MÉHES László

A budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban Visky Balás László, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványa. 1967-ben szerez diplomát. Az 1960-as évek végén részt vett az IPARTERV-kiállításokon. 1971-ben állított ki először Párizsban, a Fiatalok Biennáléján. 1979-től Párizsban, illetve a fővároshoz közeli Torcyban él. 1992-ben képzőművészeti magániskolát alapított (École des Languages de l'Art Plastique de Torcy). 1995: a Salon de Maisons-Laffitte nagydíja. Még tanulóéveiben kialakította lírai, szürrealisztikus stílusát (Lacházi emlék, 1961), mellyel hamarosan a Csernus-féle szürnaturalizmushoz csatlakozott (Szentendrei háztetők, 1964). Önálló felületkezelési technikákat kísérletezett ki. Időközben az amerikai pop-art is hatott rá. Szokásává vált, hogy miniatűr képeket festett, illetve festékmaradványokból, ásványokból, apró tárgyakból kollázsokat, kis üvegdobozokat állított össze. Az 1968-as Iparterv-kiállításon tésztából és más efemer anyagokból készült objekteket állított ki (Lajoska, Lujza, Reflektor). Ugyanekkor tükrös akciót mutatott be. Az 1970-es évek elején konceptuális műveket és akciófotókat készített, környezeti és társadalmi problémák (Gyeptégla oázis, 1970; Három meditáció a legkisebb térre, 1972), illetve a tűz és a víz témája foglalkoztatták (Tűz-víz akció); Paragrafuslágyítás, 1971). 1967-től fest és rajzol hiperrealista képeket, melyek közül a Langyosvíz-sorozat (1970-től) magyar vonatkozásban radikális társadalomkritikai tettként is értékelhető, míg Franciaországban az első amerikai fotórealistákkal egy időben keltett feltűnést. Az 1970-es évek második felének női akt-torzói sajátos technikai megoldásukkal a hiperrealista látásmódot a transzparencia, a lenyomat és a festékszóró pisztoly hatásával ötvözik. A franciaországi időszakban ez a technika folytatódik, kiterjedt a csendéletekre is, és a festőeszközök ábrázolása révén szimbolikus jelentésekkel telítődött (Elfelejtett paletta, 1981; Hommage pour les outillage). 1981-től "calicot"-kat is készít: két pálca között lazán kifeszített, alapozatlan vásznakra fest plakátszerű, pop-artos témákat (Aranyásók, 1992, Hot dog, 1998), ahol a szüzsé ellentmondásba kerül a lágy, pasztelles tónusokkal, finom fény-árnyék-hatásokkal (Nagy árnykép, 1999).

Mesterei: Visky Balás László, Bernáth Aurél.

Egyéni kiállítások
1968 • Iparterv I., IPARTERV
1969 • Központi Fizikai Kutató Intézet Klub, Budapest
1972 • Csepel Galéria, Budapest
1973 • A.R.C., Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris
1977 • Óbuda Galéria, Budapest
1979 • G. Liliane Françoise, Párizs
1980 • Atelier 3, Párizs
1983 • Cité Internationale des Arts, Párizs
1985 • Exposition Banques et Sociétés Humaines I, Salon d'Epargne, Párizs
1986 • Exposition Banques et Sociétés Humaines II, Espace Lyonnais d'Art Contemporain, Lyon
1988 • G. Rié, Tokió
1989 • G. Asaga, Tokió
1992 • EuropArt, Genf
1998 • Salon d'Automne, Espace Eiffel, Párizs (egyéni kiállító)
1999 • Műcsarnok, Budapest (kat.).

Válogatott csoportos kiállítások
1969 • Iparterv II., IPARTERV
1971 • Biennale de Paris
1972 • Galerie Lara Vincy, Párizs • Manipulation du Réel, Pujols • Galerie Quatre Mouvements, Párizs
1973 • Galerie Liliane Françoise, Párizs • AARP, Párizs
1975 • Nouvelles Acquisitions, Musée d'Art Moderne, Centre Georges Pompidou, Párizs
1976 • Expozíció. Fotó/művészet, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
1977 • Galerie Lometsch, Kassel
1979 • Galerie Liliane Françoise, Párizs
1980 • Iparterv, IPARTERV 1968-1980 • Goteborgs Konstmuseum, Göteborg
1982 • Jeune Peintre, Jeune Expression, Párizs • Galerie Marcel Bernheim, Párizs • Salon de Montrouge
1982-1985 • Salon de Figuration Critique, Grand Palais, Espace Tour Eiffel, Párizs
1985 • Salon de Maisons-Laffitte
1987-1990 • Salon de Marne-la-Vallée, Noisy-le-Grand
1989 • Hommage à Iparterv, I-III., Fészek Galéria, Budapest
1991 • Figuration Critique, Moszkva • Szentpétervár • Hatvanas évek, Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1993 • Új vásárlások, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Variációk a pop artra - Fejezetek a magyar képzőművészetből, Ernst Múzeum, Budapest
1994 • Visky Balás László és tanítványai, Budapest Galéria, Budapest
1995 • Galerie Jean Castel, Párizs
1996 • Salon d'Automne, Espace Tour Eiffel, Párizs
1997 • Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest
1998 • A magyar neoavantgarde első generációja, Szombathelyi Képtár, Szombathely
1999 • Un Regard sur l'art, Josas • Búcsú a XX. századtól, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Köztéri művei
pannó (1991, Laboratoire Pharmaceutique, Bouchara).

Művek közgyűjteményekben
Fondation d'Art Contemporain du Limousin
Fondation de l'Association des Amis du Centre Georges Pompidou, Párizs
Fondation Nationale Française d'Art Contemporain
Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris, Párizs
Sárospataki Képtár, Sárospatak
Szombathelyi Képtár, Szombathely

Animációs filmek
Summa summarum, Pannónia Filmstúdió, 1979 [Kisfaludy Andrással]
Ez hetes?, Pannónia Filmstúdió, 1979 [Kisfaludy Andrással].

Irodalom
Dokumentum, Budapest, 1969-1970
Groh, K.: (összeáll.): Aktuelle Kunst in Osteuropa, DuMont, Köln, 1972
Opus International, 1973, vol. 44/45
Studio International, No. 3/1974
Kultermann, U.: Neue Formen des Bildes, Wasmuth, 1975
Sinkovits P.: ~, Budapest, 1979
Szabadi J.: Hagyomány és korszerűség, Budapest, 1987
Beke L.: (kat. bev., Olaj/Vászon, Műcsarnok, 1997)
Sinkovits P.-Rivais, J.: (kat. bev., Műcsarnok, 1999).

Bővebb életrajz

A Képzőművészeti Gimnázium elvégzése után, ahol Viski Balás Lászlótanítványa volt, 1963-ban a Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél növendéke lett. Már a főiskolai években szürrealisztikus képeket festett, és az 1961-ben készült képe, a Lacházai emlék a Csernus Tibor és köre által képviselt úgynevezett „mágikus realizmus” stílusirányzat szellemében született, és annak egyik ismert darabja lett. Méhes ebben az időben egy újfajta grafikai eljárást dolgozott ki, amit „monopol typiá”-nak nevezett el. Ennek lényege, hogy a kiválasztott tárgyat rugalmas, gyúrható masszával vonta be, majd az ebből kapott negatív formát használta fel klisének. Az így készített tárgylenyomatok fotószerű hatást adtak. Ezek az eredmények festészetének további fejlődésére is kihatottak. 1967-ben, még a Főiskola elvégzése előtt festett Vetkőző modelljét a nyugati dekandecia termékének ítélték, emiatt nem végezhette el az ötödik, diplomaszerzés utáni évet. A Fiatal Művészek Stúdiójába nem vették fel, a hivatalos tárlatok zsűrije visszautasította képeit, kizárólag „zugkiállításokon”, szűk körben mutathatta be munkáit. 1968-ban a legendás első IPARTERV- kiállítást megelőző napokban, az IPARTERV-Klubban – Erdély Miklós és Szentjóby Tamás társaságában – lépett először a viszonylag szélesebb nyilvánosság elé. Ehhez az eseményhez fűződik Tükör-akciója és a szolarizált fotók stílusában készült Csita portréja című rajzának bemutatása.

Ezt követően a modern magyar képzőművészet következő fontos állomását jelentő 1969. évi IPARTERV-kiállításon is részt vett, ahol Hétköznap című munkájával jelentkezett. Ez a kép – amelyet a közönség nagy része első ránézésre fotónak gondolt – a magyar hiperrealista festészet első megnyilatkozásának tekinthető. A Hétköznap jelentősége túlnőtt Magyarország határain is – Udo Kultermann már 1975-ben szerepeltetteNeue Formen in des Bildes című könyvében. E művét azonban a hatvanas-hetvenes évek fordulóján még igazából csak a szakma képviselői értették meg. A kispolgári elkényelmesedésre, tespedtségre figyelmeztető és azt megmosolygó Langyosvízsorozat, amelyet a hatvanas évek ironikus hangvételű, erőteljes társadalomkritikát megfogalmazó cseh filmjei inspiráltak, a nagyközönség körében is ismertté tette. A festészettel párhuzamosan performance-okra is vállalkozott, ezek egyike a Gyeptégla oázis című volt, melynek során a budapesti Felszabadulás téren (Ferenciek tere) egy darabka gyeptéglára állva „meditált”. 1972-ben afrikai útra indult, hogy ott dolgozó családját meglátogassa. Párizson keresztül kellett továbbmennie, de Párizs lebilincselte, visszatartotta. A Párizsban töltött egy év és néhány hónap sok élményt (Anton Prinner törzsasztala a Coupole kávéházban, sok érdekes találkozás René de Montaigue szalonjában és Lucien Hervéék otthonában) és fontos eseményeket hozott pályafutásában. Mély benyomást tett rá Yves Klein filozófiája és gesztusfestészete. Ebből az élményből született azután új, női akt-torzók lenyomatából továbbdolgozott sorozata, köztük 1975-ös triptichonja, az Hommage ã Yves Klein.

1972-ben a Galerie Lara Vincy és a Galerie Quatre Mouvements csoportos kiállításán vett részt. 1973-ban a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris kortárs művészeti szekciója, az A.R.C. Méhesnek és két másik fiatal művésznek, Sándorfinak és Lucio Fantinakrendezett egyidőben egyéni kiállítást. E kiállítások nyilvánvalóvá tették, hogy Méhes a nyugati világtól elzártan is képes volt lépést tartani az egyetemes művészettel. Munkásságára felfigyeltek, és több művészeti folyóirat, az Opus International, az Art Press és az Art International is írt róla. Méhes egy év múlva, 1973 őszén visszatért Budapestre, hogy hosszabb párizsi tartózkodásra kérjen engedélyt. Többszöri próbálkozás után csak 1979-ben, a Galerie Liliane François-ban sorra kerülő kiállítására sikerült újra útlevélhez jutnia, de engedélye csak háromnapi tartózkodásra szólt. Ekkor telepedett le végleg Franciaországban. Néhány hétig Sándorfi Máriánál, Sándorfi István nővérénél lakott, majd a Cité des Arts-ban kapott műtermet. 1981-ben kezdett egészen nagy méretben, szabad vászonra dolgozni. 1992-ig több mint húsz – egyik kritikusának, Yak Rivais-nek szóhasználatát idézve – „calicot”hozott létre. Míg az akt lenyomatok esetében a testre ráterített vizes vászonra vitte fel az első festékréteget, úgy ez esetben a földre fektette a nedves hordozóanyagot, és ezt itatta át híg akrilfestékkel. Az így kapott, göcsörtös felületű talajlenyomat szolgáltatta a festmény alapját.

A nyolcvanas években állami műteremlakást kapott Párizs elővárosában, Torcyban, azóta ott él. Az 1992 és 1997 között időszakban kevés képe született, mert idejét és figyelmét egy képzőművészeti iskola alapítása és vezetése kötötte le. Az 1992-ben Torcy város támogatásával megnyitott Ecole des Languages de l’Art Plastique elsőrendű feladatának a főiskolára történő felkészítést tartja. A ma is Méhes vezetése alatt álló intézmény munkájában az állandó tanárok mellett meghívott előadók is részt vesznek. Az utóbbi években a körülmények újra lehetővé tették, hogy Méhes visszatérjen az alkotómunkához. Legutolsó képeit is a sajátos technikai kivitelezés és a fotószerűség jellemzi. Az emberi alakok azonban ezúttal árnyak formájában jelennek meg redukált színskálát alkalmazó képein. Párizsi, tokiói, genfi egyéni kiállításai mellett olyan fontos csoportos tárlatokon vett részt, mint a Centre Georges Pompidou megnyitásának tizedik évfordulójára 1987-ben rendezett Carte Blanche, aSalon de Figuration Critique (1982–1985), vagy 1989-ben a Pisában, 1991-ben Moszkvában, a szentpétervári Tretyakov Képtárban és a spanyolországi Fondation Santillanában rendezett tárlatok, valamint az 1999-es műcsarnoki Búcsú a XX. századtól című kiállítás. 1999 őszén a Műcsarnok gyűjteményes kiállítást szentelt Méhesnek.