A szövetség létrejöttének fő oka: egy erős magyar összefogás létrehozása a szakmában, egy non profit szervezet keretein belül, ahol önmagáért dolgozó, tenni akaró, de magában kevés hazai, vagy nemzetközi eséllyel induló szakemberek egymást segítve, nem pedig (lokálisan) egymással versengve tesznek lépéseket egy nemzetközi szint eléréséhez, és a világszintű szerepléshez, az azzal járó előnyök élvezéséhez.
• Az alappillérek egyike, hogy az ötvös (vagy egyéb alkotó) önálló személyként , munkája és érdemei alapján kerül bemutatásra, nem pedig cégekként, vagy egy kötelék tagjaként. Így teret kap a személyiség, bemutatkozik a maga stílusában, dinamikájával, ötleteivel, specializációival.
• A szövetség fontosnak tartja, hogy a létrejövő tömörülésben a tagok lehetőségekhez jussanak. Nem anyagi javakhoz , nem a kiválasztottaknak járó előnyökhöz, nem többszörös mérce szerinti „szerencséhez”, hanem közös esélyekhez, amiket minden tag kihasználhat lehetőségei szerint.
• A MÖSZ másik fontos törekvése, hogy egy olyan gondolkodásmódot terjesszen el, már a tanuló éveit töltők között is, amely a pillanatnyi kevés kreativitást engedő munkákon túl, értelmet ad az ötvös munkájának. Kreativitásra, tervezésre, terveinek megvalósítására, alkotásra, egyéni stílus kialakítására ösztönzi, bátorságot, bizonyosságot ad, és ezzel megkezdi egy olyan „nemesfémes” réteg kialakítását, amelynek tagjait név szerint ismerik, ékszereit ez után keresik. Így kilábalhat hazánk a „mennyi grammja” típusú összehasonlítási elvrendszerből.
• Nagy segítség lehet: az új, elektronikus lehetőségek, az informatika, internet kihasználása a szövetség működésében.
• A szövetség fontos törekvése a hazai alkotók lehetőségeinek kibővítése, nemzetközi piacra történő segítése, az Európai Unióból jövő konkurensek elleni felkészülés, és a tagállamok területére való kiterjeszkedés elősegítése.
• Fontos feladatának tartja a szervezet: a fiatal utánpótlás, a tanulók segítését, illetve a kezdő ötvösök mindennapi problémáinak megoldását.
A cikk lejjebb folytatódik.