Artportal

Válogatás – Klasszikus kortársaink

2008-05-27 - 2008-06-26

St.art Galéria

A képzőművészeti életünket leginkább meghatározó, sok esetben műfajteremtő művek új paradigmaként alakítják a művészettörténetet. Egy-egy ilyen remekmű korszakokat indít, iskolákat teremt, és megváltoztatja a művészetről és a világról alkotott elképzeléseinket.

A kiállítóhely 2008. május 27-től június 26-ig a galériához köthető művészek életművéből a 60-as, 80-as vagy akár a 90-es évek festészetében megkerülhetetlen műveket kíván bemutatni. A válogatás célja: felmutatni és egyértelművé tenni azt az evidenciát, hogy egy-egy időszak kihívásait, törekvéseit, vagyis a kor szellemét magukban hordozó alkotások mára a klasszikus művészet részei.
Ilyen korszakos munka többek között Halász András Fekete Pápája, vagy akár Károlyi Zsigmond iskolateremtő monokróm munkái. Konkoly Gyula pedig a hazai pop-art kiemelkedő alkotója, hosszú idő után ismét az egyetemes művészet legfrissebb törekvéseihez kapcsolta a korabeli magyar művészetet.
Az újra együtt kiállító három mester régen látott alkotásaival ez a tárlat kuriózum a kortárs képzőművészeti kiállítások között. Egy-egy életmű fontos munkáinak bemutatásával évenként ismétlődő hagyományt kíván a galéria teremteni.