A kísérleti vagy experimentális költészet (experimental poetry) különféle irányzatai a hagyományos irodalmi, képzőművészeti és zenei műfajok határterületén jöttek létre. Történeti funkciójuk az egymástól elszakadt művészeti ágak új kapcsolatának megteremtése és a meglévő művészeti közegekben rejlő lehetőségek feltárása, illetve új célok szolgálatába állítása. Az írás megjelenésétől napjainkig folytonosak azok az elképzelések, melyek az írásjegyeket nem pusztán a gondolat helyett álló képződményeknek tekintik, hanem önálló materiális létüket, látható formai minőségeiket, térbeli elhelyezkedésüket, a jelentéstől független kifejezési energiáikat is számításba veszik. A kísérleti költészet előzményei ilyen értelemben egészen az egyiptomi hieroglifákig vezethetők vissza, s ősei közé sorolhatók az akrosztichonok (a versszakok vagy a sorok kezdőbetűi egy nevet vagy egy mondást adnak), a középkori bűvös négyzetek stb. Azzal egy időben vagy azt megelőzően, hogy a szabadversben a gondolat roncsolni kezdte a kötött versformát, a vizuális oldalról is megindult a támadás. A századelő jelentősebb ilyen irányú törekvései közé tartoznak Apollinaire egyes versei, melyeknek a sorai úgy vannak tördelve, hogy a betű egyszerre szerves szójelentést és önálló képet alkot (ez az úgynevezett vizuális költészet vagy képvers XX. századi alaptípusa), a futuristák és a dadaisták, bízva a szóalak önálló erejében, eltávolították mögüle a jelentést, Kassák és Moholy-Nagy absztrakt képverseket írt, Majakovszkij és El Liszickij képzőművészeti és agitatív feladatként értelmezte a tipográfiát, a kubisták nyomtatott szövegeket ragasztottak festményeikbe stb. A század első két évtizedében létrejöttek a kísérleti költészet alapvető irányzatai, bár egyelőre a különféle izmusokba ágyazódva.A modern értelemben vett experimentális költészet az 50-es évektől kezdve bontakozott ki, s fejlődését nagyban elősegítette a betű-motívumokat is használó » pop-art [2], az érdeklődését szinte mindenre kiterjesztő » fluxus csoport [3], és nem utolsó sorban a tudományos elméleti kutatások. A kísérleti költészet egy-egy tendenciájának jelölésére számos kifejezés honosodott meg a művészeti irodalomban. A konkrét költészet megnevezés (első ízben E. Gomringer használta 1951-ben) azokat a "költeményeket" foglalja össze, melyeknél az elsődleges esztétikai hordozó nem a szavak mögötti jelentés, hanem az írott vagy beszélt nyelv-nyersanyag a maga közvetlenségében. A spacializmus, vagyis "térbeli költészet" (a francia P. Garnier nevéhez fűződik) az írásjegyek és írásjelek háromdimenziós elrendezésére vonatkozik, a lettrizmus a betűkkel és kalligráfiával dolgozó festészeti és grafikai irányzat, a fónikus költészet a nyelvi fonémák és egyéb hallható effektusok esztétikai célú hasznosítását jelöli. A kibernetikus költészet a számítógép felhasználásával készülő versek gyűjtőneve, az anonim költészet pedig a mindennapi élet utólag költőinek tekintett névtelen alkotásait (falfirkák, fényreklámok, véletlenül egymás mellé kerülő plakátok szövegösszefüggései, tetoválások stb.) jelenti.A kísérleti költészetnek még számos különféle típusa van, hiszen szinte minden alkotó másképp jelöli a maga irányzatát, gyakran versciklusonként váltogatva az elnevezést. Az osztrák Ernst Jandl szerint például experimentális költemények írására végtelen számú módszer lehetséges, de a legsikeresebb módszerek mégis azok, melyeket csak egyszer lehet fölhasználni: így a költemény azonos azzal a módszerrel, amely létrehozta. Az ismertebb magyar írók és költők közül többen kísérleteztek vizuális irányban is (például Tamkó Sirató Károly és Tandori Dezső), de a műfaj legjelentősebb középpontja évtizedeken át a párizsi Magyar Műhely társasága volt (élén a szerkesztőkkel, Bujdosó Alpárral, Nagy Pállal és Papp Tiborral), ugyanakkor a vajdasági » Bosch+Bosch Csoport [4] egyes tagjai is sokat tettek a műfaj meghonosodása érdekében (mint például Csernik Attila, Ladik Katalin, Szombathy Bálint stb.). Magyarországon a József Attila Kör Ver(s)ziók címmel önálló kötetben jelentette meg 1982-ben a fiatal szerzők alkotásait.
(Sebők Zoltán)