ACCONCI, Vito

[1]

akcióművész, szobrász

1962-1964-ig a University of Iowán tanul Amesben, majd szabadúszó újságíró és a New York-i School of Visual Arts tanára lesz. Költőként indul, de érdeklődése a 60-as évek második felében a performance, a hanginstalláció és a videoművészet felé fordul. Irányt változtat, hogy "meghatározza testét a térben, talajt találjon önmagának - másképpen, mint költőként". A koncept és a body art úttörői közé tartozik.
Első performance-ai (Claim [Követelés], 1971; Seedbed [Ágyás], 1972) szélsőségesen ellentmondásosak, áthágják a közönség és az előadó, a nyilvános és a privát tér között feltételezett határokat. Saját testét használja médiumként, s a performance során összeköti a saját és nézői figyelmét. Az intimitás, a bizalom, a hatalom mozgató erőit vizsgálja folytonosan, s közben saját teste helyett egyre inkább az emberek között megnyilvánuló kapcsolatok, cselekvési formák kezdik foglalkoztatni (Pryings [Kíváncsiskodók], 1971). Extrém módon szembesíti közönségét olyan egzisztenciális tapasztalatokkal, mint a félelem, a szorongás, a bátorság vagy az agresszió. A kamera elé beállított performatív terei később kulturális és politikai üzenetek hordozóivá válnak (Red Tapes [Vörös szalagok], 1976). Audio- és videoinstallációi a kiállítótereket közösségi találkozóhelyekké változtatják. A 70-es években építészeti jellegű műveket és installációkat készít közterekre, emellett táj- és bútortervezéssel is foglalkozik. A 80-as évek végén létrehozza az Acconci-stúdiót, egy építészekből álló csapatot, mely közterekre, utcákra, plázákba, parkokba, csarnokokba tervez projecteket. Munkáival a művészet határait kiterjeszti a kiállítótermek és múzeumok falain túlra, a nyilvános, közösségi terekig.
Bármihez nyúl is művészi pályája során - legyen az költészet, fotó, performance, film, videó, installáció, építészet -, mindvégig önmagát, az egyént kutatja. Ami saját testének térben való vizsgálatával kezdődik - hogyan viszonyul egy adott környezethez, és az hogyan hat azután vissza rá -, az később magának a térnek a létrehozásában csúcsosodik ki. Művészetének állandó témája a privát és a nyilvános szféra közötti kapcsolat, az egyén részvétele az őt körülvevő világban.