[Polónyi]
festő
(Zomba, 1911. május 11.–Buffalo [USA], 1991. május 28.)
Művészeti tanulmányait Aba Novák Vilmos irányításával kezdte. 1933-38: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere Rudnay Gyula volt. Végzése évében az évfolyamelsőnek kijáró kitüntető érmet adományozta neki a Magyar Képzőművészeti Főiskola. 1939: Szinyei-díj, Nemes Marcell utazási ösztöndíj. 1949-ben a római Nemzetközi Művésztársaság I.-díját nyerte el. A 40-es évek elején Rómába utazott, ahol 1948-tól a Galleria di Roma kiállítója volt. Ösztöndíjjal jutott el Firenzébe, ahol két éven át dolgozott. 1951-ben vándorolt ki az USA-ba. Előbb Kansas City-ben élt néhány évig, majd 1954-től rövidebb ideig Clevelandben rajztanárként működött. New Yorkban telepedett le véglegesen. 1958-ban megnyerte az országos mozaikpályázat első díját: a bevándorlás problematikáját vizsgáló, monumentális méretű, figurális mozaikot készített egy New York-i szoc. intézmény számára. Továbbra is kapott megbízásokat mozaikok tervezésére, de az 50-es évek végétől a táblaképek műfajában is ismertséget és megrendelőket szerzett. 1970-ben látogatott először vissza hazájába. 1978-ban vándorkiállításon mutatta be műveit, többek közt: Frankfurt, München, Nyugat-Berlin kiállítótermeiben. A naturalizmusból indult művészete, később a XII-XIII. századi itáliai festők tanulmányozásával alakított ki elvontabb, kifejezőbb festői nyelvet. A 60-as évektől absztraktabb formanyelvű műveket alkotott. Festészetének legjellemzőbb példái - stílusukban és témaválasztásukban egyaránt - Picasso erőteljes befolyását mutató, 2-3 figurás szürrealisztikus, drámai erejű kompozíciók (pl. Akik egyedül vannak). A mozaik műfajában nemcsak monumentális méretű fali munkákat készített, hanem sajátos szobrokat, mozaik "totem-oszlopokat" is. Jelentős grafikai életműve: lapjait mindvégig egy realistább ábrázolásmód jellemezte. Grafikáira Szalay Lajos rajzművészete hatott leginkább.
Mesterei: Aba Novák Vilmos, Rudnay Gyula.
Egyéni kiállítások
1943 • Országos Magyar Sajtókamara, Pátria Klub, Budapest
1948 • Galéria, Pozsony
1950 • Rotary Club, Firenze
1952 • Art Institute, Kansas City (USA)
1953 • ArtClub, Fost Levanworth (USA)
1955 • Art Colony, Cleveland • Cult. Institute, Wheeling (USA)
1957 • Architects' Club, New York
1960 • Angelesky Gallery, New York
1966 • Fairleigth-Dickinson Egyetem, Teaneck (USA)
1970 • Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterem, Budapest
1979 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1983 • Lincoln Center, New York
1984 • Budapest Galéria, Budapest (kat.).
Kiállítások az adatbázisban:
Válogatott csoportos kiállítások
1943 • Műbarát, Budapest
1944 • Székelyföldi ösztöndíjban részesült festők kiállítása, Műcsarnok, Budapest, Kolozsvár
1945 • Szociál Demokrata Párt Képzőművészeinek Társasága, Ernst Múzeum, Budapest
1946 • Fiatal magyar képzőművészek kiállítása, Fővárosi Képtár, Budapest
1952 • Nelson-Rockhill Center, Kansas City
1958 • Új tehetségek kiállítása, Arts Gallery, New York
1963 • Kennedy Gallery, New York
1964 • Carnegie Endownment, New York
1965 • American Council, New York
1970 • XX. századi magyar származású képzőművészek külföldön, Műcsarnok, Budapest.
Köztéri művei
Emigránsok (mozaik, 1958, Kansas City)
Igazság és Élet (freskók, Jogtudományi Egyetem, Kansas City).
Művek közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.
Irodalom
B. P.: A végtelen nagyot és a végtelen kicsit megjeleníteni. ~ Budapesten, Magyar Hírek, 1969. január 25.
SOLYMÁR I.: ~ kiállítása, Művészet, 1970/3.
PERNECZKY G.: ~, Élet és Irodalom, 1970. május 2.
FRANK J.: ~ (kat. bev., Budapest Galéria, Budapest), 1984.
LINTER S.: ~ Budapesten, Magyar Hírek, 1984. szeptember 29.
(Gyulai Gergely)
A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!