A Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum az egyik legrégebbi hazai képzőművészeti gyűjtemény. A speciális gyűjtőkörű, Fővárosi érdekeltségű képzőművészeti gyűjtés a XIX. század végén kezdődött, a Fővárosi Múzeum megalakulása 1887-ben történt, 1907-ben nyílt meg a mai Palme-házban az első képzőművészeti gyűjteményi kiállítás. A főváros eredetileg a városhoz kapcsolódó témák gyűjtését tűzte ki célul, s mellette a fiatal, tehetséges képzőművészek támogatására törekedett, ezért 1892-ben „Ferencz József koronázási jubileumi-díj” néven önálló művészeti díjat alapított. 1909-től Bárczy polgármester javaslatára a fővárosi témák mellett, a tisztán esztétikai szempontú vásárlások, már a jövendő fővárosi gyűjtemény lett a cél. Még a Bárczy-korszakban, 1914 májusában határozták el, hogy a Kálvin téren felépülő, Lajta Béla tervezte új könyvtárpalota harmadik emeletén helyezik el a Fővárosi Képtárat, de a sokat ígérő elképzelés megvalósítását az I. világháború kitörése meghiúsította. Az elhelyezési kérdés végül a Károlyi-palota megvételével (1928) oldódott meg, ahol 1933. október 16-án megnyílt a Fővárosi Képtár. Az intézmény gyűjtési koncepcióját Csánky Dénes dolgozta ki 1932-ben, előterjesztésében többször is hitet tett, egyfelől a fiatal művészek támogatására, másfelől az elfogulatlan gyűjtés, „a magyar művészetnek a maga egészében való támogatására.” A következő igazgató, Kopp Jenő, 1943-ban megjelent könyvének, A Fővárosi Képtár képei című kiadványból egyértelmű, hogy a XIX. és XX. század magyar képzőművészetének főművei tartoztak már a gyűjteménybe. A két világháború között, a honi képzőművészet gyűjtésére hivatott intézmények sorában a Fővárosi Képtár igen előkelő helyet foglalt el, s fontos szerepet játszott a XIX. és XX. századi magyar művészet közkinccsé tételében. A Képtár a II. világháborút követően is vezető szerepet vállalt az újjászerveződő kulturális életben. A közgyűjtemények közül elsőként, már 1946-ban, megnyitotta kapuit a látogatók előtt, majd a új lendülettel kialakított kiállítási programja révén, aktív részesévé vált, a kor szellemének megfelelő, magyar festészeti hagyományok „megteremtésének”. 1949-ben már egyértelmű, hogy a „Fővárosi Képtár az utolsó másfél évszázad képzőművészetének legjobb darabjait gyűjtötte össze.” A rendkívül fontos fővárosi közgyűjtemény csak rövidéletű lehetett. A Fővárosi Képtár utolsó igazgatójának, Pogány Ö. Gábornak kezdeményezésére szovjet típusú, a Tretyakov Képtár mintájára létrehozott, állami közgyűjteménybe, előbb az Országos Képtárba, majd a Magyar Nemzeti Galériába vonták össze a magyar művészet legjobb alkotásait, 12 000 műtárgyat vittek el tekintet nélkül a szakmai és tulajdonviszonyokra. A képzőművészeti tárgyak gyűjtése a 60-as évek elején indult újra, új helyszínen, a Kiscelli Múzeumban, melyet Schmidt Miksa ajándékozott a fővárosnak 1935-ben és mint várostörténeti gyűjtemény 1938-ban nyílt meg. 1960 és 1973 között a gyűjteménygyarapítást Bertalan Vilmos irányította, már 1961-ben kezdeményezte, hogy az élő művészektől való vásárlások mellett olyan műveket is megvegyenek, amelyek a háború előtt készültek. A múzeum önálló képzőművészeti leltárkönyve 1963-ban indult. Bertalan a gyűjtőkört Budapest „szellemiségére” korlátozta; eszerint a gyűjtemény „a főváros szellemi, művészeti arculatát meghatározó, befolyásoló, adott történelmi korszakban haladó szerepet játszó, ugyanakkor kiemelkedő minőségű képzőművészeti alkotások megvételére hivatott.” Az a különös dolog fordulhatott elő, hogy mivel a kiscelli helyszín szinte perifériának számított, kevesebb közvetlen kulturpolitikai figyelem jutott rá, olyan gyűjtemény építésére nyílott lehetőség, ami másutt kevésbé volt elképzelhető. Így egy kicsi, de rendkívül válogatott gyűjtemény jöhett létre. Szinte hiányzik az a műtipus, amely minden nagy gyűjteménybe lerakódik, s rövid idő alatt kiderül róla, hogy értéke nem esztétikai, hanem művészetszociológiai. Ez 1977-ben vált nyilvánvalóvá, – ekkor már Tőkeiné Egri Margit az igazgató – amikor a Képek, szobrok a 30 év magyar művészetéből című kiállításon, az 1945 utáni magyar képzőművészet bemutatására került sor. A gyűjteményben jelen voltak az Európai Iskola képviselői, s árnyaltabb volt a 60-as évek bemutatása is, hisz Kokas és Kondor képei szomszédságában ott voltak Bálint Endre, Ország Lili, Deim Pál, Csernus Tibor, Lakner László, Vilt Tibor művei is. A következő periódusban, 1980-tól Földes Emília volt a gyűjtemény vezetője, s a gyűjtés elsősorban 1945 után készült művek megvételére törekedett. Néhány igen jelentős alkotás megszerzésével sikerült ugyan a két világháború közötti anyagot is gazdagítani (Vajda Lajos: Leányikon; Nemes Lampérth József: Tájkép), de a gyűjtemény arculata, fejlődése szempontjából ezeknél a „szórvány” vásárlásoknál számottevőbb volt a közelmúlt és a kortárs anyag begyűjtése. Előbb Korniss Dezső, Bálint Endre, Ország Lili képei és Vilt Tibor, Melocco Miklós szobrai, majd a 80-as évektől az IPARTERV-nemzedék művei következtek, köztük olyan művekkel, mint Konkoly Gyula: Főiskolai tanulmánya (Ketrec-e); Jovánovics György: Részlet a nagy Gillesből című szobra, Harasztÿ István: Szinkronhibá-ja. Az átgondolt, megfontolt gyűjtési program révén kiteljesedett a II. világháború utáni gyűjtemény is, s méltó társa lett 1945 előtti anyagnak. Az új állandó kiállítás 1983-ban nyílt meg, majd 1989-től a gyűjtemény visszakapta nevét is, azóta újra Fővárosi Képtár. 1991-ben nyílt meg időszak kiállítótérként a Templomtér és ez a kiállítási és gyűjteményi irányt is a kifejezetten kortárs gyűjtés felé mozdította el. A 90-es évek közepétől évi nyolc-tíz kiállításával, kiadványaival (1989 óta 75 katalógus) és országosan kiemelkedő vásárlásaival az egyik legjelentékenyebb szerepet betöltő hazai közgyűjtemény. Fontos letéti gyűjtemények – László Károly-gyűjtemény, Levendel László-gyűjtemény – befogadása mellett a magyar és nemzetközi kortárs művészet fontos kiállítóhelye. 1994-től az igazgató Fitz Péter.
Irodalom
KOPP J.: A Fővárosi Képtár képei, Bp., 1943
FÖLDES E.: Új szerzemények a BTM Fővárosi Képtárban 1985–1995 (kat. bev., FK kat. 71. 1995)
BEKE L., Fitz P., Passuth K.: A László Károly-gyűjtemény (kat., Műcsarnok-FK kat 80. 1996), Levendel-gyűjtemény (kat., FK kat. 95. 1999).
(F. P.)
A cikk lejjebb folytatódik.