Érdekes életutat jár be a győri Hittudományi Akadémián diplomát szerzett Németh Edit. Festészeti tanulmányait Bécsben végezte, abban a városban, ahol a 19. századi magyar festők is szívesen szereztek tapasztalatokat. Abban a városban, amelyhez ha művészetről beszélünk – a biedermeieren és a szecesszión kívül Klimt és Schiele neve jut eszünkbe. Németh Edittel kapcsolatban talán nem véletlenül, hiszen pályájának kezdete óta ők a példaképei. Nem áll tőle messze Hundertwasser és a nálunk negatívan értelmezett akcionista művész Nitsch sem. A sokban eltérő, ám a művészet egészében találkozó, nevek és stílusok nem direkt módon ötvözik munkáit.
Németh Edit, amint azt a honlapján olvashatjuk – az alkotásnak elkötelezett művész, aki több művészeti stílusban is kipróbálta tehetségét, munkássága mégis egységesnek tűnik a szerkesztés állandó keresése és határozott színvilága miatt. Amint szerzője írja:
„Művészetének kardinális problematikája az, hogy miként tud érzéki-konkrét szférán belül, a szenzualizmus talaján maradva, azt megőrizve eljutni a szimbolikus jelentésekig, hogyan lehet az ő személyes érzékenységén és egyéni látásmódján átlényegült valóságot életre hívni.”
Mit is jelent mindez? Azt, hogy művészi pályájának fejlődése során bár több stílust megpróbált, mindig a tér-forma-szín egymásra hatása határozta meg munkáit.
Az itt kiállított Papírsárkány sorozat konstruktív formákban jelentkezik. S talán legmarkánsabban vetíti elénk a fent említett hármas egységet. A sárkány is szimbólum. Különböző népek, országok hit- és mesevilágában, sőt játékként is megjelennek. Németh Edit konstruktív háromszögei új formát adnak e játéknak. Színeivel szolgál bizonyságként, hogy valóban játékokról van szó.
Éri Gyöngyi
Művészettörténész