésben megjelent Díszítő Művészet (1914–19). Az első világháborút megelőző évek legbefolyásosabb képzőművészeti szaklapja a Művészet (1902–18) volt. A Lyka Károly által szerkesztett, gazdag képanyaggal megjelenő folyóirat széleskörű és naprakész tájékoztatást adott az aktuális képzőművészeti törekvésekről, de nívós esztétikai tanulmányokat, a régi magyar és külföldi művészetről szóló értekezéseket is közölt, igen jól ötvözve a népszerűsítő és szakmai szempontokat. A 20. század elején megélénkülő hazai művészeti közélet a szaksajtó felvirágzását hozta. Kifejezetten populáris és üzleti célokat szolgált a népszerű Könyves Kálmán Műkiadó Rt. gondozásában megjelenő Művészeti Krónika (1904–05, 1912–14). A progresszív törekvések támogatását tűzte ki célul a Lázár Béla szerkesztésében megjelent Modern Művészet (1905–06). A szecessziós törekvések, azon belül a KÉVE művészeti egyesület tevékenységének bemutatását vállalta A Ház (1908–11) címmel Málnai Béla szerkesztésében megjelenő, az építészettel és képzőművészettel egyaránt foglalkozó, nívós képanyaggal kísért folyóirat. A modern festészet támogatását és népszerűsítését tűzte ki célul a » Művészház [2] hivatalos folyóirataként – Rózsa Miklós szerkesztésében – kiadott Szabad Művészet (Új Művészet, 1912–13). 1912-ben Siklóssy László a Szent György Czéh és a Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületének támogatásával A Gyűjtő címmel a műgyűjtés területére specializálódott lapot indított. Az 1917-ig megjelent folyóirat mellékleteként rendszeresen megjelentek a támogató egyesületek aukcióinak katalógusai is. A hazai avantgárd művészet legfontosabb sajtófórumai a » Kassák Lajos [3] által szerkesztett, főként az aktivizmus alkotóit tömörítő A Tett (1915–16) és a » Ma [4] (1916–25) című folyóiratok voltak. Mindkét lap számos tanulmányt, illusztrációt és dokumentumot közölt az európai avantgárd törekvésekről. A Ma megjelenésében is a legmodernebb tipográfiai kísérletekhez kötődött. Az első világháború új helyzetet teremtett a művészet és a sajtó területén is. A századfordulón indult lapok közül csak néhány, köztük a Magyar Iparművészet és a Rajzoktatás élt tovább 1920 után is. A Ma a Tanácsköztársaság bukását követően Bécsben jelent meg, hasonlóan a Komját Aladár és » Uitz Béla [5] által szerkesztett Egység (1922–24) és a Barta Sándor által kiadott Akasztott Ember (1922–23) című avantgárd folyóiratokhoz. Új tendenciát jelzett a Magyar Grafika (1920–32), amely a tipográfia és az alkalmazott grafika legnagyobb hatású hazai példájává vált. A kereskedelmi célú grafika fellendülésével párhuzamosan jött létre az e területre specializálódott Reklámművészet (1928–38) és » Bortnyik Sándor [6] szakfolyóirata, a Plakát (1933). A kereskedőket, gyűjtőket és az érdeklődő nagyközönséget egyaránt tájékoztatni kívánta Elek Artúr lapja, A Műbarát (1921–23). Részben utódjának tekinthető A műgyűjtő (1927–31), amelynek szerkesztője Szilárd Vilmos volt. A kortárs művészet mellett művészetelméleti értekezéseknek is helyet adott Pogány Kálmán lapja, az Ars Una (1923–24). A Majovszky Pál szerkesztette Magyar Művészet (1926–27) hasonló szerepet töltött be a korszak képzőművészeti életében, mint korábban Lyka Károly Művészete. A » Szinyei Merse Pál Társaság [7] kiadványaként megjelent folyóirat a két háború közötti évtizedek legrangosabb művészeti fórumává vált. Míg a Magyar Művészet főként a » Római Iskola [8] és a » Gresham-kör [9] művészeit támogatta, a » KUT [10] és az UME köré csoportosuló alkotóknak és a legfiatalabb művészgenerációnak elsősorban a KUT (1926–27) című, Dénes Lajos és Rózsa Miklós által szerkesztett lap teremtett bemutatkozási lehetőséget. A nyugat-európai igazodású modernizmus főként itt, ill. a KUT utódjának tekinthető, szintén Rózsa Miklós által szerkesztett Új Szín (1930–31) lapjain kapott helyet. Emellett a jórészt emigrációba szorult avantgárdnak itthon a Magyar Írás (1921–27), majd később Kassák Lajos újabb lapjai (Dokumentum, 1926–27; Munka, 1928–39) adtak nyilvánosságot. Szemben a modernista irányzatokra is nyitottnak mutatkozó Magyar Művészettel, a műcsarnoki festészetre koncentráló konzervatívabb szemlélet jellemezte Gyöngyösi Nándor Képzőművészetét (1927–35). Utódja, a Kende Béla által szerkesztett Művészet (1936–43) a képzőművészetek mellett rendszeres építészeti, zeneművészeti és irodalmi szemléket is közölt. A Magyar Művészet megszűnése után annak szerepét a Szépművészet (1940–44) vette át, de konzervativizmusa és politikai elfogultsága élesen megkülönböztette lapelődjétől. A korszak sajátos jelenségeként értékelhető Lehel Ferenc Nemzeti Művészet (1934–37) címmel megjelent folyóirata, amelynek kritikáit, művészetelméleti és filozófiai eszmefuttatásait egyaránt maga a szerkesztő írta. 1945 után első képzőművészeti szakfolyóiratunk a Magyar Képzőművészek Szabadszakszervezetének kiadásában, Bortnyik Sándor szerkesztésében megjelent Szabad Művészet (1947–56) volt. Noha a lap a fordulat éve (1948) után az állami művészet rangjára emelt szocialista realizmus legfőbb propagátora lett, nagy szerepe volt a képzőművészetek egyetemes értékeinek népszerűsítésében. Független művészeti fórumként, a korábban megszűnt Magyar Művészet eszmei és jogutódjaként indult » Bernáth Aurél [11] szerkesztésében az újabb Magyar Művészet (1948), amelynek megjelenési engedélyét néhány hónap után bevonták. Az 1956-os forradalom után viszonylag elfogulatlan hangot ütött meg a Farkas Zoltán által szerkesztett, rövid életű Műterem (1958). 1960-tól a hivatalos művészeti folyóirat szerepét a Művészet (1960–90) kapta meg. Első főszerkesztője Pogány Ö. Gábor volt, majd 1973-ban Rideg Gábor vette át a lap vezetését. A rendszerváltás után megújuló lap 1990-től Sinkovits Péter szerkesztésében Új Művészet címmel jelenik meg. A művészettörténeti szaksajtó területén a háború után elsőként a Művészettörténeti Értesítő jelentkezett, amely 1952 óta a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat gondozásában negyedévente ad teret a legfrissebb kutatási beszámolóknak. 1953 óta Acta Historiae Artium címmel jelenik meg a MTA idegen nyelvű szakfolyóirata (első főszerkesztője Vayer Lajos, jelenleg Marosi Ernő gondozásában jelenik meg). 1973-ban indult az Ars Hungarica (Tímár Árpád szerkesztésében), amely a MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének közlönyeként főként a hazai művészettörténeti kutatásokra összpontosít. A magyar múzeumi élet legfrissebb eseményeiről ad hírt a muzeológusok szakmai fórumaként is működő Magyar Múzeumok, amely 1995 óta a Pulszky Társaság, valamint a Magyar Múzeumi Egyesület és a Magyar Múzeumok Szövetségének hivatalos folyóirata. 1989 óta igen változatos képet mutat a művészeti szaksajtó. Kifejezetten a kortárs művészet legfrissebb jelenségeire fókuszál a Fitz Péter, Hajdu István, Sebők Zoltán és Zwickl András által alapított, 1993 óta megjelenő Balkon. Ezt a programot a 2002-ben indult Preasens a közép-kelet-európai kortárs tendenciák bemutatásával egészítette ki. Ellenpontjaként a konzervatívabb Magyar Művészeti Fórum (1998–2000) a progresszív törekvések körén kívül eső kortárs életművek bemutatására vállalkozott. 1993-ban indult újra a Magyar Iparművészet. Műemlékvédelemmel, iparművészettel, lakberendezéssel és képzőművészettel egyaránt foglalkozik az 1997 óta megjelenő Szalon. A kortárs építészetre, lakásművészetre és a modern designra koncentrál az Átrium (1995) és az Oktogon (1997). A rendszerváltást követő években számos műkereskedelmi információs lap indult. Úttörő jellegű előzménynek tekinthető e téren a Képcsarnok Vállalat kiadásában 1969–72 között megjelent Műgyűjtő. A műkereskedelmi információs közlöny szerepét tölti be a Műtárgy és Régiség (1989). A kortárs művészeti galériák aktuális kiállításait mutatta be a Galéria (1999–2000). A műpiaci szemlét, a kortárs művészeti műkritikát egyaránt feladatának vállalta a Belvedere (1989–91). Szintén e kettős program jellemzi a Gyűjtők és Gyűjtemények (1997) című negyedéves folyóiratot. Az elmúlt évek leginformatívabb, változatos, a műkereskedelmet, a kortárs művészetet, az aktuális múzeumi tárlatokat, valamint napjaink vizuális kultúrájának különféle területeit egyaránt érintő művészeti szakfolyóirata az 1998 óta megjelenő Műértő.
(Révész Emese)