A magyar központi skanzent, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot a 1967. február 1-jén alapították, néhány évig a Néprajzi Múzeum Falumúzeum Osztályaként működött. Helyszínéül Szentendre város határában, a Sztaravoda patak forrásánál elterülő mintegy 55 hektár területet jelölték ki. A múzeum célját a tervezők úgy határozták meg, hogy az Magyarország népi építészetét, lakáskultúráját és életmódját mutassa be eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal, régi településformák keretében, a XVIII. század második felétől az első világháborúig terjedő időszak keretei között. A múzeum munkatársai által kialakított végleges tudományos terv több mint 300 építmény múzeumba telepítését irányozta elő, melyeket kilenc épületcsoportban, tájegységben kíván elhelyezni. A csoporton belül az építmények egy-egy parasztporta hagyományos rendjébe illeszkednek, és olyan szakrális, ipari és közösségi építményekkel egészülnek ki, melyek részei voltak a hagyományos faluképnek. A lakóházak és a gazdasági épületek egy-egy táj történetileg kialakult lakóháztípusát és jellegzetes melléképületeit reprezentálják. A hagyományos faluképet a temetőkbe összegyűjtött sírjelek, a kálvária, malmok és más objektumok teszik gazdagabbá. A tervezett kilenc táji csoport (Felső-Tisza-vidék, Felföldi mezőváros, Észak-Magyarország, Közép-Tiszavidék, Alföld, Dél-Dunántúl, Balaton-felvidék, Nyugat-Dunántúl, Kisalföld) elkészülte után a múzeum hazánk XVIII-XIX. századi építészeti hagyományát történeti örökségként őrzi meg.
A cikk lejjebb folytatódik.