A kísérleti vagy experimentális film elnevezés nem egy pontosan behatárolható irányzatot vagy módszert jelöl, hanem a filmművészet határterületein végzett különféle avantgárdista kezdeményezések összefoglalására szolgál. Olyan törekvésekről van szó, melyek valamilyen módon kikezdik, kérdésessé teszik a történelmileg adott filmezési mód addig érintetlen, magától értetődőnek tartott alapjait, s ezen keresztül általában arra a kérdésre keresik a választ, hogy mi is a film tulajdonképpen. Mivel az uralkodó filmezési mód, amelyet az experimentalisták kétségbe vonnak, időről időre változik, és a különféle, egymással gyakran párhuzamosan működő mozgalmak is a film más-más elemét veszik elemzésük tárgyául, az experimentális törekvések egész tömegével állunk szemben.A független film és az egyszemélyes film elnevezés a kísérletek társadalmi-gazdasági szempontját hangsúlyozza. Az experimentális film kialakulásának anyagi feltétele az volt, hogy egy-egy alkotó vagy alkotói csoport a nagy intézményektől függetlenül, saját költségén és saját elképzelése alapján nyúljon a filmhez. Erre szélesebb körben csak az 50-es, 60-as években kerülhetett igazán sor, noha a kísérleti filmezés előzményei egészen a 20-as évekig visszanyúlnak (Richter, Eggeling, Man Ray, Moholy-Nagy, Duchamp, Léger, Dali, Buñuel stb.).A többi elnevezés, melyek közül itt csak a legfontosabbakat említjük meg, inkább a kísérleti film esztétikai és módszertani mozzanatait emeli ki. Az antiilluzionista film a médium illúziókeltő vonásait elemzi vagy leplezi le, a strukturális film egyedüli témája maga a film mint a látható-tapintható valóságtól független, annak reprodukálásától mentesített képződmény, a nem-narratív és az absztrakt film a médium irodalmiassága ellen áll ki: történetek mesélése helyett nonfiguratív elemek tisztán vizuális játékát nyújtja. Végül az expanded cinema (kiterjesztett mozi) a több vetítővel, több vászonra, többféle technika alkalmazásával bemutatott műveket foglalja össze. Egyes szerzők az experimentális film fogalomkörébe sorolják még az » underground film [2]et is, de ez inkább a hatalommal szembenálló életmód kifejezője volt, tehát főleg tartalmával hatott, azonban tagadhatatlan, hogy a 60-as években formailag is sok újat hozott. Az experimentális filmeknek igen kicsi a közönsége. Általában nem is mozikban, hanem kisebb filmklubokban, kamaratermekben és a kísérleti filmezés támogatására létesített intézményekben mutatták be őket. Ez azonban nem akadálya annak, hogy hassanak a "profi" filmrendezőkre is, s legjobb formai újításaik megszelídülve, kicsinosítva, letompítva visszakerüljenek abba a közegbe, amelynek ellenében megszülettek: a kommersz moziba, a videóklippekbe, sőt a reklámfilmekbe is.A kísérleti filmezés fontosabb képviselői: Peter Gidal, Stephan Dwoskin, Andy Warhol, Stan Brakhage, Malcolm LeGrice, Michael Snow, Jonas Mekas stb.A magyar experimentális film nemzetközileg is számon tartott és elismert műhelye volt a budapesti Balázs Béla Stúdió, a mozgalom élgárdájába pedig elsősorban a következők tartoztak, ill. tartoznak: Bódy Gábor, Erdély Miklós, Hajas Tibor, Háy Ágnes, Maurer Dóra, Szentjóby Tamás, Szirtes András.
(Sebők Zoltán)