A Pepper Art Projects – PAP civilek alapítványi hátterű kezdeményezése, amely egyaránt nyitott művészeti oktatók, művészek, művészettörténészek, kurátorok, esztéták, alapítványok, galeristák, művészetkedvelők és újságírók számára is. Tevékenysége a kortárs művészet és egyben a művészek javát kívánja szolgálni. A célok közösek, de – mint a felsorolásból is kitűnik – a potenciális partnerek nem alkotnak homogén csoportot. Ez az elképzelés igazi erőssége, ugyanis nem korlátozódik egy szűk szakmai közegre, hanem konkrét ügyek kapcsán rugalmasan teremt platformot a tenni akaróknak.
A PAP ezzel az újszerű és hiánypótló kezdeményezéssel nem a szűkös állami, intézményi támogatásra vár, hanem a társadalmi felelősségvállalásukat komolyan gondoló partnerekkel együtt kíván lépéseket tenni. A kezdeményezés alapvetően nem pénz-, hanem cselekvésközpontú. A meglévő infrastruktúrák értelmes összekapcso-lására és együttműködésre van szükség. Ilyen elképzelés például pályakezdő művészek számára kisebb méretű műtermek kialakítása üresen álló irodaházakban. Európa számos országában működnek hasonló alkotóházak, vagy más néven „inkubátorházak”, amelyekhez csatlakozhatnak a fiatal művészek.
A PAP továbbá támogatni kívánja mindazon terveket, ötleteket, amelyek segítik a művészettörténészek, művészeti írók, esztéták pályakezdését. Külföldi kapcsolatok kiépítésével előmozdítják a fiatal kortárs művészek hazai és nemzetközi bemutatkozását. Lehetővé teszik olyan publikációk, könyvek megjelenését, amelyek fontosak a hazai művészettörténet szempontjából, és gazdagítják a művészetkedvelők ismereteit.

A project létrehozója Molnár Mihály műgyűjtő, aki éveken keresztül egy logisztikai vállalkozás vezetőjeként már több kortárs képzőművészeti kiállításnak adott otthont az egykori Japán Kávéház épületében lévő irodájukban.
A Pepper Art Projects – PAP egyik fő célja, hogy műfaji megkötöttség nélkül – a street arttól kezdve a klasszikus festészetig – kortárs képzőművészek munkáit mutassa be szélesebb közönség előtt is, és segítse a művészek közvetlen kapcsolatteremtését a művészetbarátokkal. Az elképzelés megvalósításának nyitó állomásaként kerül megrendezésre a project első tárlata.
A cikk lejjebb folytatódik.