A kiállítás tematikája követi a korábban bemutatott Masters’ Age sorozatot. Valamint Bak Imre – önálló kiállítását, ahol pro vagy kontra képi választ formált az általa érzékelt jelen időről. Az „idő” mint a változások fő stimulálója, meghatároz-e mindent, vagy mindegy mikor van, vagy nincs helye a világban. Kell-e, lehet-e előre jegyet váltani az idő vonatára, vagy várakozzunk a peronon.
Koncz ezen a kiállításán is a festészetében visszanyúl a hetvenes évek elején jelentkezõ konceptuális fotóhasználat egyik eleméhez a fotó metaforikus, tükröző funkciójának kiemeléséhez, oly módon, hogy magát a tárgyat helyezi elõtérbe. Műalkotásként leképzi és összerendezi eseményt, a valóság egészét szimulálva, miközben eggyé válik a létrehozás folyamatával.
Koncz ezzel szándéka szerint újraírta a festészet történetét – és egyben megmutatkozik a lezárás képtelen szándéka is, hogy aztán az új, az eklektikus, múltidézetekkel operáló, érzéki és vad, ha úgy tetszik a magyarországi transzavantgarde egyik jelentős képviselõjévé váljon.