Milyen üzenete lehet annak, ha valaki tíz, majd újabb tíz év elmúltával – átalakítva bár, de – megismétli egy korábbi, akkoriban jórészt visszhangtalan kiállítását? Hogyan működnek a műtárgyak kiemelve abból a kontextusból, ahova eredetileg készültek, de amelyektől való távolságtartásuk már annak idején is célzatos volt? Lehet-e provokálni a jövő művészeti közegét azzal, hogy egy, a jelenben kiállított műben neki szóló üzeneteket rejtünk? Sugár János a tudományos kísérletek analógiáját használva reagensként tekint saját kiállításra, és a kísérletet, amelyben e reagenst a közeggel találkozóra bírja, tízévenként megismétli, vizsgálva a mű és annak környezete változásait, a jelentések elnémulását és újjak születését. Mi történik a kiállítással, ha a háborús filmek és science-fiction-ök mintájára olyan alvó ügynöknek tekintünk rá, akit a jövő bizonyos pontjain ébresztenek fel egy küldetéssel. Észrevesszük és leleplezzük vagy alkalmazkodik, és ő leplez le minket?