NKA
Hírkereső

Najmányi László: Fischer Judit video-portréja – VideoBio (8)

A művészek általában az örökkévalóságnak dolgoznak, időálló anyagokat használnak, maradandó, nagy műveket kívánnak létrehozni. Az 1981-ben született Fischer Judit festőművész, a SZÁJJAL ÉS AGGYAL FESTŐ MŰVÉSZEK VILÁGSZÖVETSÉGE (SZAF) alapítója és elnöke nem az örökkévalóságnak dolgozik. Többnyire akvarelleket fest, általában az utcán talált nyomtatópapírokra. Ars poetikája: "Minél kisebb, annál jobb". A leghétköznapibb, legjelentéktelenebb tárgyak lefestésében, és olyan művészeti események megrendezésében talál értelmet, amelyeken az emberek jól érzik magukat, mert olcsón ehetnek, ihatnak, és zene is szól. 2006-ban végzett a budapesti Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Azért lett művész, mert máshoz nem ért, nyilatkozta. Számára a művészet elsősorban játék. Az adott napok, órák megoldására használja, tulajdonképpen gyermekkorát akarja vele meghosszabbítani. Érzékelési köréből igyekszik kizárni az élet sötét oldalát, alapvetően vidám művészetet kíván létrehozni. Nem foglalkozik társadalmi problémákkal, s az emberi psziché sötét mélységeit is kerüli. Művészetére a gyermekmeséken, gyermekeknek szóló animációs filmeken kívül a dadaizmus és a pop art gyakorolt hatást. Szereti a pop zenét és az élet apró örömeit. Nem vágyik sztár szerepre, s bár tudja, hogy művészi karrierje építéséhez szüksége van a publicitásra, nem érzi kényelmesen magát a kamera és mikrofon jelenlétében. Szarkasztikus humora, öniróniája, napsugaras lénye azonban gyakran felcsillan időnként nehezen megszülető mondatai mögül. Három önálló kiállítása mellett csaknem félszáz csoportos kiállításon mutatta be eddig a munkáit. Művei számos köz- és magángyűjteményben megtalálhatók. 2006-ban megkapta a Csoki csoport Üveggyöngy díját, a Boulvard és Brezsnyev Galéria Gumitelefon díját, 2007-ben Derkovits ösztöndíjat, 2008-ban pedig a SZAF Herczeg Klára díját kapta. Az európai országok mellett, a műterem-csere program keretében járt Argentínában. Májusban Párizsba utazik tanulmányútra. Jelenleg teremőrként dolgozik egy budapesti galériában. Nem tudja, hogy meddig.

 

A SZAF blogja: http://szaf.blogspot.com/

^ vissza az oldal tetejére