PAIZS GOEBEL Jenő

1915–16-ban az Iparrajziskola üvegfestő részlegében tanult. 1916–24 között a Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadar, majd » Réti István [2] növendéke. 1922–23-ban megkapta a » Szinyei Merse Pál Társaság [3] ösztöndíját. 1924-ben Nemes Marcell-ösztöndíjat kapott. 1924–26-ban Barbizonban dolgozott. Párizsban Cézanne és Giorgio de Chirico gyakorolt rá nagy hatást. 1925-ben gyűjteményes kiállítása volt a párizsi Galerié Zodiaque-ban. 1926-ban » Nagybányá [4]n alkotott. 1926–27-ben a Szinyei Társaság kitüntető elismerésében részesült. 1928-ban a Szentendrei Festők Társaságának egyik alapító tagja volt, és megkapta a Szinyei Társaság tájképdíját. 1929-ben a barcelonai világkiállításon ezüstérmet nyert, valamint a Szinyei Társaságtól Nemes Marcell-díjat kapott. 1925–26-ban, ill. 1935-ben az Ernst Múzeumban, 1943-ban az Alkotás Művészházban szerepeltek kiállításon művei. A negyvenes években a » KUT [5] és a KÉVE tagja lett. 1948-ban a Fővárosi Képtárban, 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendeztek emlékkiállítást alkotásaiból. Kezdetben » Paál László, [6] majd a fiatal » Szőnyi István [7] hatott művészetére (Asztalra támaszkodó önarckép, 1926, Magyar Nemzeti Galéria; Szent Sebestyén, 1927, Magyar Nemzeti Galéria). A húszas évek végén vékony, hajlékony vonalakkal operáló, a képsíkot zománcos, tiszta felületekkel kitöltő festésmódot alkalmazott. Művészetében 1930 körül következett be fordulat. A fény-árnyék kontraszttal plasztikus hatást keltő műveit dekoratív, gondosan szerkesztett stílus váltotta fel. Szimbolikus elemekkel, metafizikus terekben jelenítette meg a nemzetközi szürrealizmus vonulatába illeszkedő kompozícióit. Ezeken a festményeken furcsa vegetációk, mítosszal és varázslattal teli fantáziavilág jelenik meg. Színei és dekoratív megjelenítésmódja üvegfestői tanulmányaira vezethetők vissza. Ugyanakkor e sajátos álombirodalomban, egy, a napi aktualitások és gondok által nem sújtott, árkádiai létforma vágyképe fogalmazódik meg, amely szimbolikus menedék és egyben a fenyegetettség jelképe is a háború felé sodródó Európában. E művek közé tartozik egyik legismertebb festménye, az Aranykor (1931, Magyar Nemzeti Galéria), vagy 1932-ben festett Csendélete (Pécs, Janus Pannonius Múzeum Modern Képtára). A művészetében bekövetkezett változásban közrejátszhatott » Csontváry [8] 1930-as gyűjteményes kiállításának hatása, és ezen keresztül a naivok, különösen Henri Rousseau művészete felé forduló érdeklődése is. A harmincas évek második felétől ismét módosult stílusa. Művészetéből elmaradtak a fantasztikus elemek, és témái nagyobb részét Szentendre szolgáltatta, ahol haláláig élt. Témakörei a környező világ, önarcképek (Tágra nyílt szemű önarckép, 1943, magántulajdon) és egyszerű szentendrei motívumok, majd egyre több cirkuszi jelenet. Ezzel egy időben festésmódja oldottabbá, kifejezésmódja expresszívebbé vált, és levegősebb atmoszférikus hatások jelentek meg képein (Havazik, 1939, magántulajdon; Lola a kertben, 1942, magántulajdon). A reflexes, lazúros festés mögött azonban egyre mélyrehatóbb és szomorúbb ember- és valóságlátás húzódik (Vízió, 1944, magántulajdon).