BÁLINT Endre

1930-1934 között Iparművészeti Iskola, reklámgrafikai szakképzés; 1935: Vaszary János magániskolájában; 1936: Aba Novák Vilmosnál tanult. 1960: Illusztrációs pályázat I. díj, Edinburgh; 1971: Grafikai Biennálé III. díj; 1972: In memoriam Bartók pályázat fődíja, Debrecen; UNESCO Nemzetek díja, Cagnes-sur-Mer; 1973: Grafikai Biennálé III. díja, Miskolc; 1973: érdemes művész; 1975: A Munka Érdemrend arany fokozata; 1982: kiváló művész; 1985: Kossuth-díj. 1957-1961 közötti párizsi tartózkodásától eltekintve Budapesten élt. Meggyőződéssel készült reklámgrafikusnak, csak grafikai tanulmányainak vége felé kezdett egyre szenvedélyesebben érdeklődni a festészet iránt. 1934-ben ismerkedett meg Vajda Lajossal, és barátsággá mélyülő kapcsolatuk megerősítette Bálintot festői törekvéseiben. 1936-tól járt Szentendrére, ahol Korniss Dezső és Vajda Lajos köré csoportosuló fiatal művészek közé tartozott. Bár már 1938-ban gyűjteményes kiállítást rendezett, 1945-ig terjedő pályafutását nehéz megítélni, mert festményeinek zömét sajátkezűleg semmisítette meg. A fennmaradt műveken a vastag, sötét kontúrok közé szorított motívumok instabil, zaklatott kompozíciókba feszülve a látvány expresszív átírásának szándékáról vallanak, egyben Czóbel Béla festészetének hatását tükrözik (Szobám Bindorferéknál, 1937). Fiatalkori művei közül alig néhány utal érett korszakára, köztük az üldözött zsidók sorsát megjelenítő Gyertyafénynél c. linómetszet-sorozat lapjai (1939-1941), amelyeken később is használt, asszociatív erejű motívumok, motívumtöredékek jelképpé tisztulva épülnek be a kompozícióba. A háború és munkaszolgálat megpróbáltatásai után, 1945-ben az újrakezdés lendületével kapcsolódott be a művészeti életbe: a Szociáldemokrata Párt Dekorációs Osztályának vezetője, valamint a Munkás Kultúr Szövetség Képzőművészeti Szakosztályának titkára lett és alapító tagja az Európai Iskolának. Festészetében a régi tendenciák folytatódása mellett új vonás a háborús emlékképek felidézése az erőteljes gesztusokkal festett, halottakat, deportáltakat ábrázoló festményeken. 1947-ben Párizsban tanúja és résztvevője a második szürrealista világkiállításnak. Ennek hatására az 40-es évek végén és az 50-es évek elején képzeletbeli lények: manók, koboldok, antropomorf organikus lények népesítik be képeit. Alkotói válságában, az 50-es évek közepén tudatosan fordul Vajda transzparencia módszeréhez. A rajzokon - amelyeken elindul képi fantáziájának felszabadítása felé - egymásra montírozva már megjelennek későbbi jellegzetes motívumai: lófejes cégér, kerékforma, sváb és arab asszonyok képeinek fragmentumai (Falu éjjel, 1954). 1956 novemberében megválasztják a Magyar Képzőművészek Szövetségének titkárává, így közreműködik az 1957-es Tavaszi Tárlat megrendezésében, majd Párizsba utazik. 1958-ben jelenik meg az Édition Labergerie kiadásában ~ több mint ezer illusztrációjával a Jeruzsálemi Biblia. A megfeszített munka kényszerében, a sziluett hatásokra építő bibliai ábrázolásokban vizuális ötletek sokasága ölt testet, és ez jótékonyan befolyásolja saját stílusának kialakításában. 1959-től egymás után születnek jelentős festményei, köztük a Vándorlegény útrakél (1959), a Csodálatos halászat (1960), a Népligeti álom (1960), Itt már jártam valaha I-II. (1960). A szürrealizmus kései változatához sorolható műveken soha nem látott, belső tájakon a gyermekkor és a múlt nosztalgiával átitatott, ismerős emlékkép-töredékeinek sablonjai az álom és az emlékezés logikája szerint keverednek az ismeretlen, titokzatos, sokszor félelmet keltő figurációkkal, alakzatokkal, hogy egy elmondhatatlan történet szereplői legyenek. A sokszor vízszintesen elnyúló, nemegyszer öreg, mulandóságot sugalló deszkalapokra festett képeken a tudatosan ritmizált geometrikus és organikus színfoltok kemény áttűnéseit a faktúra érzékeny kezelése avatja líraivá. Párizsból hazatérve töretlenül folytatódik a megtalált képi világ építése. A 60-as évek végén, a 70-es évek elején az epikus jelleget felváltja a művész szimbólumértékű motívumainak felmutatása (Triptichon ikonosztáz, 1974). A megszokott, eredeti összefüggéseikből kiszakított, különös párbeszédet folytató elemek a főszereplői a festményeknél ironikusabb hangvételű montázsoknak (A lyuk mindenkié, 1959) és sokszor groteszkebb objekteknek is (Merde la chaise?). Több kötetben megjelentetett írásai, illetve visszaemlékezései a kor művészeti életére vonatkozó fontos források.

Írásai
Konstruktív tendenciák a magyar művészetben, Magyar Műhely, 1968/28.
Hazugságok naplójából, Budapest, 1972
Életrajzi törmelékek, Budapest, 1984
Sorsomról van szó, Budapest, 1987.

Egyéni kiállítások
1938 • Tamás Galéria, Budapest
1942 • Ámos műterem, Budapest
1946 • Európai Iskola, Budapest
1947 • Galerie Creuze, Párizs • Európai Iskola, Budapest (kat., bev. tan. • Mezei Árpád)
1948 • Európai Iskola, Budapest
1957 • G. Espace, Haarlem
1958 • Galerie t'Oud, Wevershuys, Amersfoort • Palais des Beaux-Arts, Brüsszel
1959 • Galerie Furstenberg, Párizs • Galerie Art et Tradition Chrétienne, Párizs • Galerie les Contemporains, Brüsszel
1960 • Galerie les Contemporains, Brüsszel
1961 • Galerie "1. bis quai aux fleurs", Párizs
1962 • Műterem-kiállítás, Clamart
1963 • Jókai Klub, Budapest
1964 • Színművészeti Főiskola, Budapest
1965 • Rákosligeti Művelődési Ház, Budapest
1967 • Hazafias Népfront Klub, Budapest • Balassa Múzeum, Esztergom • Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest
1968 • Galerie Anne Colin, Párizs • Magyar Építőművészek Szövetsége, Budapest
1970 • Modern Magyar Képtár, Pécs • Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
1971 • Győri Műcsarnok, Győr
1972 • Herman Ottó Múzeum, Miskolc • Műcsarnok, Budapest (gyűjt., kat.)
1973 • Uitz Terem, Dunaújváros
1974 • Móra Ferenc Múzeum Képtára (kat.), Szeged • Közgazdasági Egyetem Klubja, Budapest
1975 • Művésztelepi Galéria [Korniss Dezsővel], Szentendre • Magyar Intézet, Varsó
1976 • Somogyi Képtár, Kaposvár • Iparművészeti Múzeum, Budapest
1977 • Jókai Klub, Budapest • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza
1979 • Műhelykiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, Helikon Galéria, Budapest • Erkel Ferenc Múzeum, Gyula • Könyvtár, Szombathely
1980 • Bartók Művelődési Központ, Szeged
1981 • Megyei Művelődési Központ, Eger • Csontváry Terem, Pécs • Madách Imre Művelődési Központ (kat.), Vác • Szentendrei Képtár (gyűjt., kat.) • Uitz Terem, Dunaújváros • Nádasdy-vár, Sárvár
1982 • Szentendrei Műhely Galéria, Szentendre (kat.) • Vigadó Galéria, Budapest (kat., bev. tan. • Szabadi J.) • Óbudai Pincegaléria (kat.) • Erzsébetvárosi Művelődési Ház, Budapest
1983 • Miskolci Galéria, Miskolc • Debreceni Képtár, Debrecen • Fészek Klub, Budapest • Gulácsy Galéria, Budapest
1984 • Műcsarnok, Budapest (gyűjt., kat.)
1985 • Megyei Művelődési Ház és Ifjúsági Központ (kat.), Szolnok • Collegium Hungaricum, Bécs • Szentendrei Műhely Galéria, Szentendre • Magyar Intézet, Varsó • Csikász Galéria, Veszprém
1986 • Művészetek Háza, Szekszárd
1992 • Montázs, Szent István Király Múzeum [Vajda Lajossal, Jakovits Józseffel, Ország Lilivel], Székesfehérvár (kat.)
1994 • 22 kép Szerb Antalné hagyatékából, Pegazus-Art Galéria, Erdész Galéria Szentendre
1995 • Montázsok, Vigadó Galéria, Budapest
1998 • Vintage Galéria, Francia Intézet, Budapest
1999 • Ráday Galéria, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások
1938 • Szinyei Merse Társaság Fiatalok Szalonja
1940, 1941, 1942 • Képzőművészek Új Társasága kiállítása
1942 • A Szabadság és a Nép, Vasas Székház
1945 • Szocialista és munkás képzőművészek tavaszi kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest • A Magyar Szociáldemokrata Párt Képzőművészeinek Társasága és meghívott művészek kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
1946 • Fiatal magyar képzőművészek, Fővárosi Képtár, Budapest
1947 • Magyar Művészhetek reprezentatív képzőművészeti kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest • A művész két arca, Alkotás Művészház, Budapest • Ötven művész kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest • Képzőművészetünk a felszabadulás óta, Fővárosi Képtár, Budapest • a KORTÁRS képzőművészeti kiállítása, Budapest; Exposition Internationale du Surréalisme, Galerie Maeght, Párizs • Réalité Nouvelle, Musée d'Art Moderne, Párizs
1956 • a Hetek művészcsoport kiállítása, Keresztény Múzeum, Esztergom
1961 • Groupe Saint-Luc, Párizs
1973 • Galerie F 15 (NOR)
1981 • Bartók Béla jubileumi kiállítás, Duisburg.

Művek közgyűjteményekben
Ferenczy Múzeum, Szentendre
Fővárosi Képtár, Budapest
Herman Ottó Múzeum, Miskolc
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Szombathelyi Képtár, Szombathely.

Irodalom
Román J.: ~, Budapest
(E. A.): ~ és Andrássy Kurta János, Újság, 1938. november 1.
Szegi P.: ~, Tér és Forma, 1947/1.
K. L.: Két kiállítás, Kortárs, 1947/6-7.
Dévényi I.: Látogatás ~nél, Jelenkor, 1964/5.
Passuth K.: ~ művészete, Kortárs, 1964/6.
Szabó J.: ~ kiállítása, Művészet, 1964/8.
Szabadi J.: ~, Művészet, 1965/ 7.
Passuth, K.: ~'s Painting, New Hungarian Quarterly, 1965/18.
Mándy, S.: ~, Desclée de Brouwer, 1966
Dévényi I.: ~ festményei, Művészet, 1967/10.
Bodri F.: ~ művészetének megközelítése, Látóhatár, 1967/12.
Passuth K.: ~ festészete, Új Symposion, 1968/33.
Szabadi J.: ~, Budapest, 1969
Perneczky G.: Egy álom maradványai, Élet és Irodalom, 1970. március 28.
Rózsa Gy.: A Bálint-ügy vége, Népszabadság, 1973. január 14.
D. I.: Bálint-kiállítás a Műcsarnokban, Vigilia, 1973/3.
Nagy, Z.: From Pictures to Objects. ~'s Exhibition in the Museum of Applied Arts, New Hungarian Quarterly, 1976/6.
~ művészetéről, Művészet, 1977/6.
Mándy S.: Emberi formában a csend. Kísérlet ~ képvilágának megközelítésére, Jelenkor, 1977/11.
Szabadi J.: Montázsok, Budapest, 1979
Vadas J.: ~ változásai, Budapest, 1980/4.
Lóska L.: ~ fotómontázsai a Fészek Galériában, Művészet, 1983/4.
Mándy S.: ~ összegyűjtött lélegzetvételei, Életünk, 1984/1.
Bodri F.: A Tisztaság könyvétől a Hazugság naplójáig. ~ hét évtizede, Művészet, 1985/2.
Áts, E.: Eine Kathedrale der unseren Befreiung. Der imaginarische Maler E. Biennálé, Pannonia, 1985/3-4.
Mándy S.: Oly távol s oly közel, Magyar Hírlap, 1994. október 29.
Levendel L.: "Élek a haláltól". ~re emlékezem, Kritika, 1994/10.

Bővebb életrajz

Édesapja Bálint Aladár neves zene- és műkritikus, anyai nagybátyja Osvát Ernő, sógora Szerb Antalvolt. Házassága révén rokoni kapcsolatba került Vajda Lajossal is. Otthonukban gyakori vendégek voltak az írók, költők és művészek; Gulácsy-, Kmetty-, Márffy-képek között nőtt fel, de apja elvesztésével gyökeres változás állt be életkörülményeiben. Tizenegy évesen árvaházba került, és az ott átélt megaláztatás, lelki szenvedés emléke élete végéig elkísérte. 1930–1934 között az Iparművészeti Iskolában tanult, reklámgrafikusnak készült. Ez alatt az idő alatt részt vett a Kassák Munka-köréből kivált baloldali fiatalok mozgalmában. (Ekkor kötött barátságot a Robert Capa néven világhírűvé vált fotóssal, Friedmann Endrével, akivel később Párizsban találkozott újra.) Húszéves koráig csak a reklámgrafika érdekelte, Párizsba is Cassandreés Paul Colin vonzotta.

A francia fővárosba 1934 nyarán érkezett meg, rokonaitól kölcsönkért pénzből. „A Boulevard Raspailon csatangoltam, s miközben cigarettavég után nyúltam, tekintetem egy könyvkereskedés kirakatát pásztázta végig, és ott különös kis rajzokon akadt meg: Picasso, Braque, Modigliani finom és izgalmas grafikáin.” A nélkülözések között eltöltött három hónap után úgy tért vissza Budapestre, hogy elhatározta, festő lesz. Hazaérkezése után nem sokkal, 1934 őszén az OMIKEmenzáján megismerkedett Anna Margittal és Ámos Imrével. Barátságuk megerősítette elhatározását, és 1935-től Vaszary János magániskolájában, 1936-tól Aba- Novák Vilmosnál tanult. Vaszarynál találkozott Vajda Lajossal, akit később legnagyobb mestereként emlegetett.

A harmincas évek második felében Bálint Szentendrén és Szigetmonostoron dolgozott Vajda Lajossal és Korniss Dezsővel. 1938-ban jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, de nem vették fel. Két héttel később, a Tamás Galériában, Andrássy-Kurta János szobrász társaságában megrendezte első kiállítását. Bíráló hangú, de folytatásra biztató kritikák jelentek meg a művészről, írt róla Kállai Ernő és a Nyugat műkritikusa, Farkas Zoltán is, aki szerint: „Bálint Endre, a festő, tehetségesen, de kissé még tapogatózva keresi magát. Grafikájában kifejezőbb és erősebb, festészetében bizonytalanabb. De itt is vannak ötletes meglátásai, vannak már bensőséges hangjai, amelyek ki-kicsendülnek ama festményeiből is, amelyekben ma még több az emlék, mint az önálló formateremtés.”

Bálint 1939–1942-ig a Népszava képzőművészeti rovatának vezetőjeként maga is rendszeresenírt kritikákat, és ezt a tevékenységét a háború után is folytatta. (A Párizsban kiadottMagyar Műhelyben eleinte Perczel Balázs357 néven, később saját nevén írt. Írásai, visszaemlékezései könyvalakban is megjelentek.) 1940 és 1943 között részt vett a KUT tárlatain, 1942-ben Ámos Imre műtermében állított ki, 1943-ban szerepelt az OMIKE Képzőművészeti Csoportjának kiállításán, ezután jött a munkaszolgálat, a bujkálás, majd végre a felszabadulás.

Tiszta lappal, új úton akart elindulni, ezért megsemmisítette fiatalkori alkotásait. Az Európai Iskola egyik alapító tagja lett, annak valamennyi csoportos tárlatán részt vett, és három önálló kiállítással is jelentkezett. 1947-ben Bán Bélával együtt Párizsba ment, ahol hét hónapot töltött el. Marcel Jean bemutatta André Bretonnak, és ennek a megismerkedésnek köszönhetőn részt vehetett Bán Bélával együtt a „Nemzetközi Szürrealista Kiállításonegy szürrealistának egyáltalán nem mondható képpel”. Párizsi tartózkodásuk alatt még egy jelentős képzőművészeti eseménynek, a Réalités Nouvelles-nek lehettek szereplői, sőt Beöthy István közbenjárására egyéni kiállításon is bemutatkozhatott a Galerie Creuze-ben. Hazatérése után nem léphetett nyilvánosság elé, a rózsadombi művészkolóniával együtt, otthonából (Ady Endre u. 17.) őt is kilakoltatták. A népes családot a Rottenbiller utca 1. szám alatt kijelölt lakásba költöztették.

A három művész, Bálint Endre, Vajda Júlia, Jakovits József, valamint Vajda Lajos szellemi öröksége valósággal vonzotta a fiatal értelmiségieket, és a Rottenbiller utca 1. – mára már legendás hírű – zarándokhellyé vált. Az 1956-os forradalom alatti tevékenysége miatti letartóztatás elől menekült, s egyben az alkotómunkára alkalmatlan környezetből akart kiszabadulni Bálint, amikor 1957-ben Párizsba ment. A szálláskeresésben segítségére siető régi barát, Márkus Anna (Anna Mark) bemutatta sógorának, dr. Czitrom Pálnak, aki befogadta őt epinaysur- seine-i otthonába. Bálint itt nemcsak szállásra talált, de Czitrom Pál gyűjtőkkel is megismertette, és maga is vásárolt tőle. „Párizsi korszakom létre sem jött volna példátlan segítsége nélkül.” A néhány hétre tervezett párizsi tartózkodásból öt év lett, és ez az öt év egész további munkásságát meghatározta.

Érdekes módon a magyar népi művészetben gyökerező motívumok, népi barokk elemek éppen hazájától távol kerültek felszínre és éledtek újra képein. Akárcsak annak idején Vajda Lajos, Bálint is Párizsban kezdett montázsokat készíteni. Életének talán legtermékenyebb korszaka volt ez, és sorra születtek legjelentősebb festményei. 1958-ban, hét hónapig tartó munka után, több mint ezer illusztrációjával, az Edition Labergerie kiadásában megjelent a Jeruzsálemi Biblia, amelynek első példányát XXIII. János Pál kapta meg. 1959-ben a Galerie Fürstenbergben állított ki, és az ehhez készült katalógusban francia és magyar nyelven közölte Halott mesterem, Vajda Lajos emlékének című versét. Epinay-ből gyakran járt be Párizsba, hogy régi barátaival találkozzon. (Találkozásai Rozsda Endrével többnyire összeveszéssel végződtek, de ennek ellenére újra és újra keresték egymás társaságát.) Egyéni kiállításokat rendezett Párizsban és Brüsszelben, elindult a siker útján, mégis visszavágyott Budapestre. 1962-ben tért vissza Magyarországra, és utána már csak rövidebb ideig tartó látogatásokat tett Párizsba. Néhány hónapos depressziójából kilábalva munkához látott, de ekkoriban született képein nyomott hagyott betegsége. Erre enged következtetni a sötétes színvilág, valamint a falusi temető és a lepelbe burkolt asszonyalak visszatérő motívuma. Képeihez a zsennyei Alkotóház kidobásra szánt régi padlókockáit használta fel. A festés mellett rengeteg linómetszetet, monotípiát, könyvillusztrációt készített, díszleteket tervezett, és mozaikot a Palatinus strand, valamint a Budakeszi Tüdőszanatórium számára. Ez utóbbinak éveken keresztül többhónapos lakója volt.