A talán legismertebb és legelismertebb kortárs magyar fotóművész, Szilágyi Lenke művészi pályája az 1980-as évek alternatív kultúrájának naplószerű dokumentálásával indult. A középiskolában tanulta meg a fényképezés alapjait. Fölényes technikai tudását maga fejlesztette ki, lényeglátó érzékenységét, kompozíciós tehetségét születésekor kapta. Sokat tanult a megelőző korszak független művészetét dokumentáló fotósoktól, Dobos Gábortól, Vető Jánostól, Zátonyi Tibortól és másoktól. Önmagát folyamatosan építve, megbízható tanúként, megkapó szerénységgel, munkája és fényképészetének alanyai iránti tisztelettel hozta létre a kor hiteles fotó-dokumentációját, amely nemcsak az alternatív kultúra prominens személyiségeit, hanem környezetüket is bemutatja.
Kíváncsiságát, empátiáját, öntiszteletét nem veszítette el a változó, sokak jellemét eltorzító, tehetségét elfecsérlő, a művészetek szerepét leértékelő idők során. Képeivel immár három évtizede hangsúlyozottan jelen van a magyar kultúrában. Az „alternatív kultúra” fogalma ma már értelmezhetetlen, egykori úttörői, aktivistái, hősei vagy eltűntek, vagy eljelentéktelenedve beolvadtak a fősodorba. Filmforgatásokat, színházi előadásokat dokumentálva Szilágyi Lenke mindmáig képes megtalálni a valódi, élő értékeket, azokat a személyeket és pillanatokat, akik és amelyek egyáltalán jelentenek valamit a rendszerváltozás óta fokozódó általános zavarodottságban és káoszban. Nem törekszik vezető szerepre, szeret a háttérbe húzódva figyelni. Mélységesen együtt érezve velük fényképezi a lecsúszottakat, a megalázottakat és megszomorítottakat. Portréival egyenlő értékűek tájakat és a városi környezetet megmutató, különös hangulatokat megörökítő képei is. Önmagát tesztelve, kalandvágyát kielégítve, esztétikai élményeket keresve már hosszú ideje gyakorló – bár önmagát amatőrnek mondó – hegymászó. Sokat utazott, mindenütt tanult, látott és megörökített valami fontosat. Bár nincs túl jó véleménnyel saját kommunikációs képességeiről, szavakban is pontosan tudja érzékeltetni motivációit, töretlen művészi fejlődését segítő kételyeit, kreatív gondolkodását, érzelmeit. Öniróniája, őszintesége, nyíltsága megkapó.
Munkáit számtalan hazai és külföldi kiállításon mutatta be az elmúlt évtizedekben. Eddig négy fotóalbuma - Single Lens (2008); Fényképmoly (2004); Látókép megállóhely (2000) és Fotóbrancs (1994) – jelent meg. Munkái megtalálhatók a legjelentősebb gyűjteményekben (BP Oil Europe Gyűjteménye; The New York Public Library; Musée de la Photograpie, Lausanne; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét; Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest; Nemzetközi és Magyar Színháztörténeti Intézet, Budapest; MAFILM Fotóarchívum, Budapest). Elismertségét kitüntetések, díjak bizonyítják: A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2008); Magyar fotográfiai nagydíj (2007); Akt Art, Esztergomi Fotóbiennálé, Különdíj; Hegy és az ember, fotópályázat, II. díj (2006); Hegy és az ember, fotópályázat, II. díj (2005); Hegy és az ember, fotópályázat, I. díj (2003); Hegy és az ember, fotópályázat, III. díj (2002); Ez a hely, fotópályázat, I. díj (2002); Változó Magyarország, fotópályázat, Különdíj (2002); Soros Alapítvány Székely Aladár Díj (1999); Balogh Rudolf díj (1999); Más kép, II. Díj, (1989).
Szilágyi Lenke szakmai életrajza:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szilagyi_lenke