MAULBERTSCH, Franz Anton

Sváb származású bécsi festő, a közép-európai barokk művészet legnagyobb, eredeti tehetségű egyénisége. Életművének jelentős részét Magyarországon alkotta. Szülőföldjén festő apja, Anton Maulbertsch mellett kezdte tanulmányait; 1739 őszén Bécsben Peter van Roy festő segéde és a Képzőművészeti Akadémia növendéke lett, ahol 1750-ben festészeti nagydíjat kapott. 1760. március 8-án az intézmény rendes tagjává választották (felvételi műve: Az Akadémia attribútumaival Minerva lábainál, Bécs, Österreichische Galerie), 1770-től a bécsi rézmetsző akadémia tagja és tanácsosa. Az 1770-es években udvari kamarai festő, 1788-tól a bécsi művészek önsegélyező egyletének igazgatója, a berlini akadémia tagja. Bécsben élt, kétszer házasodott, gyermekei korán meghaltak. A bécsi akadémiai festészet, az Itáliában járt osztrák barokk mesterek, elsősorban Paul Troger befolyása mellett ~ a velencei settecento hatására alakította ki egyéni formanyelvét. Pályafutása során személyes stílusa az európai szellemi és művészeti áramlatoknak megfelelően módosult, és minden fázisában nagy hatást gyakorolt a kortárs festészetre. Korai oltárképei (köztük A királyok imádása, 1750 k., Kolozsvár, Szent Mihály-templom; Mária mennybevitele-főoltárkép, 1754, Zirc, ciszterci apátsági templom, vázlata: Salzburg, Residenzgalerie) és első freskói (Bécs, Maria Treu piarista templom; Ebenfurth, Suttner-kastély stb.) után 1757-ben a sümegi plébániatemplom teljes kifestése (mennyezet- és oltárképfreskók ó- és újszövetségi jelenetekkel) nyitja meg rendszeres magyarországi megbízatásainak sorát: Balassagyarmat, plébániatemplom, mellékoltárképek (Mária neveltetése, ill. Szent Pál, utóbbi letét: Magyar Nemzeti Galéria), 1759; Komárom, jezsuita templom és Majk, kamalduli templom (elpusztult) freskói, 1760, 1762; Bogoszló, Erdődy-kastély és kápolna (Immaculata-főoltárkép, Mária mennybevitele, A Hit diadala-freskók), 1763; Féltorony, királyi kastély freskói (Apolló diadala), 1765; Tállya, plébániatemplom, Szent Vencel-mellékoltárkép; Nagytétény, Szent József halála-oltárkép (valószínűleg a kiscelli trinitáriusoktól, letét: Magyar Nemzeti Galéria); Székesfehérvár, karmelita (szemináriumi) templom, oltárképek és freskó (Szent József halála; Mária neveltetése; A megváltás allegóriája; Mária mennybevitele; Mária születése; Krisztus a kereszten az oratóriumban), 1768–69. A bécsi magyar kancellária mennyezetképe a Szent István-rend alapításának történeti allegóriája (1767–69, vázlata: Lviv, Galereja Misztectv). ~ műveit az 1770-es évekig jellemzi a friss, könnyed festésmód, a laza kompozíció, a fény- és színeffektusok merész alkalmazása, a bensőséges, életképszerű részletek beiktatása és a bonyolult teológiai program mellett mindig érvényesülő dekoratív pompa. E rokokó fázisában számos művet alkotott osztrák és morva vidékeken is (Kroměříž, 1759; Mistelbach, 1760; Bécs, Egyetem, 1766 stb.). Az 1770-es évektől kezdve figyelhető meg művészetében a klasszicizáló törekvések érvényre juttatása. A váci (főoltárfreskó: Mária látogatása; kupola: A Szentháromság és Mindenszentek, 1770–71, vázlata Pozsony, Slovenská národná galéria), majd a győri székesegyház (Magyar szentek apoteózisa; Angyali üdvözlet; Krisztus dicsősége, 1772–73; Krisztus színeváltozása; Szent István az írástudókkal; Szent István bérmál, 1781) kifestése már a mellérendelt, kisebb elemekből építkező, kiegyensúlyozottabb komponálási mód jegyében született. Korneuburg, Klosterbruck, az innsbrucki Hofburg és a strahovi kolostor stb. freskói mellett a késői művek ismét magyarországi megrendelésre készültek. A pozsonyi prímási palotakápolna Szent László-freskója (1781), a szombathelyi püspökség dísztermének mennyezetképe (A tudományok és a művészetek hódolása; jelenetek Savaria múltjából, 1783), a pápai plébániatemplom kifestése (Szent István protomártír életének jelenetei, 1782–83), kalocsai munkái (érseki palota, részben elpusztult, 1783–84), az egri líceumi kápolna mennyezetfreskója (Mindenszentek, 1793) és a szombathelyi székesegyház oltárképei (főoltárkép: Mária látogatása, háborús sérült, vázlata: Pannonhalma, Bencés Főapátság, Képtár, mellékoltárok: Szent Márton, vázlata a püspöki palotában, Szent Quirinus, vázlata: Bécs, Österreichische Galerie, 1791), ill. a mennyezethez készült vázlatok (Angyali üdvözlet; Mária bemutatása, 1794, Bécs, püspöki palota, Mária születése, 1795, Prága, Národni galerie) az új stílus hazai igényéről tanúskodnak. A monumentális egyházi művek és profán dekorációk mellett ~ mitológiai és zsánerképeket is festett, amelyeken velencei, majd holland hatás érvényesül (Szépművészeti Múzeum; Bécs, Österreiche Galerie). Foglalkozott rézkarccal (Das Bild der Duldung, 1785), műveit metszetekben reprodukálták (Jakob Matthias Schmutzer). Életművében külön vonulatot alkotnak rajzai és nagyszerű színvázlatai (többek közt: Bécs, Albertina, Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria). Nagy műhelyt foglalkoztatott – Magyarországon Felix Ivo Leichert (1727–1812), Martin Michlt (1790–1803 k. működött), Joseph Winterhaltert (1746–1807), Andreas Zallingert (1738–1805), késői munkáin szembeötlő a segédek nagymérvű közreműködése. Halála után teljes egészében tanítványaira maradt a szombathelyi székesegyház freskóinak kivitelezése.