Budapest belvárosában, a Belső-Ferencvárosban újranyílt a Tárt Kapu Galéria, hazánk első art brut kiállítótere. Miért fontos, milyen újszerű lehetőségeket rejt ez az úttörő kezdeményezés az alkotók, a szakma és nem utolsó sorban a nagyközönség számára?
Világszerte tárlatok, vásárok és publikációk sokasága, köz- és magángyűjtemények alakulása segítette azt a folyamatot, melynek során e marginális művészeti megnyilatkozások, az Art Brut és az Outsider Art gyűjtőfogalmai alá sorolható művek elnyerték a méltó elismerést.
Hazánkban először az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) 2004-ben megnyílt Tárt Kapu Galéria adott otthont az art brut alkotásoknak. A „lipóti” terápiás műhelyek kiállításait a szakma, a közönség, a kortárs művészek és a műgyűjtők nagyfokú érdeklődése kísérte és támogatta. Az alkotói közösségek jelentős képzőművészeti életművek formálódását is segítették; e kiállítások sorozatát az OPNI bezárása szakította meg 2007-ben.
A Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány hosszas és kitartó munkájának eredményeképp a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával a Tárt Kapu Galéria 2013 márciusában újranyílt a nagyközönség előtt.
A Galéria célja a magyarországi art brut, outsider art integrálása a hazai és a nemzetközi kulturális, társadalmi életbe, széleskörű lehetőséget biztosítva helyi, regionális, nemzetközi együttműködésekre és bemutatkozásokra.
Az új művészeti befogadótér olyan, a főváros művészeti és társadalmi életét gazdagító, kulturális palettáját itthon eddig még kevéssé ismert módon színesítő tevékenységet folytat majd, mely célkitűzéseiben komoly hiányokat pótol.
Vállalt programunkban feltárjuk a téma interdiszciplináris mivoltából adódódó lehetőségeket és a különböző szakmai területek (művészet, művészettörténet, művészetterápia, pszichiátria, szociális szféra, társadalomtudományok, pedagógia) összekapcsolására törekszünk.
Az art brut és outsider művészet az elmúlt ötven évben hosszú utat járt be, nemcsak művészeti szempontból, hanem kulturális és szociális területeken is.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bejáratánál működött Tárt Kapu Galéria 2004 és 2007 között a látogatók tízezreit vonzotta, kiállításait, akcióit, programjait sikeresen bonyolította le. A jövőben az újonnan megnyílt Tárt Kapu Galéria keretei között mi is minden lehetséges úton és eszközzel erre törekszünk.