A földrajzi tájegységek határait nem lehet pontosan
kijelölni, elmosódnak, egymásba játszanak, ezzel új árnyalatokat hozva létre. A
természeti adottságok és az adott tájon élő emberi társadalom kölcsönhatásai
sajátos jelenségben nyilvánulnak meg: mintha egy láthatatlan erő formálná saját
arcára az adott táj létezőit.
A kortárs művészetben általában
„helyspecifikus” művek, általában installációk, vagy ideiglenesen felállított
szobrok, illetve a divatossá vált streat art anonim alkotói reagálnak a hely
szellemének kihívásaira. A Szentendrei Művésztelepi Galériában most nyíló
Genius Loci című kiállításon a Sensaria Csoportnak azon tagjai vesznek
részt, akik festészeti vizsgálódásaik középpontjában évek óta a „hely”, a „táj”,
a „tér” specifikus jelenségei állnak.
(Horváth Krisztián, Horváth Roland, Kondor Attila,
Kovács Lehel, László Dániel, Szabó Ábel) A kiállítás a „genius loci”
fenomenológiáját hat különböző nézőpont jeleníti meg. E nehezen megfogható és
mégis nagyon markáns probléma a huszadik század több gondolkodóját is
foglalkoztatta. Közülük két szerzőre utalunk röviden, mivel úgy látjuk
segíthetnek megvilágítani és értelmezni a kiállítást.
Martin Heidegger Az alkotó
tájékban a déli Fekete erdő egyik tágas, 1150 magasan fekvő völgyében, álló
kis síkunyhóról, mint a filozófus „munkavilágáról” ír. Ahol a „munka menete a
táj történéseibe mélyed bele”. A Földút című művében pedig gyermek- és
ifjúkorának földútja válik a filozófiai út allegóriájává. Az út szelíd
hatalmáról beszél, ami megvédi azon keveseket, akik képesek „meghallani
beszédét” a „készülékek lármája közepette”, amely hangzavart sokan, szinte
„Isten hangjának tartják”.
Hamvas Béla Öt
géniuszában pedig Magyarország szellemi földrajzának fölvázolásával a
társadalom és a táj kölcsönhatásai mögött a Jung-i archetípushoz hasonló erőket
lát. Öt archetipikus hatóerőt látott megnyilatkozni országunkban: az Észak a
„provincialitás” a Nyugat a „műveltség”, Délnyugat a történelemfölötti,
archaikus derű, az Erdély „Bizánc”, Alföld az „eurázsiai sztyeppék nomádság”
szellemének hatása alatt él. Amennyiben sikerül ezek szintézisét megvalósítani,
úgy ezek géniuszként, vagyis pozitív karakter-alkotóként nyilvánulnak
meg. Mindennek egyszerre eredménye és feltétele egy világos, derűs, önismeretre,
saját mélységeit átvilágítani képes közösség. Míg egy önmagával konfliktusban
lévő, meghasonlott társadalomban újabb konfliktusok állandó forrásává, „démonná”
válnak ezek az ősképek.