ABRAMOVIČ, Marina

http://www.youtube.com/watch?v=Abk44swuaro&feature=related [2]

1965-ben mutatják be Truck Accidents [Vasúti szerencsétlenségek] c. művét Belgrádban, a Workers' Union Centerben [Munkások Uniójának Központja], valamint a Youth Cultural Centerben [Ifjúsági Kulturális Központ]. 1965-1970-ig a belgrádi, majd 1970-1972-ig a zágrábi Szépművészeti Akadémián tanul. 1973-1975-ig a Novi Sad-i Szépművészeti Akadémia tanára.

Festőként kezdi pályafutását, később azonban a konceptuális művészet, a hanginstalláció és a performance felé fordul. Munkája során rituális szintre emeli az egyszerű, mindennapi tevékenységeket, s egy különleges mentális síkot nyilvánít meg. 1973-1974-ben Rhythm [Ritmus] címmel sorozatot mutat be, melyben saját testének és elméjének korlátait igyekszik felderíteni. A sorozat középpontjában az elhagyatottság, ill. a cselekvéseinket irányító, olykor kényszerítő erők feszültségei állnak. A Rhythm 2 esetében például olyan szereket vesz be, amelyek rángógörcsöt és rohamokat okoznak. A Rhythm 5-ben egy csillag alakú égő fakeret belsejébe fekszik. Miután a tűz elemészti a körülötte lévő oxigént, eszméletét veszti, és az aggódó közönség siet a segítségére. A Rhythm 0-ban arra kéri a nézőket, hogy tegyenek vele bármit a rendelkezésükre bocsátott 72-féle tárgy (toll, olló, lánc, balta stb.) valamelyikével. 1975-ben előadja a The Lips of Thomast [Tamás ajkai], melyben megsebzi, megüti és megfagyasztja magát. Alkotásait eleinte fekete-fehér fotókon, ill. írott formában, 1976-tól már videón rögzítik.

1975-ben Amsterdamba költözik, ahol találkozik Uwe Laysiepennel (ismertebb nevén Ulayjal), akivel 1988-ig együtt él és dolgozik. A kettős princípiumok ellentéteit, a kultúrán túlmutató társadalmi tapasztalataikat, valamint az ősi kultúrák hatását dolgozzák fel közös performance-aikban. A 70-es évek végétől egy rendőrségi Citroënben laknak, s ez az életmód összevág azzal a meggyőződésükkel, mely szerint az elme és a lélek felszabadítása csakis fizikai nélkülözés árán lehetséges. A Light/Dark [Világosság-sötétség] c. performance-ukban (1977) erős fényben, sarkukon ülve pofozzák egymást, míg valamelyikük abba nem hagyja. 1980-1983 között ausztráliai bennszülött törzsekhez látogatnak el, majd a Szaharába, a Tar, ill. a Góbi sivatagba utaznak. Az ott töltött idő alatt a fizikai helyett a mentális sík válik hangsúlyosabbá számukra. A 80-as évek első felében a pár Nightsea Crossing [Az éjjeli tenger átkelése] címmel mutat be performance-okat, melyek során órákig, sőt akár tizenhat napig is némán és mozdulatlanul ülnek valahol. Két évig utazgatnak Kínában, majd 1988-ban közel három hónap alatt végigjárják a nagy falat, az ellentétes végeiről indulva egymás felé. Találkozásukkor formálisan lezárják kapcsolatukat.

1989-ben kvarcból és más ásványokból kezd szimbolikus jelentésű objekteket készíteni. Meditatív installációiban egyéni és közösségi tudatállapotokat kapcsol egymásba. Számos objektje megkívánja a szemlélők részvételét is: kőlépcsőre ülhetnek, ill. állhatnak vagy ásvány cipőkbe bújhatnak stb. 1989-ben Charles Atlas segítségével hozzálát a Biography [Életrajz] megalkotásához, melyet 1992-ben mutat be. Az előadásonként változó mű a művész korábbi performance-ainak élő újrateremtése sűrített formában.

1995-ben bemutatja a Cleaning the Mirror #1 [A tükör megtisztítása] c. háromórás, kísérteties performance-át, melyben tisztára súrol egy koromlepte emberi csontvázat. Metaforikus előadása felidézi a tibeti halotti rítusokat, s ezzel együtt az ember saját halandóságával való eggyé válását. Nagy érdeklődést tanúsít az elme hatalma iránt: tanulmányozza a keleti miszticizmust, a zen buddhizmust és a spiritualitás más formáit.
A 2002-ben készült The House with the Ocean Viewban [Az óceánra néző ház] tizenkét teljes napra beköltözik a New York-i Sean Kelly Galleryben ideiglenesen kialakított térbe, közszemlére téve minden tevékenységét.

1990-1991-ben a berlini Hochschule der Künste és a párizsi Académie des Beaux-Arts, 1992-ben pedig a hamburgi Hochschule für Bildende Künste tanára. Egy workshop alkalmával azt kéri hallgatóitól, hogy a nyolc napból négyet böjtöljenek végig. 1992-1993-ban a Deutscher Akademischer Austauschdienst Berliner Künstlerprogramm ösztöndíjasa.

Műveiből számos múzeum rendez egyéni kiállítást, többek között a berlini Neue Nationalgalerie 1993-ban, az oxfordi Museum of Modern Art 1995-ben, valamint a genti Museum voor Schone Kunsten Gent 1997-ben. Számtalan egyéni performance-a tartalmazza az 1992-es kasseli documentán bemutatott Biography, valamint a velencei biennálén előadott Balkan Baroque prezentációit. Az utóbbi megkapta a biennále Leone d'Oro-díját. 1998-tól a Contemporary Art Museum (Kitakjúsú, Japán) vezetőségi tagja. 2003-ban Alsó-Szászország tartományi kormánya a Niedersächsicher Kunstpreis-zal jutalmazza. Amsterdamban él és dolgozik.