Artportal
/

A felejtés helyei?

2017-05-16 - 2017-07-14

Budapest

Gallery8 – Roma Kortárs Művészeti Tér

Forrás:

Kiállítók:
Megnyitó: Május 16, Kedd 17:00 Kiállító művészek: Baki Júlia, Daniel Baker, Balogh Tibor, Delaine le Bas, Tamara Moyzes, Nemes Csaba, Alexander Schikowski, Varga Erika Kurátorok: Bencze Diana, Junghaus Tímea

A felejtés helyei?

 
2017.05.16. - 2017.07.14.
Megnyitó: Május 16, Kedd 17:00
Kiállító művészek: Baki Júlia, Daniel Baker, Balogh Tibor, Delaine le Bas, Tamara Moyzes, Nemes Csaba, Alexander Schikowski, Varga Erika
Kurátorok: Bencze Diana, Junghaus Tímea

„A felejtés helyei?” ⃰című kiállítás olyan kortárs művészeti alkotásokat mutat be, amelyek a holokauszt alatt és az azt követő időszakban történt romaellenes erőszakra reflektálnak. Ezeknek az eseményeknek a történetét, helyét és emlékezetét vizsgálják, valamint azt, ahogyan ezek a helyek végül nem a megemlékezés, vagy tanulság, hanem a felejtés helyeivé váltak.  A roma holokauszt kutatásában és történetének megismertetésében kifejezetten fontos szerepe van a kortárs művészetnek. Nemcsak azért, mert a művészek új megközelítéseket alakítanak a romák sorsának feltárására és bemutatására – a holokauszt ideje alatt és az azt követő időszakban – hanem, mert szubverzív és megrázó stratégiáik hatékonyan közvetíthetik a „soha meg nem történhet imperatívuszát”[1].  A kiállító művészek emlékműveket, emlékhelyeket és a történelem megismerésének és elismerésének új módjait tárják elénk.
 
Az elfelejtett helyekről való gondolkodás, és maga a kiállítás, mint közösségi gyakorlat is azért kifejezetten időszerű, mert az elmúlt években egyre növekvő számban olvashattunk publikációkat, amelyek azt analizálják, hogy a roma közösség hogyan viszonyul a múltjához. Az egyik leggyakrabban idézett, neves antropológus tollából származó tanulmány úgy tűnteti fel a romákat, mint egy olyan különleges csoportot, akik inkább felejtenek, sem mint emlékeznek a történelmükre. Több olyan álláspont került nyomtatásra, mely szerint a roma közösségek, amelyeket a nácik és szövetségeseik üldöztek a második világháborúban, nem emlékeznek meg erről a múltról. A jelenlegi helyzet ilyen fajta patologizálása[2], - mi szerint a romák körében hiányoznak a megemlékezés rítusai, valamint az ahhoz kapcsolódó intézmények, helyek és tevékenységek - teljes mértékben igazságtalanok, ha megvizsgáljuk a roma szervezetek, értelmiségiek és aktivisták múltbéli erőfeszítéseit a roma holokauszt emlékművek létrehozására szerte Európában…


Ma a romák számára, a jelen kiállításhoz hasonló „összejövetelek és megemlékezések és a roma holokauszt megrendítő közös emléke a roma identitást építő két legfontosabb eszencia”.[3] A maihoz hasonló legfontosabb rítusaink teremtik meg a roma generációk közötti folyamatosságot, biztosítják az emlékek megosztását és keltik mindannyiunkban a közös sors érzését.