A kiállítás szerdán 17 órakor nyílik. A megnyitón König Róberttel Arató Antal beszélget.
„A létezés anatómiáját a kultúrák, mítoszok és mitológiák határmezsgyéjén, vagy keresztezési pontjain fölállított magaslesről vizsgálja és rajzolja tovább. Vagy festi és formázza… König Róbert egy-egy téma, motívum hűséges bogozója, s ezt úgy teszi, hogy közben rengeteg finom bonyolultságot is fölvállal, már-már vonalmanieristaként, a részletekben is áhítja a tökéletességet, a totális megrajzoltságot. A látványt pedig csöppet sem szánja könnyűnek, nem adja olcsón a felületes szemnek…” (Nagy Gáspár költő)
Találkozásunk Königgel és a művészettel
„Van úgy, hogy valakivel találkozunk, akit mintha nagyon is régről ismernénk. Egy találkozáshoz legalább két szereplő kell, de lehet, hogy még ennél is több. Hajdan volt, a konszonáns aranykorban, egy szép hajnalon a König ezüstösen metszett lován, egyedül jött éle a domboldalon. Nem volt vele, csak az áradó fény és a vetet árnyék. A társaság hajtói űzték a vadat, ezért most a fenség szabadon örülhetett a fenségesnek.
Egyszer csak változott a fény-kép, valahonnan előtte termett egy pók. Találkoztak, ahogy mondtam az elején, köszöntötték egymást, mint régi, jó ismerősök….
De a földi ember kalapja a fején is maradt.
– Atyámfi, hát a királyt nem ismered föl?
– Bizony hallottam, hogy erre űzi a vadat.
– Gyere velem, és megmutatom őt neked!
A földi ember felült az égi mögé, a nyeregbe, és elindultak. Végül aztán elérkeztek a városba, ahol sok ember volt. Amint meglátták őket, megálltak és levették a fövegüket.
– Fiú, tudod-e már, hogy itt a király?
– Gondolom, kettőnk közül az egyik – felelte az.
Mintha a forma egybekelt volna a tartalommal. A történet művészi tanulsága, disszonáns korokra: Könignek nem elég az égi, a földi, a lovas, a ló.
Le a kalappal!”
– Atyámfi, hát a királyt nem ismered föl?
– Bizony hallottam, hogy erre űzi a vadat.
– Gyere velem, és megmutatom őt neked!
A földi ember felült az égi mögé, a nyeregbe, és elindultak. Végül aztán elérkeztek a városba, ahol sok ember volt. Amint meglátták őket, megálltak és levették a fövegüket.
– Fiú, tudod-e már, hogy itt a király?
– Gondolom, kettőnk közül az egyik – felelte az.
Mintha a forma egybekelt volna a tartalommal. A történet művészi tanulsága, disszonáns korokra: Könignek nem elég az égi, a földi, a lovas, a ló.
Le a kalappal!”
dr. Szőnyi István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem főtitkára
Budapest, 1990.
[Forrás: König Róbert. Grafikák és a kiállításokhoz kapcsolódó szövegrészletek. 1990–2001.
(kat.; szerk.: Lelkes Mária.)]
Budapest, 1990.
[Forrás: König Róbert. Grafikák és a kiállításokhoz kapcsolódó szövegrészletek. 1990–2001.
(kat.; szerk.: Lelkes Mária.)]