Artportal.hu

2009 májusában az artportal.hu, a legteljesebb, folyamatosan bővülő és fejlődő kortárs művészeti adatbázis Magyarországon, video életrajzi archívum létesítésébe kezdett. Célunk az, hogy interjúkra felfűzve, életművük bemutatásával, televíziós portréfilmekhez hasonló video portrékat készítsünk a legjelentősebb magyar művészekről. A 40–50 perc hosszúságú, DVD lemezeken sokszorosított és terjesztett portréfilmekkel az illető művészek munkásságát, életútját kutatók munkáját kívánjuk segíteni. A portréfilmek rövid, maximum 10 perc hosszúságú részletét, mintegy előzetesként (trailer) az Artportal video szekciójában tesszük megtekinthetővé. Ugyancsak a kutatók munkájának megkönnyítése érdekében az előzetesekhez csatoljuk az illető művész szakmai életrajzára (Curriculum Vitae) mutató linket, és a video portré szerkesztő/rendezőjének a művészt és pályáját nagy vonalakban ismertető bevezetőjét. Amint lehetőségünk lesz, a portréfilmek és a szakmai életrajzok angol nyelvű verzióját is elkészítjük, ezzel is hozzájárulva a kortárs magyar művészet külföldi népszerűsítéséhez.

A VideoBio életrajzi sorozat második darabjaként Halász Péter (1943-2006) színházművész, író, pedagógus video portréja készült el. A három éve, New Yorkban elhunyt világhírű művész életútját azért kívántam a sorozat részévé tenni, mert úgy gondolom, hogy az életét műalkotásként, művészetét életként megkomponáló, pályája során mindvégig a művészet és az élet határmezsgyéjén navigáló Halász Péter ideái, hozzáállása példaértékű valamennyi műfaj művelői számára. Közelről ismertem őt. Sorsunk nagyon hasonlóan alakult. Az 1960-as évek végén, Budapesten találkoztunk először. Mindketten független színházat alapítottunk abban az időben. Halász Péter és barátai az Egyetemi Színpad Universitas együtteséből kiválva a Kassák Stúdiót alapították meg, én és barátaim a Kovács István Stúdiót. Színházaink az első független színházak közé tartoztak a diktatúrában. Csak néhány ilyen, nem hatósági akaratból létrejött művészeti csoport működött abban az időben. A bolsevista diktatúra hagyományosan nem tűrte a független gondolatokat és kezdeményezéseket. A titkosrendőrség folyamatos megfigyelés alatt tartott bennünket. Lakásunkat bepoloskázták, leveleinket felbontották, telefonbeszélgetéseinket lehallgatták, legközelebbi barátaink és munkatársaink közé spicliket telepítettek, előadásaink legtöbbjét betiltották. A Kassák Stúdió 1971-ben nagy sikerrel szerepelt a Nancy-i színházi világfesztiválon. Működési engedélyüket A skanzen gyilkosai című előadásuk után, 1972-ben bevonták, többé nem léphettek fel nyilvánosan. A társulat a következő években Halász Péter és felesége, Koós Anna Dohány utcai lakásában működött illegálisan. A Lakásszínház Budapest egyik legfontosabb szellemi energiaközpontjává, a szabadságot szerető emberek találkozóhelyévé vált. A társulat és az illegális előadások közönségének tagjait folyamatosan zaklatták, fenyegették a hatóságok. A Lakásszínház 1973 októberében meghívás és engedély nélkül fellépett a lengyelországi Wroczlavban rendezett színházi fesztiválon. Emiatt útlevelüket bevonták, megfosztva őket a külföldre utazás lehetőségétől. Halász Péter meghívására 1974 nyarán társulatommal részt vettem a rendőrrohammal végződő surányi színházi táborozásban. Nem sokkal később ő és társulata közreműködött a Balázs Béla Stúdió produkciójában készült, a bemutatója után betiltott és hatóságilag elkobzott A császár üzenete című  filmem elkészítésében. Rendszeresen látogattuk egymás előadásait. 1975-ben a hatóságok felajánlották nekik a lehetőséget, hogy amennyiben lemondanak magyar állampolgárságukról, elhagyhatják Magyarországot. A társulat az emigráció mellett döntött. Nem sokkal később, a szovjet blokk első punk zenekara, a Spions megalakítása miatt barátaimat és engem is emigrációra kényszerítettek a diktatúra hatóságai. Halász Péter és társulata sikeres európai és közel-keleti turnék után – első díjat nyertek a belgrádi BITEF nemzetközi színházi fesztiválon, Iránból kitiltották őket – 1977-ben New Yorkba költözött. Kibéreltek egy házat a West 23. utcában, a Chelsea hotel szomszédságában. Nevüket Squat színházra változtatva ebben az épületben éltek és dolgoztak a következő nyolc évben. Halász Pétert és barátait befogadta a város, otthont és megbecsülést adott nekik. New Yorkban nem számítottak extrém, veszélyes, kirekesztést, betiltást érdemlő őrülteknek, mint amilyenekként Budapesten kezelték őket és a hozzájuk hasonló független művészeket a hatóságok, és a mindenkori hatalom kegyeit leső úgynevezett „szakma”. A Squat Theatre rövid idő alatt New York egyik legismertebb független színházává és szellemi központjává vált. Bemutatóik nagy szakmai- és médiafigyelmet kaptak. Az élet és a művészet határait összemosó előadásaikkal számos alkalommal nyerték el a magas szakmai megbecsülést jelentő Obie díjat. Gyakran turnéztak Európában is.

Csaknem 20 éves együttlét után a társulat 1985-ben felbomlott. A felbomlás káoszának, színházépületük elvesztésének idején érkeztem New Yorkba. Díszletépítőként, színészként részt vettem Halász Péter A kínai című darabja első verziójának színpadra állításában, a darab címét is én adtam. A bemutató napján Summertime – When The Art Is Easy címmel közös képzőművészeti kiállítást rendeztünk. Bár sokan ismerik Halász Péter rendkívül invenciózus színházi díszleteit, kevesen tudják róla, hogy képzőművészként is kiváló volt. Nem sokkal a Squat társulatának felbomlása után Halász Péter saját színházat alapított, amellyel több tucatnyi darabját állította színpadra New Yorkban és Európában a következő 20 évben. A rendszerváltást követően sokat dolgozott Budapesten is. Színdarabokat mutatott be, filmekben játszott, könyveket írt, és tanított. Több mint tíz éves hiátus után, az 1990-es évek végén, Budapesten találkoztunk ismét. Előbb a budapesti Merlin Nemzetközi Színházban megrendezett „P”, avagy a várost izgatja a gyilkos című, általa szervezett és rendezett összkulturális fesztivál társrendezőjeként és látványtervezőjeként dolgoztam vele, majd az ugyancsak általa írt és rendezett Nosferatu Org. című, a Trafóban bemutatott előadás látványtervezésére kért fel. A darab főszerepét ő játszotta bravúrosan.

Halász Pétert 2005 őszén gyógyíthatatlan májrákkal diagnosztizálták. Orvosai közölték vele, hogy életéből már csak hónapjai vannak hátra. Elhatározta, hogy mivel színházként élt, búcsúszertartását is színházi előadásként rendezi meg. A 2006. február 6-án, a budapesti Műcsarnokban megrendezett búcsúelőadás minden bizonnyal a leghíresebb magyar színházi esemény volt a világon. Vietnamtól New Zealandon át Venezueláig az egész világsajtó beszámolt róla. Alig több mint egy hónappal búcsúelőadása után, 2006. március 9-én Halász Péter New Yorkban meghalt.

A műcsarnoki előadás életem legnagyobb, valódi katarzist adó színházi élménye volt. Halász Péter után nem lehet úgy meghalni, mint azelőtt. A legbátrabb, legnagyobb szívű, legvagányabb, leginspirálóbb, legelevenebb földlakók egyike volt, akikkel utazásaim során találkoztam. Amit az élő színházról tudok, tőle tanultam. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felkért a búcsúelőadásában való közreműködésre. Nem barátja voltam, hanem – kívánságának megfelelően – munkatársa, rajongója, általában hálás, néha hálátlan közönsége. Alkatunk, előéletünk, gyökereink nem különbözhettek volna jobban. Én a rock & roll univerzumából (később oda is mentem vissza), ő a klasszikus értelemben vett színházból érkezett az aktuális művészet alkotásának belső igényéhez. Számos, az életre és a művészetre vonatkozó kérdésben nem értettünk egyet. Sokat vitatkoztunk, többször összevesztünk, néha hosszú ideig nem is beszéltünk egymással, amíg a valamelyik projektben rejtőző sors meg nem szervezte ismét a találkozásunkat. Az fűzött össze, tett szellemi partnerekké bennünket, hogy ugyanazokon a dolgokon nevettünk. Halála után Downtown Blues címmel könyvet, műfajilag rock & roll memoár-t írtam emlékére. Nem az életrajzát akartam megírni tudományos igénnyel, hanem egy olyan könyvet, amin ő is nevetne. A közösen átélt időnkről igyekeztem kor- és kórképet adni, megörökíteni életkalandunkat, a magunk és közös barátaink furcsaságait, a bennünket ellehetetleníteni, marginalizálni igyekvők otromba őrületét. A könyv kiegészítéséül, ugyancsak Downtown Blues címmel, szintén 2006-ban elektronikus zenét tartalmazó lemezt és videokönyvet publikáltam. Az elmúlt években számos, elektronikus zenei koncerttel összekötött multimédia előadással emlékeztem Halász Péterre. Emlékére alapítottam az élő színház művelőinek munkásságát elismerő Theatrica Vitae díjat.

Az Artportal számára készített video-emlékművemben felhasználtam a Halász Péter emlékére komponált zenéimet, videokönyvem és a 2009-es zágrábi EUROKAZ nemzetközi színházi fesztiválon bemutatott THE MAN Who Was A Theatre című videoprezentációm részleteit, idéztem Dobay Péternek a Lakásszínházról, az 1970-es évek elején készült BBS filmjéből, Jancsó Miklós Halász Péter közreműködésével készült filmjeiből, és barátoknak a búcsúelőadáson készített felvételeiből. 1999 novemberében több video interjút készítettem Halász Péterrel. Ezek egyike is bekerült a video-emlékműbe. Beépítettem könyvem fénykép anyagát, valamint saját és ismeretlenek Halász Pétert és színházait megörökítő fotóit is. A szöveget Halász Péterrel készített interjúkból vett idézetekkel egészítettem ki. Halász Péter él, nem nyugszik békében, hanem tovább inspirálja az élő művészet művelőit.

2009. július 10, Budapest